Az utolsó naplemente

Tízedik fejezet: Könnyező naplementeMásodik rész

A naplemente előtt három nappal Dylan és Thomas tervet eszeltek ki, hogy hogy tudnának megszökni a kolóniákból, és hogy tudnák megmenteni a másik világot.

- Még hét óra van az utolsó naplementéig. – Mondta Dylan.

- Kétséges hogy sikerülni fog a terv. A japán szakemberek is föladták, mert nem tudtak egy kaput létrehozni. És amúgy is, amikor megszöktünk a kolóniákból porig robbantottunk mindent. Semmi alkatészünk nincs hozzá, csak egy kütyü, amiről annyit tudunk, hogy van benne két elektromágnes és közötte egy fényes lámpa.–Mondta Thomas.

- Az a lámpa nekünk éppen elég. Ahol van az a doboz, ott van a kapu is és nekünk erre van szükségünk.

- De nincs kapu.

- Sok mindent nem tudsz te. Van egy kapu a Bahama szigeteken. Most éppen arrafele repülünk, csak mivel elájultál a szökéskor, nem tudtalak semmibe sem beavatni, szóval örülj, hogy még élsz.

Hat óra elteltével odaértek a Bahama szigetekre, majd bementek a barlangba. Dylan kezében ott volt egy fegyver, amit nem akart használni, de tudta, hogyha nem használja, és megkéri Bellát, hogy maradjon, akkor át fog menni a kapun ezért Kennedyre szegezte a fegyvert majd meglőtte.

Bella sírására Dylan kilépett a sötétségből, akit Thomas követett, majd így szólt:

- Lányom! Tudom, hogy nem bízol bennem, és megértem. De jól figyelj rám.

Bella félbeszakította az apját.

- Apa! –Kiáltotta- Fölrobbantottad alattam a hajót, hamis emlé2 kekkel fertőzted meg az agyamat, majd elmentél japánba, és még bocsánatot sem kértél, ezután megölted az egyetlen embert ezen a földön, akit szeretek. Egy okot mondj, hogy figyeljek rád!

- Mindent meg tudok változtatni. –Mondta, és látszott rajta, hogy mindent megbánt. – Meg tudom változtatni a múltat.

- És mégis hogyan?

Dylan belenyúlt a zsebébe majd elővette az elektromágnest.

- Amíg japánban voltunk, a kolóniákban kísérleteket végeztek, és rájöttek, hogy van a földön egy erő, ami a kapukat generálta, és tartotta fent. Hatvan nap alatt ezt az erőt megkeresték majd e két elektromágnes közé tették, hogy véletlenül se tudjon semmivel se érintkezni, mert az ereje, hatalmas és az egész földet elpusztítaná. Ez, ha egy más időbe kerül, akkor vissza tudjuk küldeni a kaput is az időben, ami megváltoztatja a múltat.

Bella rájött, hogy mi történt.

- Most már értem. A kapukat mi küldtük vissza az időbe, hogy tudjunk elmenekülni, és változtassuk meg a múltat, viszont egy önző alak, nem akarta hagyni, hogy a lánya elmenjen és mindent megtett, hogy maradjon a földön. Ezért vagyunk mi most itt. És ha ezt az akármit most visszaküldöd az időben, minden pont úgy fog történni, ahogy történt.

- Nem úgy fog történni. Szeretlek lányom, egy utolsó esélyt adj, hogy bebizonyíthassam, hogy van erőm mindent megváltoztatni. . Ígérem, hogy nem fog újra megtörténni. Ha most ezt a stabilizálót beledobom a kapuba, újra fog íródni a történelem.

- Akkor Kennedy sem fog meghalni?

- Ahogy mondod.

- Akkor rajta.

Dylan odalépett a kapuhoz. Kezében fogta a stabilizálót, majd át akarta dobni, de még egy utolsó mondat erejéig várt.

- Mindig van egy határ, amit nem léphetünk át, de ez a határ csak akkor létezik, ha tudjuk, hogy tényleg jelen van.

Majd Dylan elhajította az elektromágnest, és minden megváltozik.

A csöndben, csak a tenger hullámzása hallatszott. Csillogtak rajta a lemenő nap sugarai. De most, az utolsó naplemente sugarai voltak.

Bella egy bárkán van, és valahova nagyon igyekszik. Ránéz a radarra és minden rendben látszik. Fölnéz az égre. Mintha vihar közeledne, de nem izgatja, mivel tudja, hogy hamarosan célba ér. Egy madarat lát az vitorlára szállni. Bella kezd mérges lenni és odamegy, hogy hajtsa el. Odalép hozzá Kennedy és megfogja a lány kezét, majd így szól:

- Az a madár okkal jött ide. Nézd, mi van az egyik lábára kötve!

- Egy papír.

Majd Bella odalépett a madárhoz, és az ujját, ahogy kinyújtotta feléje, a madár rászállt. A lábáról levette a levelet, amin ez állt:

Emlékezz! Az ígéret, szép szó.