Daddy Styles (hungarian)h.s.

14.fejezet

A taxi pontosan anya háza előtt  parkolt le mire anya kinézett az ablakon, kíváncsiskodva vajon ki is jött hozzá. David-el kiszállunk a kocsiból és kivesszük a bőröndöt majd az ajtó felé indulunk. Mikor kinyitom az ajtót, anya ott áll egyenesen velem szemben.

-Szia mama-köszön Dav egy kedvetlen öleléssel és felszalad a lépcsőn. 

-Helló anya-én is köszönök neki és leveszem a kabátomat majd beljebb lépek.

-Mi történt? Mit kerestek itt?-kérdezi karba tett kézzel és szigorú arccal. Szőke haját kontyba rendezte és kék szemeiből meglepetség sugárzik. Nem tudom mit is mondjak...nem mondhatom az igazat.

-Kidobtak a lakbér miatt-hazudom.

-Hogy lehettél ilyen felelőtlen? Ha nem fizet jól a munkád akkor nyilván kereshettél volna másikat!-oktat ki dühösen.

-Anya kérlek ehhez most nincsen energiám...megyek lefekszek-meg sem várva a válaszát kiveszem a bőröndből a levelet és rohanok fel a gyerekkori szobámba. Mikor benyitok látom, hogy semmi nem változott. Az ágy az ajtó előtti ablak alatt van s mellette egy nagy szekrény. A gitárom a falat támasztja úgy ahogy a nagy macim Berry akit még három éves koromban kaptam. Bezárom magam mögött az ajtót és ledőlök az ágyra és remegő kezeim közé fogom a papír darabot és olvasni kezdem.

Cassie!

Úgy határoztam, hogy adok nekünk még egy esélyt és elmesélem, hogy mi miért is történt. Akkor kezdődött mikor elmentél, épp rá három nappal meg halt az apám és így rám hárult a „vezér szerep". Nem is tudom miért nem harcoltam ellene...talán így könnyebb volt. Tudod, az elején még élveztem, hogy mindenki nekem engedelmeskedik egészen addig a még rá nem jöttem, hogy mit is csinálok. Folytonos bűntudatom volt a sok ember miatt akik miattam haltak meg ,vagy mentek tönkre és bűntudatom volt...miattad. Ez emésztett a legjobban. Elmondhatatlanul megbántam azt az éjszakát és még mindig nem tudom felfogni, hogy miért bocsátottál meg. Miután elmentél, mintha mindenhol csak téged láttalak volna. Nem tudtam feldolgozni, hogy lehet utálsz és soha nem láthatlak. Azt követő hónapban lépett be hozzánk Zayn. Mindenki félt tőle, ezért szerettem őt küldeni például pénz behajtásra. Ő volt az egyik leghasznosabb emberem de aztán kiadta a titkainkat egy másik maffia vezérnek, isten tudja miért. Aztán ismervén a hibáinkat, támadást kezdeményezett a vezér. Mikor már javába ment a lövöldözés a két csapat közt, megjelent Zayn és a düh elvakította a gondolkodásom amiért megölte a nővéren, ez által észre sem vettem, hogy van vele valaki mikor rászegeztem a fegyverem. Ott volt a szerelme Perrie aki egyébként egy nagyon kedves lány. Mikor már meghúztam volna a ravaszt az az ostoba lány elé ugrott így őt érte a golyó. Akkor Zayn mintha vele együtt halt volna meg. Mikor elcsillapodott az ellenségeskedés és már nem haragudott az egyik a másikra, bűntudat gyötört. Megbántam, hogy megöltem Zayn barátnőjét, azért mert belegondoltam milyen lenne ha én látnám, hogy lelőnek téged. EGYSZERŰEN MÁR A GONDOLATÁBA BELEROPPANT A SZÍVEM. Még azt sem tudtam feldolgozni igazán, hogy elmentél és nem látlak nemhogy még a....

Ha tudnád mennyi mindent bánok. Nagyon sok szörnyűséget tettem amikre nem vagyok büszke, de érted és David-ért meg tudok változni...meg kell változnom, tudom. Nem várom azt, hogy ez a levél után rohanj vissza de remélem meg értesz. Mindig is túl jó voltál nekem csak soha nem vallottam be magamnak mert féltem, hogyha te is észreveszed akkor elhagysz. Mikor elmondtam, hogy ki az apám, akkor is rettegtem, hogy nem tudjuk majd folytatni, de a szavaid még mindig itt vannak a fejemben:

-"Szeretlek Harry és mindig melletted leszek bármi is legyen. Mindent elfogadok és megértem mert mindennél jobban szeretlek...soha ne kételkedj ebben"- emlékszem minden szavadra arról a pillanatról. Nehéz volt de te mégis megkönnyítetted azzal az egyszerű szóval hogy „szeretlek. Mikor megláttalak abban a picike apró kávézóban már akkor tudtam, hogy kellesz nekem. Emlékszem a barátod Nate és az én barátom Nocole hozott minket össze abban a kávézóban. Nicole csak annyit mondott hogy igyunk egy kávét, erre ott találtam magam veled szemben a széket és nem fogtam fel, hogy lehetsz ilyen gyönyörű. Már akkor tudtam, hogy meg foglalt bántani de nem érdekelt mert magam érdekét néztem, hogy én legyek boldog,de engem te tettél boldoggá, ez volt a probléma. Sosem foglalkoztam azzal, hogy majd egyszer neked rossz lesz ha rájössz ki vagyok, mert önző vagyok és mindig is az leszek. Gondolom már azt kívánod bárcsak ne találkoztunk volna...hidd el nem baj, én is ezt kívánnám a helyedben, de remélem tudtad, hogy szeretlek. Igaz nem vagyok romantikus típus de veled egészen máshogy viselkedtem mint pl. a haverokkal, már akit annak tartottam. Te voltál az az ember aki vissza tudta fogni a dühömet és elég volt hozzá csak egy ölelés, te voltál aki megnevetettet ami valljuk be nem rám vall, te vagy az aki még most is örömet adsz pusztán azzal , hogy lélegzel. Hidd el változom...folyamatosan csak változni próbálok miattad. Fel akarok adni a maffia irányításával de az nem egyszerű. Tudom, hogy azt akarod de az emberek dühösek lennének és a jó ég tudja mit csinálnának bosszú kép.