×Fuckers×

×Eleventh×

A következő egy hét nyugalmasan telt. Legalábbis számomra, viszont Mikey folyamatosan a telefonján lógott. Megállás nélkül hívta valaki. Elég kiakasztó volt, tekintve, hogy bármikor csörgött a mobilja mindent és mindenkit hátrahagyva ment át egy másik szobába. A viselkedése több, mint gyanús de képtelen vagyok arra gondolni, hogy megcsal. Ő nem tenne ilyet.

***

-Írtatok új dalt mostanában a srácokkal? - kérdeztem ebéd közben barátomat.

-Hát, párat. - válaszolt szűk szavúan.

-Nem mutatjátok meg nekem? Ma én is elmehetnék a próbátokra. -ajánlottam.

A villájával játszott egy darabig.

-Nem lenne jó ötlet. - szólalt meg végül.

-Miért?

-Csak... Mert nem tökéletesek még. Akkor szeretném neked megmutatni őket, ha már hiba nélkül mennek.

- Oké. - egyeztem bele csalódottan.

-Baj van? - érintette meg vállamat.

-Nem, nincs. - húztam számat.

-Hé, mi az?

Megkerülte az asztalt, maga felé fordította székemet és leguggolt elém. Markába fogta kezeimet, és aggódva kereste tekintetemet.

-Semmi Mikey, minden oké. - húztam kényszerített mosolyra számat.

Csalódottan bólintott. Tudta, hogy nem oké semmi. Ismert.

Felállt és magához ölelt. Megszorítottam pólóját és belebújtam jobb vállába. Összeszorítottam szemeimet, úgy próbáltam visszatartani a sírást.

Megrémisztett a gondolat, hogy elveszthetem. Zavart, hogy titkol valamit, és éreztem, hogy távolságtartóbb velem. Nagyon rosszul esett mindez, főleg, hogy nem tudtam mi az oka. Biztos az én hibám. Én tehetek róla. El fog hagyni. Megunt. Nem szeret többé.

Hirtelen előtörtek könnyeim és eláztatták Mikey fekete pólóját. Még jobban szorítottam magamhoz, úgy szipogtam. Ő is erősebben ölelte derekam, majd felemelt. Lábaimat összekulcsoltam háta mögött. Elcipelt az ágyig és óvatosan lerakott.

Ő is lefeküdt mellém. Én azonnal oda másztam hozzá és mellkasába temettem könnyektől nedves arcomat. Átkarolt és simogatta a hajam, úgy nyugtatott.

Egy pillanatra eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

-Mi a baj, édes? - kérdezte. Szemei megteltek aggodalommal.

-S-semmi. - nyökögtem a sírástól szaggatottan.

Nem szólt semmit, csak magához húzott. Szorosan hozzábújtam és még jobban sírtam. A könnyek kontrollálatlanul gyorsan törtek elő szemeimből. Remegtem karjai között.

-Shh. Minden rendben van, kicsim. - nyugtatott tovább a fiú, akinek még mindig fogalma sincs miért bőgök.

-De n-nem nem lesz.

-Mi? - tolt el magától.

-Nem lesz se-semmi sem re-rendben. - sírtam tovább.

-Már hogyne lenne, ne butáskodj! - mosolygott rám és letörölte könnyeimet.

-Mikey?

-Hmm? - kérdezte szemembe nézve.

-Ne hagyj el soha, rendben?

Magához ölelt. -Soha.

-Megígéred? - szipogtam nyakába.

-Megígérem.