Az utolsó naplemente

Ötödik fejezet: Emlékezz rám

    Kennedy őrülten rohant Bella háza felé. Ráront az ajtóra, a lány aludt még, de ekkor fölébredt.
- Kennedy te mit keresel itt.
- Álomfejlesztő!
- Tessék?
- Az álomfejlesztő a legmélyebb gondolataidat is elő tudja hívni, mivel a legmélyebb alvásszintekre is le tudsz vele jutni.
- Zseniális, de ezt miért nekem mondod?
- Ha elég mélyre megyünk, talán ki tudjuk deríteni hol, van a másik két emlék.
Csak egy nyugodt hely kell, egy erdő vagy egy tópart.
- Tengerpart esetleg?
- A móló! Emlékszem nagyon sokat méláztál ott. Talán a hely segít majd gondolkozni. Öltözz és indulunk a mólóhoz.

- Pillanat. Egyszer nyugodj meg, majd szépen meg reggelizek, és akkor mehetünk.
- Rendben! Félóra múlva az ajtó előtt vagyok.
Kennedy becsapta maga után az ajtót és elsietett.
- Őrület! Gondolta Bella, majd odament a hűtőszekrényhez.
Reggelit készített magának majd leült az asztalhoz. Az apja már úton volt Japánba. Evés közben eszébe jutott a már másodikszor előforduló álom.
Talán amikor ment a Bahama szigetekhez, és az apja elmerítette a bárkát, az lehet az álom tartalma. De nem tudta biztosan.
Bella már az utolsó falatoknál tartott, amikor Kennedy megérkezett.
- Indulás!
- Oké veszem a cipőt és ott vagyok - Mondta
Bella fölhúzta a cipőjét, kiment a házból majd helyet foglalt az autóban.
- Mi lesz, ha a terved beválik és megtalálunk még egy emléket?
- Várunk, amíg stabilizálódnak az emlékeid, majd újra lemegyünk. Körülbelül 5 napot várunk.
Kiértek a városból. A móló már a látóhatáron volt, és Kennedy meg is célozta. Bellát nyugtalanította a gondolat, hogy milyen lesz lent az álomban. Kis tétovázással meg is kérdezte:
- Kennedy! Ha majd az álomban leszek, mit fogok érezni, ott lent milyen lesz?
- Fogalmam sincs. Minden alany másképp alszik, és mást lát.
Ezzel néma csönd lett. A motor meg ált és Kennedy egy adóvevőhöz hasonló dolgot vett ki a kesztyűtartóból.
- Ezt vedd el, és húzd ki a szalagot és érezni fogod, hogy a vége tapad. Az nyomd neki a homlokodnak.

Bella úgyis tett. Kennedy odament a géphez majd meg nyomot, egy gombot, amitől Bellaazonnal elaludt. Majd elkezdett álmodni.
A szabadság szobornál volt. Gyönyörű ruhában, csillogott. Fölnézett az égre és észrevette, hogyeste van. Meglátott egy tizenöt év körüli fiút, aki a padon ült, és sírt. Bellagondolkodott, hogy odamegy és megvigasztalja, viszont félt, hogy visszautasítjaés csak rossz helyzetet okoz.
Majd egy kis tétovázással odament,és meg akart szólalni, de átszaladt a testén egy kislány. Bella ebben azálomban csak megfigyelő lehet. Közelebb ment a lányhoz, majd lehajolt. Akisfiú a lánynak adott egy szál virágot majd az arcát megpuszilva elszaladt.Bella a kislány után szaladt. Gyönyörű barna haja lobogott a szélben és szemén tükröződött a holdvilág. Bella rádöbbent, hogy a kislány az ő maga. Ekkor szétfoszlik az álom. Bella egy ünnepély helyszínére csöppent. Nyolcadikos diákok egyenruhában ballagtak ki az iskola kapun. 

Mindenki utánuk sietett. Bella ismét magára ismert.

Kezdett besötétedni. A nyolcadikos Bella az úton szaladt egy kopott, szakadt kottával a kezében. Az apja kiabált utána, de ő nem hallgatott rá. Szemei könnyesek voltak. Dylan föladta, és hazament.
A kamasz lány, a mólón ült díszes egyenruhában és a kottát olvasta majd összetépte.
Bella –aki mind ezt végignézte- észrevette, hogy egy menyasszonyi ruhában van. De a lányról, ahogy levette a szemét, eltűnt. Ekkor Bella észrevette, hogy gyönyörű fehér ruhája elkezd sötétedni. Szépen fokozatosan átmegy feketébe.
Majd egy veszekedés helyszínére csöppen.
Egy park. Valahol messze Miamitól, de közel a tengerhez. Hallani a tenger hullámait, ahogy csapkodnak. Az apja és ő voltak ott. Ezek a szavak hagyják el Dylan száját:
- Nem érdekel, hogy mi van azzal a senkiházival. Miatta, nem kell, depresszióba ess.
- Apa, ő volt az, aki megmenthetett volna egy kicsit is a fájdalomtól, anya halála után. Szeretem őt. És anya halála után ne próbálj ebben visszatartani.
- Szeretni csak akkor, lehet, ha tudjuk, hogy mit jelent szeretni, viszont hamis, önmagadnak betáplált érzelmekkel, ez lehetetlen. Így ezek mind, csak üres érzések.

És ekkor Bella fölriad az álomból.
- Kathryn Abbey Hanna park, Jacksonville! Kiáltott Bella
- Mit mondasz?
- Ott van az iránytű.
- Miből következtetsz?
- Hosszú történet.
- Akkor induljunk

Bella egyre részletesebben kezdett emlékezni. Mindennel tisztában volt. Szerette az anyját. Mindennél jobban szerette. És ez az érzelem most nagyon előtört Benne. Most döbben rá, hogy ő meghalt. Még gyerekkorában.

Jacksonville fele az úton is csak azon gondolkodott,hogy mi lett volna, ha tovább élt volna az anyja. Talán mind a ketten a másikvilágon lennének, és  nem kellene, küzdjenek emlékekért, mivel nem is veszítették volna el. 

Kennedy telefonja ekkor megszólalt.
- Dylan az. Mondta Bellának, majd fölvette a telefont.
- Igen Dylan?
- Szia, Kennedy! Itt vagyunk, a Japán kolóniák fölött körözünk, elküldünk egy titkosított rádió frekvenciát, és be kellene, menj a rendszerbe, majd a beszélgetést közvetítsd.
- Adj két percet.
Kennedy a sugárúton leparkolt és egy aktatáskát vett elő, a csomagtartóból, amibe egy számítógép volt szerelve.
- Küldheted a koordinátákat.
- Már megy
Egy csatlakozón keresztül a számítógépre feltöltötte a rádió frekvenciáit majd pillanatok alatt bejutott.
- Már hallgathatod is a beszélgetést!

- Hawkins! A síkvágók készen állnak a szublimációra.
- Rendben. Vákuum előállítása folyamatban van.
- A 3as és a 11 es kamra záródik, a 10es megnyílik.
- Növeld a vákuumot.
- Nem lesz fog túl erős lenni egy síkhoz?
- A Zéró pontban vagyunk. Az sík erőssége Newtonban hatványozódik.
- Vákuum növelése folyamatban és vége!
- Vettem, vége!

- Dylan! Mi folyik odalent?
- Kísérleteket végeznek, meg kell akadályozni, mielőtt ők akadályoznak meg minket a tervünkben.