Nexur I.: Törhetetlenek

Kilencedik

Ismét barbár horda próbált betörni Északról - írta a szalagcím az újság címlapján, amit Elysia kifejezetten ingerülten szorongatott. Aphra az asztal túloldalán épp a naplójába jegyezte le a hét legfontosabb eseményeit, közben pedig olykor felpillantott a vele szemben ülő lányra, mikor az idegesen felmorrant. Kíváncsi volt a hírekre, ám újdonsült beszélgetőpartnere nem volt túl közlékeny kedvében, Aphra pedig nem igazán érzett magában késztetést arra, hogy az átlagnál jobban fel is idegesítse. Remélte, hogy mikor a cikk végére ér, majd ingerülten beszámol a tartalmáról, ha már az újságot végül teljesen összegyűrte.

Szerencsére igaza lett.

- Nem bírnak megülni a seggükön - morogta, miközben a kabátja zsebébe nyúlt, hogy gyorsan rá is tudjon gyújtani, amíg még érzi magában a dühöt. Aphra ösztönösen összébb húzta magát, Elysia gyakran csapkodott, ha ideges volt, és nem akart egy elrepülő hamutál vagy netalán egy szék célpontjává válni.

- Mi történt? - kérdezte halkan, szinte már félve tőle, hogy fel fog csattanni.

- Betörtek az északi határon - méltatlankodott, miközben feldúltan próbálta meggyújtani a szájában lévő cigarettát, több-kevesebb sikerrel, aztán mikor végre sikerült, folytatta - Visszaszorítottuk őket, de ezek a mocskok olyanok, mint a csótányok, lecsapsz egyet és száz lesz helyette. Barbár néphez képest nagyon felszereltek és fegyelmezettek.

- Kíváncsi lennék, melyik népből váltak ki - jegyezte meg elgondolkozva Aphra, és mivel választ nem kapott, felpillantott Elysiára, aki szkeptikusan bámult rá, mintha legalább azt mondta volna, hogy kezet rázott valamelyik istennel. Elysia az orrán keresztül lassan kifújta a füstöt, és a szemeit forgatva inkább az ablakok felé fordult.

A küldetés óta sok minden változott: Aphra és Elysia szinte minden percüket együtt töltötték, noha a szakaszvezetőnek ez nem mindig volt az ínyére. A szőke lány arra számított, hogy felettese majd némileg megenyhül az irányában, de a közös munkavégzés és gyakorlatozás miatt még több piszkálódás érte, habár ezek közül egyiket se vette a szívére. Szentül hitte, hogy ez Elysiánál a szeretet jele, ebben pedig megerősítette az is, hogy ha bárki csak egy rossz szót is intézett felé, „testőre" ott volt mellette, és elég volt egy szuggesztív tekintet, hogy eloszlasson minden rosszindulatú megszólalást. Talán még a lelkiismeretének is köze volt ehhez, de ebben már nem lehetett biztos.

- Alig várom, hogy én magam verjem ki a szuszt abból a primitív pofájukból - sziszegte egyfajta lezárásként percekkel később Elysia.

Már éppen állt volna fel, hogy felnyergelje Jägert és tegyen egy kört, hogy levezesse a feszültséget, ám nyílt az ajtó, és a hódolói körében Emery sétált be rajta. Arcán önelégült vigyorral lejtett végig a társalgóban, és mindenkinek odaszólt valami csípőset, Aphrához érve pedig hasonlóra készült, ám vesztére egy pillanatra a tekintete tovább siklott Elysiára. A lány gyilkos tekintettel, rezzenéstelenül morzsolta össze az égő csikket a kezében, majd lassan leejtette maga mellé a földre, háttérzajként Aphra halk, ijedt sikolya szolgált. Emery arcán egy pillanatnyi zavar futott át, majd megtartva az egoista mosolyt, inkább pár asztallal odébb telepedett le.

- Szánalmas - sóhajtott fel halkan, és inkább úgy döntött, hogy tényleg elindul Jägerhez, mert tudta, ha most odacsap, akkor maradandó nyoma lesz a munkásságában.

****

Aphra ezen a vasárnap délutánon csendesebb volt a megszokottnál, de meg volt rá az oka. Elysia nem volt az ebédosztásnál délben, ez önmagában nem volt furcsa, mert a sok együtt töltött időtől eltekintve a szakaszvezető szeretett egyedül lenni, és néha el is vonult a társaságtól. Ám ez idő alatt történhetett valami, ami igazán felhúzta a lányt, és mindenre sokkal ingerültebben reagált, mint máskor, nyugtalan volt, feszült, de Aphra mégsem érzett magában elég bátorságot, hogy megkérdezze, mégis mi ennek az oka.