Football Girl

Nagyon rossz (24. fejezet)

-Hé, mi történt?-kérdezte. Csak felnéztem és a könnyektől homályosan Susant láttam magam előtt.-Flora!

-Elszúrtam...-bőgtem-És most Peter gyűlöl.

-Mi? Mi történt?

-Nincs kedvem erről beszélni most...ráadásul leribancozott az előbb...-tört ki belőlem. Megfogta a karom és felrántott a földről.

-Szedd össze magad!-mondta, majd behúzott a terembe.

-Áú, ez fáj!-mondtam neki, miközben a másik kezemmel a szememet törölgettem.

-Miért kellett leribancozni?!-ordított Peter fejébe, amikor beértünk a terembe.

-Mi bajod van?-húzta fel a szemöldökét Peter. Én csak álltam Susan mellett, Peter pedig rám nézett.-Ja, az előbb azt ott?-bökött a fejével felém.-Szerintem jogos volt, amit mondtam.-mondta halál nyugodtan.

-Igazad van, teljesen...-mondtam szomorúan, beletörődve, hogy ennek a kapcsolatnak itt vége szakadt.

-Hogy lenne már igaza?!-nézett rám Susan, majd Peter felé fordult-Meg se engeded neki, hogy megmagyarázza!

-Ezen mégis mit lehet megmagyarázni?! Az egy csók volt! Megcsaltál! Én megbíztam benne, de ő ezt semmibe vette!-mondta felemelve a hangját. Úgy éreztem igaza van. Hiába Adrian kezdeményezett és én ellenkeztem, az akkor is megtörtént és én ezzel összetörtem Peter szívét, megbántottam, ő pedig csalódott bennem. És most megtanultam, hogy nincs annál rosszabb érzés, ha egy olyan embernek okozol csalódást, akit tiszta szívedből szeretsz. Emellett azt is, hogy osztálytárssal nem jössz össze, mert hiába szeretnéd elfelejteni az egészet, sokkal nehezebben fog menni, mert mindennap ugyanabban a teremben, egy légtérben, ugyanazt a levegőt szívva, egymás mellett vagytok, miközben a kevés ember között meghalljátok egymás hangját, amiről a régi szép idők jutnak eszedbe.

-Mi folyik itt?-jött be Laura a termünkbe és csak akkor vettem észre, hogy az egész folyosón diákok állnak és hallgatják a veszekedésünket. Peter fogta magát és kiment, én pedig újra elkezdtem sírni. Laura odajött, hogy nyugtasson, de nekem most nem kellett senkinek se sajnálkozása.

-Hagyj békén!-mondtam és félrelöktem, amit egyből meg is bántam, majd én is kimentem a teremből. Nem tudtam, hogy hová megyek, csak kimentem a suliból és elindultam valamerre, de nem hazafelé.

Végül bementem az erdőbe és leültem a gördeszkapályára. Eltelhetett egy óra sírással, majd belefáradtam és lefeküdtem az egyik ugratóra.

Már sötétedett, de nem érdekelt. Egyszer csak hangokat halottam mögülem. Hátrafordultam. Két alak állt mögöttem, akik suttogva beszélgettek.

-Kik vagytok?-hunyorogtam a félhomályban.

-Látjuk milyen sokkos az állapotod...-mondta szomorúan az egyik pasas.

-Jajj szegény kislány...-jött oda a másik fickó is, majd megsimogatta a fejemet.

-Mit akartok?-kérdeztem.

-Csak gyere velünk! Mi tudunk egy nagyon jó helyet, ahol jobb kedved lehet. Minden bánatod elszáll.-mondta az egyik.

-És hol van ez a hely?-csillant fel a szemem.

-Csak gyere velünk!-és már nyújtották is a kezüket, hogy megfogjanak, de a kezük olyan undorító volt, hogy felsikítottam.

Arra ébredtem fel, hogy tényleg sikítok. Nagyon megkönnyebbültem, amikor rájöttem, hogy ez csak álom volt. Teljesen sötét lett az erdőben. A telefonomon már 12 nem fogadott hívás volt, Lauratól. Felálltam és elindultam az ösvényen.

Amikor kiértem az erdőből, senki nem volt az utcán, csak a lámpák és a Hold fénye világított. Ballagtam haza, elmosódott sminkkel, sírástól duzzadt szemekkel. Egyszer csak egy kocsi zúgását hallottam mögülem. Valaki közeledett, majd lelassított mellettem és lehúzta az ablakot, majd egy nő szólalt meg.

-Ez nem Flora?

-De.-mondta egy mogorva srác.

-Mit keres itt ilyen későn?-kérdezte újra a nő.

-Mit tudom én, a legkevésbé sem érdekel! Menjünk már.-hallottam a hangját újra a srácnak. Oldalra néztem és Petert láttam magam előtt a kocsiban. Annyira megijedtem, hogy hirtelen nagyon durva fájdalmat éreztem a mellkasomban és az összes vér kifolyt a fejemből, majd minden elsötétült előttem.

A szobámban keltem. Tommy ült az ágyam mellett.

-Mi történt?-kérdeztem, miközben megdörzsöltem a szemem.

-Elájultál...megint...-mondta, majd megjelent az ajtóban anya.

-Anya!-ültem fel boldogan, de annyira megfájdult a fejem, hogy inkább visszadőltem.

-Feküdj vissza, pihenj még egy kicsit.-jött oda az ágyamhoz-Amint hallottam, hogy elájultál, jöttem.

-Kitől hallottad?-kérdeztem, mert nem nagyon emlékeztem.

-Hát Peter anyukája hívott fel, hogy elájultál az út szélén.-kezdte el anyu, majd egyszerre leesett minden. Peter miatt ájultam el. Vagy csak azért, mert nem ettem és nem ittam semmit egész nap.

-És hogy kerültem haza?

-Peterék hoztak haza.-szólt Tommy.

-Úristen...Peter hogy bírta ki egy kocsiban velem? Ha ő vezette volna az autót, biztos vagyok benne, hogy még át is hajt rajtam.-mondtam.-Anya, el kell mondanom valamit.

-Tudok róla. Tudom, hogy mi történt közted és Peter között, csak azt nem, hogy miért, és még Peter anyukája se tudja. Peter nem beszél róla, nem szól egy szót se otthon. Ha hazaér a suliból, rögtön felmegy a szobájába és...

-Anya! Hagyd abba kérlek! Nem akarom hallani a nevét sem!-könyörögtem, mert nem akartam megint sírni.

-Jól van, de elmondanád, hogy mi is történt pontosan?-tette karba a kezeit anyu és erre már Tommy is felfigyelt.

-Hát...úgy kezdődött, hogy amikor Barcelonaban voltam Adrian megcsókolt. Én persze eltoltam magamtól és elkezdtem vele veszekedni...-kezdtem el a mesélést és közben anyu és Tommy figyelmesen hallgattak.

Mikor befejeztem anya mondta, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz és, hogy nem az én hibám ez az egész, de nem igazán tudtam hinni neki. Végül főzött egy kis forró húslevest és spagettit, majd hazament, mondván, hogy még beszélünk.

A napjaim szomorúan telnek. Peter nem szól hozzám, kerül engem, Adamék is épp hogy köszönnek. Laura is szomorú, mert azt gondolja, hogy miatta történt ez az egész, Lizzy is el van kenődve, hisz egész órán csendben ülök, így nincs kivel beszélgetnie az órákon. Kitty el van Jordannel, próbálnak jobb kedvre deríteni, amit nagyon értékelek, de nem nagyon sikerül nekik. Teddy nem hagyott cserben, attól függetlenül, hogy Adam persze Peter oldalán áll és Susan minden egyes nap elmondja, hogy szedjem össze magam és hogy legyek erős. Tommy akármennyire is szeretne Peter haverja maradni, mondtam neki, hogy most egy darabig nem fog hozzánk jönni, de azért, mert én rosszban vagyok vele, attól neki nem kell, nyugodtan beszélgethet vele.

Egész nap nem eszek semmit, sírok, fújom az orrom, törölgetem a szemem, senkihez nem szólok, az emberenek az életkedve is elmegy, ha csak rám néz. Egyetlen szerencsém van, hogy már csak pár nap és vége az évnek.