Football Girl

Városnézés (20. fejezet)

-Hagyjuk már, ennyi idő alatt nem le...-mondtam volna, amikor csak annyit vettem észre, hogy egyre jobban közeledik, majd az ajka az enyémhez ér.

-Te mi a szart csinálsz?!-álltam fel dühösen és elindultam visszafelé.

-Flora, várj! Sajnálom!-mondta és megfogta a kezem.

-Ne érj hozzám!-kiabáltam.

Kirántottam a kezem a karjai közül és elrohantam.

~Június 1~

Reggel kicsit nehézkesen, de felkeltem és felöltöztem, majd lementem. Thomas már korán elment dolgozni, így ő már nem volt otthon, Carlaéknak meg már nem volt suli, ők ott ültek az asztalnál és reggeliztek.

-Jó reggelt Carla!-köszöntem szándékosan csak neki.

-Szia!-köszönt vissza-Apa azt mondta menjünk el megmutatni neked Barcelonat.

-Okés!

Adrian végig csak ült és nem szólt semmit, majd mikor befejeztem a reggelit felmentem a szobámba és összepakoltam kaját, innivalót meg pénzt a városnézésre. Az előző két nap annyira csodálatos volt, hogy az se tudott lehozni az életről, hogy Adrian is velünk jön.

Kicsit később lementem, mert csöngettek. Messiék jöttek, ahogy azt megígérték. Gyorsan kértek tőle autogramot, aztán ellőttek egy közös fotót, meg én is kértem dedikálást 10 db kis papírra, hogy ha hazamegyek szét tudjam osztogatni, majd elbúcsúztam Neymartól.

-Köszönök mindent! Olyan lehetőséget adtál nekem, ami nem minden embernek adatik meg. Életem legszebb két napja volt. Tényleg sose gondoltam, hogy a példaképemet, sőt az egész csapatát így megismerhetem.

-Csak látom benned azt, amit annó édesapám bennem. Azt a csillagot, ami még jobban felragyoghat. Tehetséges vagy, kislány, hidd el. Én is nagyon örültem a találkozásnak!-mondta, majd a karjait nyújtotta egy ölelésre, majd elkérte a telefonom, hogy beírja a telefonszámát, amitől megint kissé megszédültem, hogy Neymar telefonszáma itt, az én telefonomban! Úristen! Majd amikor végzett, megcsörgettem és ő is elmentette az enyémet, majd elmentek.

10 perc múlva mi is elindultunk. Busszal kezdtük utunkat, majd a belvárosban leszálltunk. Carla volt az "idegenvezető", én csak fotóztam, Adrian meg csak jött mögöttünk és a fülhallgatójával zenét hallgatott.

-Egész úton így fogtok duzzogni?-szólalt meg egyszercsak Carla.

-Nem én csókoltam meg egy olyan embert, akiről tudom, hogy párkapcsolata van.

-Nem tudom, ki hagyta, hogy flörtöljek vele!-vágott vissza Adrian.

-Nem is hagytam!-háborodtam fel.

-Ha nem hagytad volna, talán nem csókollak meg!

-Nehogy már én legyek a hibás!-csattantam föl.

-Fejezzétek már be!-szólt közbe Carla.

-Ő kezdte!-mondta Adrian.

-Fogd be!-néztem rá mérgesen.

-Nem érdekel a veszekedésetek, de ne itt csináljátok már, amikor épp próbálom a lehető legtöbb tudásomat összeszedni, hogy valamit tudjak is mondani Barcelonaról. Nem igaz, hogy a legkisebbnek kell köztetek rendet rakni! Mint két óvodás...-mondta Carla. Szégyeltem magam, mert teljesen igaza volt Carlanak.

1 óra körül beültünk egy étterembe. Megrendeltük a kaját és várakoztunk. A falon volt egy TV, így azt néztem, hogy ne unatkozzak. Épp a híreket mondták, amire már nem annyira figyeltem, míg valamire fel nem kaptam a fejem.