A Szívek Királynője - A Boszorkány

50. rész

Alison nem értette a tenyeréből áradó tűz miért pattant le rólam nyomot sem hagyva maga után. Úgy gondolta, a következő kísérlete talán most célba talál, ezért hát újra felém emelte mindkét tenyerét, majd minden erejét beleadta. Az erőfeszítéstől az arcán vízcseppek gurultak le egészen a mellkasáig. Ám de mindhiába minden erőfeszítése, és ezt ő is tudta nagyon jól. Érdeklődve fürkésztem továbbra is, és értékeltem a kitartását. Büszkeséggel emelte meg fejét, majd mindkét kezét leengedte maga mellé, és kezeit lassan ökölbe szorította. Egyetlen pillantásra sem nézett volna odébb, mintha attól tartott volna, talán megtámadnám az idő alatt míg ő leveszi rólam a figyelmét. A nap sugarai halványan árnyékolták be a helyiséget, és a sötétbarna padlón egy fénysugár állt közénk. Majdhogy megpukkadt az idegtől. Lábait támadóállásba helyezte, és szemei aranybarna ragyogással villantak fel. Nem éreztem mást, mint szánalmat Alison iránt. De a többszöri próbálkozása csak arra utalt hogy van benne kurázsi, ez már biztos. Megküzdeni a lehetetlennel ? Célszerűbb lenne ha csak simán bedobná a törölközőt. De ő ennél sokkal büszkébb, no meg, hogy a fenébe is győzhetné le őt egy ember, nemde? Mindkét kezem türelmesen hátrakulcsoltam, majd mosolyogtam haloványan, egyenest a szemébe, és vártam. Vártam a pillanatra amikor újra elköveti ugyanazt a hibát: Végezni a végezhetetlennel!

- Ugyan kérlek, ne is fáradj tovább.

- Könnyű így feleselned, hogy a nagynénéd biztosan védelmi bűbájt bocsátott rád! - figyelmesen fürkészte végig a falakat, mintha keresne valamit.

- Ne is bonyolítsuk tovább. Nem értem mi a problémád, bár elbírom képzelni, mennyire gyenge lehetsz, hogy még egy halandó emberrel sem vagy képes elbánni, Alison. - dobtam a dühére még egy lapáttal.

- Megfoglak ölni! De nem most. Jól használd ki az idődet, mert ma este már nem éred meg a holnapot, ezt garantálom. - fenyegetőzött, és bevallom, nagyon is meggyőzően. Még egy pillanatra el is hittem.

- Gondolod? Ám hát legyen. - teljes nyugodtsággal fordultam sarkon, és mikor visszapillantottam, már csak az ajtó becsapódását láttam.

A legjobb módja annak, hogy tisztán tudj gondolkodni, a csend. Egy különös dallam mely átjárja a tested, és felszólal a lelked legsötétebb hangja. Ekkor hallod önmagad, ekkor hallod a saját hangod. Ám legnagyobb bánatomra nemcsak a saját hangom hallottam, hanem egy hisztérika macskanyávogását is, mely élesen hatolt a fülembe.

Még hogy ma este nem tud haza jönni! - mérgelődött amint belépett az ajtón. - Járt itt valaki? - megtorpant a kanapé előtt, és figyelmesen körbe vezette kék íriszeit.

- Nem járt itt senki. - óvatosan vezettem végig rajta tekintettem, tetőtől-talpig. Démonnak gyatra, embernek gyenge.

- Akkor jó. Képzeld, Eric ma este nem tud haza jönni, mert ott kell lennie a bálon. - idegesen huppant le a kanapéra majd az üvegasztalon fekvő női magazint kezdte el lapozgatni.

- Feleslegesen mérgelődsz. - unottan könyököltem a konyhapultra, és hallgattam tovább.

- Feleslegesen? - meghökkenten bámult a tekintetembe. - Minden rendben?

- Igen, hogyne. - aprót bólintottam. - Célszerűbb lenne ha ma este te is ott lennél, Eric-el.

- A bálon? - csattant fel. - Ahol Alison is ott lesz? - dühösen csapta le a magazint.

- Tán félsz tőle, Alice? - halk kuncogás tört ki belőlem.

- Tudod, hogy nem félek attól ribanctól, és azt is tudod, hogy nem akarom a többiek életét kockára tenni! - bizonygatta magát, bár nekem ez inkább mentegetőzésnek bizonyult.