A Szívek Királynője - A Boszorkány

2.rész

Érezted már úgy, hogy a félelem teljesen megbénít, és elveszi a hangod? Amikor próbálsz felkiáltani, de nem tudsz, mert egyetlen egy hang sem szökik ki a torkodon? Olyan érzés, mintha megbénulnál, és akárhogy erősködsz, nem bírsz mozogni. Annyira valóságos volt, hogy még mindig a hideg futkos a hátamon. És a legaggasztóbb az, amikor nem tudod elmondani senkinek, mert tudod, hogy nem hinnének neked. Úgy éreztem, az őrület határán ácsorgok, és hajszál híján múlik csak, és beleőrülök. Az anyám úgy gondolja, csak beképzelem az egészet. Rengetegszer említettem már neki a megmagyarázhatatlan dolgokat amik történtek velem, de sosem hitte el egyetlen szavamat sem. 

Hallottam az ajtó lassú nyikordulását, és anya halk lépteit. 

- Jó reggelt, álomszuszék! - motyogta unottan. Pedig már hozzászokhatott volna, hogy sosem kelek fel korán. - A hasadra süt a nap. - tette hozzá.

- Nem érdekel!  - mormoltam, majd a fejemre húztam a takarót. Eszem ágában sem volt korán felkelni, de anya mindig tesz arról, hogy ez így legyen.

- Hogy aludtál? - érdeklődött kíváncsian, miután lehúzta a takarót a fejemről. Valahogy gyanús volt nekem anya ritka kedvessége, így gyanakvóan a szemébe néztem.

- Hát nem is tudom. - Az álom újra a szemeim elé vetődött, és akaratlanul is az ajtóra szegeztem tekintettem. Percekig meredten néztem az ajtót, és azon töprengtem, mi van akkor, ha valóban megtörtént, és nemcsak egy álom volt? Éreztem magamon anya szúrós tekintetét, majd hallottam a mélyről jövő sóhaját. A tekintete szigorú volt ahogy rám emelte mogyoróbarna szemeit. Vékony karjait keresztbe fonta, majd óvatosan felállt mellőlem. Próbáltam felülni, de abban a pillanatban a fejemben tompa, és erős fájdalmat éreztem. 

- Kész a reggeli. Öltözz fel és gyere le! - mondta. -Figyelj, ne haragudj a tegnapiért, nem akartam veled ordítani...csak mostanában kicsit lobbanékonyabb vagyok a kelleténél. - megbánóan tekintet rám, majd elmosolyogta magát és elhagyta a helyiséget.
Nagyon ritka, ha anya magától bocsánatot kér, hiszen ilyenkor belátja a saját hibáit, csakhogy nekem a megbocsájtás nem megy olyan könnyen. Túl sokszor bántott meg, főleg amióta ide költöztünk. Úgy érzem, hogy mostanában kerülni próbál, és a legaggasztóbb mégis az, hogy valamit titkol, és úgy tűnik, hogy esze ágában sincs elárulni.

Úgy éreztem magam, mint akit fejbevágtak. Hasogatott a fejem és szinte alig láttam a fájdalomtól.  Próbáltam terelni a gondolataim, de az álom beférkőzött a fejembe és nem akart nyugodni! Tisztán emlékszem, hogy hangokat hallottam kintről... Azt hiszem, már nem tudom megkülönböztetni az álmot a valóságtól. Gyorsan átöltöztem, majd ébenfekete hajam lófarokba fogtam, és lesétáltam a lépcsőn. Jobb oldalt anya készítette a reggelit a konyhában, míg a bal oldalt Edward és Kevin beszélgettek a nappaliban. 

- Rendben, akkor beszélj a kávézó tulajdonosával, hogy szíveskedjen rendezni az adósságát. 

- A múltkor sem érdekelte túlzottan, amikor szóvátettem. -legyintett a kezével Kevin. 

- Mondd neki azt, hogyha nem rendezi a tartozását, akkor bezáratom a kávézót! Két éve várok türelmesen, hogy visszafizesse a hitelt amit tőlem kapott. - magyarázta mérgesen.

- Jó reggelt! 

- Neked is - viszonozták.

- Csak egy szelet pirítóst kérek - mondtam anyának és elemeltem a tányérról egyet.

- Megyek a könyvtárba. -jelentettem ki, közben pedig beleharaptam a pirítósba, aminek olyan keserű íze volt, hogy majdnem kiköptem. Gyorsan elfordultam a másik irányba, hogy anya még véletlenül se lássa, hogy nem ízlik a pirítósa.