10.fejezet /46. rész

2.3K 165 8
                                    

Bárcsak ugyanolyan csodálatos érzés lett volna Kevint magam mellett látni reggel. De hűlt helye sem volt. Furán éreztem magam. Arra számítottam, hogy reggel ott fog feküdni mellettem, de nem így történt. Csak úgy lelépett. Egyhangúan öltöztem fel, és indultam el a cuccaimért a Kastélyba.
A városban sétáltam. mikor valaki megszólított, a nevemen. Mikor a hang irányába fordultam, Adalint pillantottam meg, aki vigyorogva integetett nekem, két méterrel arrébb.

- Szia. - mosolyogtam.

- Szia, Irina - fülig érő szájjal bámult végig rajtam. - Mi újság?

- Ő...minden happy! - tártam szét a karjaim. Adalin felvonta szemöldökét.

- Ne haragudj, de most mennem kell. - adtam a tudtára, hogy semmi kedvem csevegni. - Szia. - azzal el is fordultam tőle és haladtam tovább.

Mikor a Kastély ajtaja előtt álltam, hirtelen minden bátorságom elszállt. Nagy levegőt vettem és kinyitottam az ajtót. A szemem sarkából láttam, hogy Kevin a kanapén ül, ezért hamar szedtem a lábam fel a lépcsőn a szobáig. Hamar összekaptam a cuccaim, és igyekeztem is le, hogy csak úgy elhúzzam a csíkot. De nem jártam sikerrel.

- Csak úgy elmész, köszönés nélkül? - állta el az utam Edward.

- Nem. Dehogyis.

Próbáltam csak Edward-ra figyelni, de valahogy a tekintetem mindig Kevinre vándorolt.

- A meditálás nem segít. - sétált le Mary néni. - Még saját magáról sem tud semmit.

- Meditációval akarod visszahozni az emlékeit? - kíváncsiskodtam.

- Igen - felsóhajtott. - Hogy vagy?

- Egész jól - adtam egy szűk szavú választ.

Már elindultam az ajtóhoz, mikor észrevettem, hogy Alison, Edward mellett áll. Alaposan végig szemléltem. De ő is engem. Mintha belül nevetett volna rajtam.

- Irina, ugye? - közelített felém. - Még nem volt alkalmam megismerni téged - mosolygott Alison.

- Ez érdekes... Én abban a hitben voltam, hogy nagyon is jól ismersz. - tanakodva néztem végig rajta.

- Ismerjük egymást? - zavartan nézett a többiekre, majd barna fürtjeit a füle mögé türte.

Valami nincs rendben. A látomások, az álmok, a jövőben látás... Ezek mind neki köszönhetőek. Ha nincsenek emlékei, akkor hogy lehetséges az, hogy nekem álmokat mutatott? Akkor mégis kit láttam a jövőben együtt Kevinnel?

Megannyi kérdés futott át az agyamon. Percekig néztünk egymás szemébe Alisonnal. Úgy tekintett rám, mintha az ellensége lennék.

- Ó, Irina, a nyakláncot add át Alisonnak. Talán ha visszakapja azt ami az övé, visszatérhetnek az emlékei - mondta Edward.

- Én nem tudom levenni, csak ő. Csak Alison Argent veheti ki a nyakamból. - kicsit gyanúsan mértem végig.

Tekintetét a nyakláncra szegezte, majd úgy tűnt mintha zavarba jött volna. Hirtelen elsápadt, majd a korlátot megragadva felindult a szobájába.

Ez érdekes... Ha Alison egy árvaházban volt mindvégig, akkor mégis kirakta a szobámba a nyakláncot? Talán vannak emlékei, csak megjátsza az egészet? Nem is törődtem a többiekkel tovább, hanem sietve távoztam. Hallottam, hogy Edward megkér arra hogy menjünk el a holnap esti bálra, de annyira az eszembe vágódott az hogy Alison talán hazudik, hogy eszem ágában sem volt megállni.

                     ⏺⏺⏺

- Szóval, Alison nem vette el tőled a nyakláncot... - gondolkodni kezdett David.

- Zavartan nézett rám, majd felindult a szobájába - mondtam.

- Ez érdekes... De nem bizonyít semmit. - vonta meg a vállát Alice.

- Én nem így gondolom. Ha Alison egy árvaházban volt mindvégig, akkor ki tette a szobámba a nyakláncot? - fontam össze karjaim.

- Arra gondolsz, hogy nem ő Alison Argent? - szegődött mellém Alice. - De akkor ki ez nő?

- Nincsenek emlékei. De biztos, hogy ő az. - állította David.

- És mi van ha csak megjátssza, hogy nincsenek emlékei? Mi van akkor ha csak a kellő alkalomra vár. - tanakodtam.

- Ugyan mi értelme lenne? - lázadt fel Alice.

- Talán nem is jó helyen matatunk. Irinának igaza van. Ha ő egy árvaházban volt mindvégig, akkor valakinek oda kellett raknia azt a nyakláncot. De nem zárhatjuk ki azt sem, hogy Alison megjátssza az egészet - mondta David.

- Mit akartok tenni? - szegeztem hozzájuk a kérdést.

- Csapdába csaljuk - válaszolta David.

- Mégis hogyan? - vonta fel a szemöldökét Alice.

- Ez hülyeség! Egy ősi boszorkányról beszélünk David. Őt nem lehet csak úgy csapdába csalni. Ahhoz, hogy végezzünk vele, előbb meg kell találnunk a gyenge pontját. - förmedtem rá, és dühösen csaptam be a szobám ajtaját.

Ideges voltam. De nem Davidra. Valami elkerülte a figyelmemet, csak az a kérdés hogy mi.
Alison túl ravasz ahhoz, hogy kijátszuk. Van egy terve ez biztos. Davidot a bosszú vezérli. Nem gondolkodik tisztán. Kockára teszi mindannyiunk életét azzal, hogy Alisont csapdába csalja. Ott kell lennem a holnapi bálon. Meg kell akadályoznom, hogy David hülyeséget csináljon. Edward nem hinne nekem, ő végpontig hisz Alisonban. De vajon Mary néni mit gondol? Ő elég ravasz ahhoz, hogy rájöjjön Alison turpisságára. Valahogy sehogy sem áll össze a kép... Mi van akkor, ha valaki más mozgatja a szálakat? Ha így van, akkor mi csak bábuk vagyunk.

Zuhogott az eső. Ítélet idő volt. Csak ő tudott a fejemben járni. Emlékszem régen mennyire féltem mikor dörgött, és villámlott. Mostanra már nem félek. Csak arra várok, hogy vége legyen. Mindig mondogatom magamnak, hogy ez csak egy rossz álom, és felfogok ébredni. De az a helyzet, hogy ez itt a valóság.

A fejemre húztam a takarót és próbáltam kizárni minden gondolatot, főleg Alisont. A hócipőm tele van vele! Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha valaki figyelne. A szívem majd'kiugrott a helyéről. Lassan lehúztam a fejemről a takarót és az ablak irányába fordultam. Minden félelmem elszállt mikor megtudtam, hogy ki az aki figyel.

- Mit akarsz? - fontam össze karjaim. Nem nyitottam ki neki az ablakot, bár igaz, sajnáltam mert szét ázott.

- Téged! - válaszolta gondolatban, majd az ablak lassan kitárult előttem ő pedig belépett.

- Szórakozol velem! De hát jól megy neked, nemde? Megkaptad Alisont, és mellé még egy szeretőt is! - csípőre raktam kezeim és dühösen néztem a szemébe.

- Nekem te kellesz - ujjaival megérintette az arcom.

- Hát nem úgy tűnt a reggel. Legalább megvárhattad volna míg felébredem.

- Sajnálom! De hidd el nyomós okom volt arra, hogy elmenjek - mondta.

- Értem... Akkor megtennéd, hogy bezárod magad után az ablakot? Hamár kinyitni ki tudtad! - mosolyogtam gúnyosan, és visszafelüdtem az ágyba, majd a másik irányba fordultam hogy ne lássam.

- Imádom, mikor ideges vagy. - kuncogott és átölelt szorosan. - Ez a hálóing rajtad nagyon zavaró - jegyezte meg.

- Seggfej vagy Kevin!

A Szívek Királynője - A BoszorkányDonde viven las historias. Descúbrelo ahora