Gördeszka pálya (13. fejezet)

550 24 1
                                    

Végre beköszöntött a március, a jó idővel együtt.

Már rég túl voltunk a karácsonyon és  szilveszteren is, ami csak a szokásosan zajlott, az előbbit a családdal töltöttem, az utóbbin pedig áthívtam a barátaimat egy bulira, na de nem olyanra, mint amin előzőleg részt vettem.

Szóval ezt a tavaszi vasárnapot Peterrel töltöttem. Tommyt elkísértük Davidhez, majd Peter otthona felé vettük az irányt, hogy ő is magához vegye a gördeszkáját.

-Jó napot Mrs Hill!-köszöntem, amikor beléptünk a házba.

-Sziasztok!-mondta, miközben Peter húgát, Sandyt altatta a karjaiban.-Kértek valamit enni vagy inni?

-Nem, köszönjük, csak beugrottunk Peter gördeszkájáért.

-Ja, rendben, akkor jó szórakozást és szólíts csak Lenanak.-mondta, jelezve, hogy nem olyan öreg ahhoz, hogy ne tegeződjünk, mire én elmosolyodtam és már indultunk is el, mert közben Peter is megtalálta a deszkáját.

Az utcán kézenfogva elkezdtünk gurulni, de nem tudtuk merre, csakúgy mentünk és pont ez volt benne a legjobb. Elmentünk egy kisebb erdő mellett, amibe végül besétáltunk a deszkákkal a kezünkbe. Bolyongtunk egy darabig, majd rátaláltunk egy régi, elhagyatott gördeszka pályára.

-Gyere, próbáljuk ki!-szólt Peter.

-Dehogy, hát mindjárt összeszakad!-mondtam.

-Mindegy, akkor hagyjuk, menjünk.

-Várj, nem lenne jó ötlet ezt az egészet rendbe tenni? Holnap délután kijönnénk a többiekkel és felújítanánk. Csak ha megyünk el, valamivel meg kéne jelölni a fákat, hogy tudjuk, merre jöttünk.-hadartam el gyorsan.

-Benne vagyok, de akkor keressünk valamit, amivel megjelöljük az utat.-mondta és elkezdett kutatni a táskájában-Ez jó lesz?

-Minek van nálad szigetelő szalag?

-Mert mindig jól jöhet, mint most is. Körbe tekerjük a fákat és holnap könnyen idetalálunk majd.

Amikor kiértünk az erdőből nem igazán tudtuk, merre vagyunk arccal, de egy kis gondolkodás után megszólaltam.

-Ismerős ez a hely...nem itt lakik valahol Camilla? Azt hiszem ebben a házban.-mutattam az egyikre, majd becsöngettünk és egy kövér, alsógatyás pasas nyitott ajtót.

-Elnézést! Rossz ház.-kértem bocsánatot megilletődve a látványtól.

-Semmi próbléma.-mondta és már be is csukta az ajtót, egy mellvakarást követően.

-Jesszus, ez nem esett jól a szememnek!-szólaltam meg egy kis sokk után.

-Láttad azt a szőrös, hájas felső testét?-kérdezte Peter undorodva.

-Hát nem volt nehéz nem észrevenni...na akkor ez lesz az remélem.-indultam el a mellette lévő ház felé és szerencsére Camilla nyitott ajtót.

-Sziasztok!

-Szia! Meg tudod mondani, hogy merre kell a suli felé menni?-kérdeztem.

-Minek akartok ti a sulihoz menni?

-Csak nem tudjuk, hol vagyunk és ha a suli felé elkezdünk menni, onnan valószínűleg már haza találunk.
Cam elmagyarázta, hogy mikor merre kanyarodjunk és neki hála, haza is értünk.

°°°

Reggel a telefonom ébresztőjére keltem. Mivel tegnap Tommy a haverjánál aludt, ezért nem volt gondom vele. Lementem a konyhába és ittam egy kávét, miután felöltöztem. Peter még este küldött egy üzenetet, hogy reggel elém jön.

Football GirlWhere stories live. Discover now