Football Girl

Egy telefonhívás (25. fejezet)

Ma van az évzáró napja. Reggel felkeltem, Tommyt is ébresztettem, megreggeliztünk, utána meg felvettük a fekete-fehér ünneplőt, amit egyébként mind a ketten nagyon utálunk.

Az ajtóban Laura és Lizzy már vártak ránk és a szokásos módon a többiek is csatlakoztak hozzánk később.

Amikor a sulihoz értünk megláttam Petert és egyből görcsbe rándult a gyomrom. Még mindig utál, nem szólunk egymáshoz se.

Az osztályok már gyülekeztek, de teljesen össze-vissza álltak, úgyhogy csak beálltunk valahova. Mindenkinek nagyon unott feje volt, hiszen egy évzáró vagy évnyitó sem telhet el úgy, hogy az igazgató ne beszélne több mint egy órán keresztül.

Pár perc múlva megkezdődött a szenvedés. Az osztályunk négy fiúja már az elején hátra ment az udvar végéhez, a padokhoz leülni, mert ők megtehetik, ja nem. De nem szólt rájuk senki. Én pont a tömeg közepén álltam, de szerencsére Laura mellett. Az osztály többi része fogalmam sincs, hogy merre volt.

Már kb 10 perc telhetett el, amikor elkezdett csörögni a telefonom. Persze a körülöttem lévő emberek egyből felém fordultak, csakhogy még kínosabban érezzem magam.

-Basszus Flora!-suttogott Laura.

-Jól van már, keresem.-kutattam a táskámban. Elővettem és amikor ránéztem a képernyőre lefagytam.

-Most mi van? Nyomd már ki!-utasított Laura.

-De nem lehet!-suttogtam.

-Mi az hogy nem lehet?-értetlenkedett. Felé fordítottam a telefonomat, hogy megértse.-Neymar?! Ez tényleg ő?

-Hát mivel nem szoktam random embereket Neymar néven elmenteni a telefonomban, ezért nagy valószínűséggel igen, ő az.-mondtam.

-Na jó, ezt tényleg nem szabad, letenni, de akkor csak halkítsd le.-megfogta a kezem és lehúzott a földre.-Gyere!-mondta, majd négykézlábra ereszkedett és elkezdett kimászni a sok ember között.

-De addig leteszi!-mondtam aggódva.

-Dehogyis, mindjárt kiérünk a tömegből!-nyugtatott, miközben másztunk az emberek lábai között. Na jó, ez kicsit furán hangzott.

Végre fel tudtunk állni és gyorsan messzebb szaladtunk, majdnem a fiúk mellé.

-Khm..Szia!-köszöntem a telefonba.

-Hello Flora! Miújság?-kérdezte.

-Semmi különös, éppen évzárón vagyok.

-Akkor pont rosszkor hívtalak, igaz?

-Jajj, dehogyis. Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy te vagy az!-mondtam mosolyogva. Miközben beszéltünk, fél füllel hallottam, hogy Peter azt mondja, hogy "Nézzétek már, biztos most is azzal az Adriannel beszél..". Nem tudtam csakúgy nem meghallani. Annyira szarul esett, hogy elkezdtem sírni. Pedig nem kellett volna, hisz a világ egyik leghíresebb focistájával beszélek, én meg itt elkezdek neki sírni. Gratulálok Flora!

-Flora, minden rendben? Te most sírsz?-kérdezte Neymar.

-Igen...minden rendben...és nem sirok...tenyleg...minden oké...-szipogtam.

-Ne mond már, hallom a hangodon. Mi a baj?-kérdezte megint, én meg nagy nehezen elkezdtem mesélni. Elmondtam elejétől a végéig az egészet.

-Figyelj, nyugodj meg, de most oda tudnád adni Peternek a telefont?-szólalt meg.

-Miért?-kérdeztem meglepődve.

-Csak add oda neki, bízz bennem.

-Hát...rendben...-mondtam és elindultam a fiúk felé. Miközben mentem Laura odajött, hogy mit csinálok.

-Biztos jó ötlet?-suttogtam Laurának.

-Ha Neymar mondja...-mondta mosolyogva.

-Ömm...Sziasztok...Peter...Szeretne veled valaki beszélni...

-Kössz nem szeretnék vele beszélni, akárki is az.-mondta fel se nézve.

-Tényleg? Még Neymarral se?-húzta fel a szemöldökét Laura. Hirtelen Peter abbahagyta a telefon nyomkodását és lassan felnézett a kezemben lévő telefonra.

-Na ne szórakozzatok velem. Ez csak valami vicc...-húzta össze szemöldökét.

-Hát...szerintem ez nem csak egy vicc.-mondta Roy, aki pont rálátott a telefonom képernyőjére, ahova ki volt írva, hogy Neymar.

-És miért akar velem beszélni?-kérdezte Peter.

-Azt én sem tudom.-töröltem meg az arcomat, ahol még volt egy könnycsepp.

-Vedd már el, hát nem igaz! Nem érted, haver? Neymar szeretne veled beszélni!-mondta Brian, aki nem értette, hogy Peter miért nem képes elvenni a telefont.

-Vagy talán nem tudod ki az a Neymar?-szólalt meg mostmár Adam is.

-Na jó, add.-nyújtotta felém a kezét. Odaadtam neki a telefonom és figyeltem.

-Khmm....Hallo?-szólt Peter a telefonba.-Igen, persze.-mondta, majd felállt és arrébb ment. Mi csak néztük és vártunk.

-Srácok! Jön egy tanár.-szólt Roy.-Takarjuk Petert!

-Megkérdezhetném, hogy miért vagytok ti itt?-vont minket kérdőre a tanárnő.

-Elnézést tanárnő, de Flora rosszul lett és le szeretett volna ülni.-mentegetőzött Laura.

-És miért nem szóltatok valamelyik tanárnak?

-Hát mert ez csak ilyen 5 percig tart. Szokott ilyen lenni, ha nagy tömegben vagyok és csak így átfut rajtam.-jutott hirtelen eszembe valami.

-Na jó, ha jobban lesz akkor álljanak vissza! Számolom a perceket! Ha 5 perc múlva még mindig itt fognak ülni, idehívom az osztályfőnöküket.-mondta, majd visszament.

-Ennél nagyobb hülyeséget ki se találhattál volna! 5 perces rosszullét?-röhögött Adam.

-Jól van ez juttot hirtelen az eszembe.

-Ajj Flora annyira hiányoztak már ezek a hülyeségeid..-mosolyodott el Brian.

-Ja..nagyon rossz, hogy össze vagytok veszve...-nézett Peterre Roy.

-Hát nekem is nagyon hiányoztok ti is és Peter is...-hajtottam le a fejem-De tényleg nem úgy történt, ahogy azt hiszitek. Sose csaltam volna meg...

-Nyugi minden rendben lesz!-ölelt át Adam. Laura meg csak elégedetten mosolygott. Peter elkezdett felénk jönni. Odaadta a telefont, majd elment mellettünk.

-Peter!-szólt utána Adam, de ő csak ment tovább be a tömegbe, mintha meg se hallotta volna. Én gyorsan a fülemhez kaptam a telefont.

-Neymar, itt vagy még?-de a telefonba nem szólt senki-Lerakta.-húztam el a számat, majd hirtelen jött egy SMS, amit felolvastam hangosan.

-Ne haragudj Flora, dolgom akadt. Ne aggódj minden rendben lesz!

-Én ezt nem hiszem el! Nem tudom elhinni, hogy Neymar ilyeneket ír neked! A világ legjobb focistája!-hitetlenkedett Roy, de én csak ültem és bámultam az üzenetre, majd felnéztem és Petert kerestem az emberek közt.

Fogalmam sincs, hogy miről beszélhettek...