Football Girl

A meccs (17. fejezet)

~Május 30~

Végül este sikerült kicsit későn elaludnom, így később is keltem. Kipattant a szemem és egyből kiugrottam az ágyból, majd miután felvettem a Neymaros mezemet és összepakoltam az összes szurkolói cuccomat, lementem a többiekhez.

-Na megjött a kis mázlista.-köszöntött Adrian.

-Jó reggelt!-mondtam.

Megreggeliztünk, majd nap többi részében folyamatosan az órát néztem, hogy mikor indulunk már el.

Délután végül, a meccs kezdése előtt másfél órával elindultunk.

-Akkor majd csörögj, ha jöjjünk érted!-tett ki Thomas a hatalmas stadion előtt.-Jó szórakozást!-mondták, majd elmentek, én pedig ott maradtam egyedül a hatalmas tömegben.

Fél óra elteltével bejutottam, majd elfoglaltam a helyemet és egészen a kezdésig izgalmamban össze-vissza ettem meg ittam.

Amikor bejött a két csapat, egyből kiszúrtam Neymart. Egyszerűen kimondhatatlan érzés volt, ahogy élőben, igaz kissé messziről (Messiről, haha), de mégegyszer mondom, élőben(!) láthattam az egész FC Barcelona csapatát és persze Neymart.

Teljesen átszellemültem az összes többi szurkolóval együtt, amint belefújt a bíró a sípjába.

Az elkövetkezendő percekben rengeteg helyzet volt, majd a 20. percben Messi rúgott egy fantasztikus gólt, Neymar szögletéből. Felállva ujjongtunk és ugráltunk, sőt még hullámoztunk is.

Később a 37. percben Neymar megindult a kapu felé és az egész stadion elcsendesedett, mindenki mozdulatlanul ült, majd amikor csinált egy gyönyörű cselt és abból begúgta a Barca második gólját, a szurkolók egyszerre ugrottak fel megint és ölelték át egymást. Neymar, ahogy szokta, kiszaladt a pálya szélére, miközben az ég felé mutatott, majd elkezdett táncolni. Gyorsan elővettem a telefonomat és elkezdtem videózni.

Vége lett az első félidőnek. A szünetben végig Neymart követtem a szememmel, hogy mikor mit csinál hogyan melegít, nyújt.

Aztán nem sokkal később kezdődhetett az második félidő.

Telt, múlt az idő és már az Atletico Madrid is egyre több helyzetet alakított ki, amiből tudtuk, hogy itt nagyon érik már egy gól, ami be is igazolódott a 68. percben.

Ám 74. percben Messi újra egy hatalmasat alakított, így az állás 3-1-re változott. Megint felálltunk és ujjongtunk, dudáltunk, ordítottunk.

Végül Barca győzelemmel zárult a meccs, az eredmény már nem változott. Akik az FCB-nek drukkoltunk, mind ünnepelt, így nem is hívtam rögtön Thomast, csak élvezni akartam minél tovább ezt a hangulatot és nézni, ahogy Neymarék a pálya közepén szintén ünnepeltek.

Egy órája ültem ott, már szinte csak én voltam az egész stadionban, még itt-ott volt egy-két ember, de azok is inkább a túloldalon voltak és nem egyedül. De még akkor se akartam hazamenni, nem akartam, hogy ez véget érjen. Tényleg nem lehet elmondani ezt az érzést, ahogy ott ülsz több tízezer ember között, nem ismered őket, de amikor mindenki egyszerre kezd el nyüzsögni egy gólhelyzetnél, majd amikor a labda a kapu hálójában landol, egyszerre áll fel, mégis úgy érzed mindenki a rokonod, barátod, mint egy nagy család. Arról ne is beszéljünk, hogy teljesen más így élőben látni őket focizni, mint a TV-n keresztül. Máshogy látszódnak a cselek, az ütközések, a passzok, a gólok, a játékosok, minden. Az hogy Neymar az egyik pillanatban még sétál, a másikban meg a semmiből ront elő és egy csodálatos gólt lő. Hihetetlen!

Még ilyen dolgokon gondolkoztam, amikor valaki a hátam mögül megszólalt.

-Hé, minden oké?-kérdezte valaki mögülem, mire én kicsit összerezzentem.