Irina Miller egy átlagos lány. Legalábbis egészen addig ezt hitte magáról, amíg meg nem ismerte az új családját. Olyan dolgokat tud meg, amig fenekestül felforgatja az èletèt. Amiben sosem hitt, pont αz válik valósággá, és minden áron őt αkαrjα!
Te...
Sötét árnyak kísérik utamat a hold halovány fényétől megvilágított erdőben. Menekülök valami elől, ami a nyomomban van. Érzem rothadó, hideg leheletét a hátamon. Az ágak végig horzsolták bőrömet, vékony és égető nyomot hagyva maguk után. Látok egy kunyhót magam előtt, melyben gyertyaláng világítja meg a helyiséget. Futok az irányába, de nem érem el, mert testem találkozik a talajjal. Arcom a puha, sáros földet súrolja. Megemelem és elfordítom a fejem a hörgés irányába, és látom, ahogy hosszú fekete karmok a bokám után kapva húznak vissza. Körmeimet a földbe vájom, abban bízva, hogy talán most el tudok futni előlük... De nem így történik. Ágak reccsenését hallom, majd egy hangos hörgést. Felhúzom térdem magam elé, arcomat tenyerembe temetem. Hallom a lépteket, melyek a barlanghoz közelednek. Egy lidérc világítja be a korom sötét helyet ragyogó kék fényeivel. Nem tart sokáig. Ködszerű füst szivárog be, ami magába szívja a fényt, mire az megszűnik. Szinte hallom a fény sikolyát, ahogy kifújja utolsó leheletét. Egy kastély udvarán találom magam. Falait belepte a moha, hallom a fájó sikoltozást, amely mögülük szűrődik ki. Érzem talpam alatt a nedves földet, ami egyszer csak megremeg alattam. Elveszítem az egyensúlyom és nekiesem valaminek, amit ujjaimmal tapogatni kezdek. Nedves és érdes a felülete. Talán egy szobor lehet, de ha így van, miért érzem ujjaimon szívének dobbanását? Lassan felemelem a tekintetem és világossá válik előttem, hogy egy angyalszobor az, aminek nekiestem. Élettelen szürke szemeit bámulom, amelyek hirtelen életre kelnek. Futni akarok, de a ruhám szegélye beleakad a kardba, amit gondosan tart a kezében. A kastély fekete, kétszárnyú ajtaja kinyílik és hangos lehelet szűrődik ki mögüle. Rohanni kezdek, amilyen gyorsan csak tudok az ajtó irányába, de megtorpanok, mikor az hirtelen bezárul előttem. Szemem sarkából látom az embernagyságú szobrokat életre kelni. Úgy sorakoztak fel mögöttem, mint egy sereg katona, akik épp véres háborút vívnak. Megindulok gyorsabban az ajtó irányába de... Egy angyal állta el az utam. Szemei élettelenek és hatalmas szárnyaiból éles tüskék emelkednek ki, melyekből piros vér folyik, majd talál utat magának a földön éppen a lábaim körül. Kardját felém emeli, hangja éles sikításként hatol füleimbe. Egyenest a mellkasomhoz nyomja a kard hegyét, majd pillantásunk találkozik. Sötét szemeit az enyémbe fúrja. Érzem a hátam mögött álló szobrokat, kik engem figyelnek. Tudtam, hogy számomra nincs menekvés! Szemeim a ruhámra szegődnek és felfedezem, hogy fehér ruhám vörös színt öltött fel. Visszapillantok az angyalra, ki széles vigyort öltött arcára, majd átszúrja szívemet. A szobrok egy emberként ujjongnak, és én már csak szívem utolsó ritmusát hallom, mely fájó dallamot hagy maga után...
Minden éjjel ugyanez az álom kísért. Pontosan három hónapja, amióta ideköltöztünk anyával. Egy régi stílusú kastély lakói lettünk. Hátborzongató látvány az udvaron bámulni az élethű szobrokat. A szobám ablaka ráadásul pont a hátsó udvarra néz, ahol egy angyali szobor egy karddal a kezében pont az lakosztályom irányába mutat. Nincsenek barátaim. Egyetlen rokonom van, Eric, aki szerencsémre itt lakik a városban. Két mostohatestvérem van: Alice és Kevin. Alice-szel már az első percben nagyon jól megértettük egymást, Kevinnel valókapcsolatomban viszont akadtak gondok. Nem tart igényt különösebben arra, hogy itt legyek. Sőt, minden cselekedetével azt mutatja, hogy mennyire nem bír elviselni. Tizenhét éves vagyok és egy kisvárosban születtem. Ott voltak barátaim... itt viszont egy sincs. Pár évvel ezelőtt súlyos pszichés problémák léptek fel nálam, azóta a nyugtató tart vissza önmagamtól. Sokan mondják, légy önmagad...de mi van akkor, ha az, aki valójában vagy, sokkal rosszabb, mint az, akinek mutatod magad? Haven, a mi kis városunk lakosságának fele idősekből áll, de hívhatnánk őket élő webkameráknak is. Mi a városhatár végében lakunk egy kastélyban, ami még az 1700-as években épült. Edward a nagymamájától örökölte. Nincsenek szomszédjaink, csak egy erdő, ami pontosan az épülettel szemben helyezkedik el.
***
A nappali tágas ablakán keresztül figyeltem, ahogyan vastag fehér takarót ölt magára a táj.
– Rendeltem pizzát. - kezdte anya a konyhában állva.
– Ugye, sajtosat is rendeltél? - kérdezte kíváncsian Alice, majd szőke hullámos hajátlófarokba kötötte. Halvány, szinte észrevehetetlen szeplők húzódtak meg tejfehér arcán. Mélykék szemeiben volt egyfajtavarázslat, amit sugárzott, valahányszor rám emelte tekintetét.
– Én csak egy szeletet kérek. - mondtam, és el is vettemegyet, amit a tányéromra raktam. Ahogy megfordultam, pillantásom találkozottKevinével. A fehér fotelben ült és engem figyelt. Úgy nézett rám, mintha az ellensége lennék, akit azonnal el kell tiporni! Sötétbarna szemeit az enyémbe fúrta. Minthairányított volna engem. Megállt az idő. Minden lelassult. Pillantásom − bármennyire is próbáltam – nem tudtamelszakítani az arcától. A tányér törésének hangja zökkentettki.
– Jól vagy? - mért végig Alice ijedten, majd vállamrahelyezte a kezét.
– Aha - bólogattam vonakodva.
– Szuper, Irina! Összetörted a kedvenc étkészletem egyikdarabját. - jegyezte meg anya ingerülten, közben vállonviselt, mahagóni-vörösfürtjeit füle mögé tűrte.
Minden szempár engem figyelt a nappaliban. Összehúzottszemöldökkel mértek végig. Hirtelen Kevinre pillantottam, akihalovány, mégis jól kivehetően gúnyos mosolyt csalt arcára,miközben rövid, szénfekete hajába túrt. Zavarodottanigyekeztem fel a szobámba, majd azon nyomban az ágyamba préseltemmagam. Hatalmas félelem lett úrrá rajtam, ami azonnal magávalragadott. Hallottam, ahogyan magához hív...éreztem testemen ajéghideg érintést. Éjjel borzasztó álmom volt, de ez mostmás volt, mint az eddigi! Láttam egy angyalt, akinek hatalmassötét szárnyai voltak. Szemei sötétebbek voltak az éjszakánál.Egyenesen felém indult, de mielőtt elkapott volna, köddévált. Nem tudom, miért érzem azt, hogy valami nincs rendbenezzel a családdal. Találtam egy könyvet a mai nap folyamán, amiegy naplóhoz hasonló. Legalábbis abból ítélve, hogy tollalíródott. Ismeretlen nyelven volt, és csak egyetlen szótértettem: démon. Gondolataim a szobám ajtajának nyikordulásazavarta meg. Lassan felültem és az ajtóra szegeztem szemeim.Résnyire nyitva volt... Egy árnyék haladt el a szobám előtt.Lassan felálltam és odalépkedtem, majd kijjebb nyitottam azajtót, de amit láttam, attól földbe gyökerezett a lábam.
_______________
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ha szeretnél többet megtudni a történetről, akkor a képen lévő könyvet tedd a listádra. :)
