Nexur I.: Törhetetlenek

Hatodik

Hangos puffanás. Aphra ijedten rezzent össze, és hirtelenjében majdnem fel is pattant, ám mivel azt se tudta, hogy hol van éppen csak nagy szemekkel pillantott körbe. Asztalok, székek, nagy, dohos könyvespolcok, és egy arrogáns tekintetű nő. Hát persze. A könyvtár.

- Elnézést, hogy felkeltem, de lehet ám könyvet kölcsönözni - morogta érces hangján, kezeit pedig az asztalon lévő köteteken tartotta, amiket az előbb lecsapott a fa bútordarabra - Lejárt a munkaidőm, jó lenne, ha fogná magát és kifáradna, köszönöm - pufogott tovább, majd a könyveket felkapva, magas sarkújával kopogva elbicegett.

Aphra a hajába túrt, aztán megdörzsölte a szemeit. Elaludt? Mondjuk, érthető. Csütörtök este van, az utolsó hét, amikor még sárkányok nélkül edzenek, és a mai nap mindközül a legkeményebb volt. Izomerősítő gyakorlatokat végeztettek velük, a tagjai pedig borzalmasan fájtak. Szinte megváltásként élték meg, hogy a veterán osztagot kirendelték a határhoz, és egyedül csak Ryker századost bízták meg azzal, hogy ügyeljen az újoncokra. Ő pedig, fontos adminisztratív feladatokra hivatkozva, elhalasztotta a hatórási levezető futást.

A helyzet egyébként aggasztó volt: már korábban is olvashatták az újságokban, hogy egy nomád sárkánylovas nép feszegeti az ország határait, keresve a gyengepontokat, ám a fizikai felvételi első napját követően, ezt a hullámot maga Jonathan Rephlix verte le. A törzs vezetőjét nem sikerült elkapni, így fenn állt a veszélye, hogy nem hagyják ennyiben a dolgot.

Nem elég, hogy a többi ország miatt egyébként is pattanásig feszült a légkör, ezeknek is most jut eszébe letelepedni? - húzta el a száját a lány, ahogy elkezdte összeszedni a szükséges könyveket. A legtöbben visszavonultak a laktanyába, vagy Nexur falai között kerestek valamilyen szórakozást, neki viszont más dolga volt.

Péntek óta nem is tudott másra gondolni, csak a sárkányra. Azóta nem tudta meglátogatni, hisz hétvégén hazautazott a szüleihez látogatóba, hétköznap pedig a gyakorlatozás és az edzések mellett másra nem is igazán maradt ideje. Sokat gondolkozott rajta, hogy pontosan mi baja lehet. A nagyon erős szorongás már egyértelmű, valószínűleg ezért van tele korommal az üveg, idegességében a fenyegető dolgokat megtámadja: azaz mindent. A sötét egyfajta biztonságérzetet is adhat neki, talán ilyenkor úgy érzi, senki sem látja. A víztől való félelem már kicsit más kérdés, a legtöbb sárkány nagyon szerette a fürdést, ez azonban egyenesen rettegett a víztől. Aztán, eleve a fajtája. Az összes enciklopédiát, lexikont és mindenféle feljegyzett előkeresett, ami sárkányfajtákkal kapcsolatos, de még csak hasonlót sem talált. Ha a szín stimmelt, akkor a méret, a szarvak és a furcsa, agyarszerű kinövés nem, és így tovább. Egyszerűen nem találta sehol. Megkérdezni nem mert senkit, hisz kifejezetten megtiltották, hogy bárki is foglalkozzon vele. Addig pedig, amíg nem volt biztos fajtájában, nem tudhatta, hogy a furcsa dudorok a testén rendellenesek-e, vagy csak fajtabeli adottságai. Ennek ellenére azért utána olvasott, hogy okozhatja-e ezt valami, és bár nem sárkányoknál, de nagytestű emlősállatoknál, például elefántoknál talált rá lehetőséget, hogy valamiféle ételallergia miatt heveny tünetként jelentkezhetnek hasonlók. Az állat nem képes feldolgozni az ételt, amivel táplálkozik, ezáltal fogyni kezd, és a dudorok mellett ideges lesz.

Sok mindent megmagyarázna, ha ez lenne az ő baja is - gondolta sóhajtva, miközben mit sem törődve a könyvtáros nő rosszalló tekintetével, tovább elmélkedett. Egy nagyon régi könyv lábjegyzetében írtak róla, hogy a sárkányok is hajlamosak bizonyos allergiákra, ez legtöbbször a szarvasmarha, a sertés és a kecskehúsra terjedt ki, és tekintve, hogy a seregnél sokfajta hús keverékével etettek, nem is volt annyira lehetetlen gondolat. Talán egy idő után rájött, hogy a hústól van rosszul, ezért hagyta ott az etetőben. Az is lehet, hogy mikor erre ráeszmélt, nem nyúlt hozzá, de később az éhség mégis felülkerekedett rajta, és a félig rothadt húst megette, ez pedig tovább gyengítette.