Mámor; Adam Gontier; befejezett

Második fejezet

Olívia kiugrik az ölemből, és az egyik zenész nyakába ugrik. A férfi, ha jól tippelem, akkor Corey, egy hatalmas puszit nyom unokahúgom homlokára, és összeborzolja barna fürtjeit. Olíviának ez persze nem tetszik, ezért heves kézcsatába kezdenek, amit Corey örömmel fogad. Ha minden sejtésem igaz, a férfi már jóval meghaladta a harmincötöt, mégis úgy játszik – elnézést, verekedik – Olíviával, mintha ő maga is alig lenne négy éves. A legfurcsább pedig az, hogy hangot is adnak hatalmas erőlködésüknek. Olíviát még megértem, hisz mégiscsak ő a kisebbik, na de Corey...?

– Ne bántsd azt a gyereket, Lowery – hallok meg egy női hangot a hátam mögül.

Megfordulok, és egy szőke hajú nőt pillantok meg, aki összeszűkült szemekkel bámulja Coreyt. Lassan a férfihoz lép, csípőre tett kézzel mustrálja őket.

– De ő kezdte! – vágta rá azonnal a férfi, ezzel is megkérdőjelezve bennem azt a tényt, miszerint ő már rég elmúlt tizennyolc.

– Nem is! – visítja el magát Olívia, és ismét kézcsatába kezd Coreyal.

Megelégelem a dolgot, visszafojtott nevetéssel lépek melléjük, és megragadom unokahúgom derekát.

– Elég volt, nagylány! Hagyd szépen békén Corey bácsit, hogy tudjon dolgozni.

Hangom hallatán elengedi a zenészt, megfordul a kezem között, és a nyakamba csimpaszkodik. Ujjai közé fogja szőke tincseimet, és fonni kezdi azokat. Nem is tudom, miért strapáltam magam a hajam miatt, hisz itt van nekem Olívia, aki örömmel veszi kezelésbe minden elkószált fürtömet.

– Biztos te vagy Naya, Troy húga. Én Lisa vagyok, ennek a gyereknek a felesége – fordul felém a mellettem álló nő, és a kezét nyújtja, amit azonnal el is fogadok.

– Örvendek – mosolygok rá.

– Corey vagyok; a dobos,Rich – mutat a dobfelszerelés darabjai közt tétlenkedő férfira. –, a hosszú hajú Mike – biccent a másik oldalára, ahol ugyancsak egy hosszú hajú férfi ül, kezében egy elektromos gitárral. –, a sarokban pedig Adam van, aki csak egy kicsit másnapos... izé, fáradt, kimerült – javítja ki magát, közben pedig kipirul, tehetetlenségében megvakarja a tarkóját.

Adamra pillantok, aki tényleg ramatyul fest. Haja kócos, az inge is össze van gyűrődve, az arcáról nem is beszélve; két óriási fekete karika húzódik meg a szeme alatt. Nem köszön, csak biccent, ezzel pedig el is intéz mindent. Akusztikus gitárja mellé lép, leül egy székre, és elkezdi pengetni a húrokat, figyelemre sem méltatva a vendégeket, és a bandatagokat sem.

– Örülök, hogy találkoztunk – mosolygok rájuk.

Gesztusom Adam kivételével viszonozzák, majd mindannyian hozzáfognak a hangszereik behangolásához.

Ölemben Olíviával visszasétálok az asztalunkhoz, és leülök a saját székemre. Nemrégiben szolgálták fel az előételt, amiből tetszek is egy keveset a tányéromra. Miután megeszem, megiszok egy pohár üdítőt, amit nemrég töltött ki nekem Easther.

– Na, és mi újság az óriási Brüsszelben? – kérdezi sógorom, miközben belekortyol francia Ruffino Modusa-ba.

– Munka munka hátán, politikusok üres beszéde, nagy emberek jövés-menése. Tudod, tisztára olyan, mintha a Fehér Házban lennék, csak Brüsszelben sokkal több gonosz ember van, és lényegében a pénzmosáson van a hangsúly – magyarázom, miközben bizonyos részeknél megforgatom a szemem.

– Úgy tűnik, a kisasszony nagyon megbánta, hogy ilyen messzire repült a családi fészekből – áll meg a hátam mögött bátyám.

Kezét a vállamra teszi, emiatt a tette miatt pedig megugrok ijedtemben. Troy mindig is értett ahhoz, hogy rám hozza a frászt, sőt, nagyon is örült, ha valami váratlan ér. Ezt a hobbiját a saját esküvőjén is előszeretettel űzi, legnagyobb bánatomra pedig meg is találta rá a megfelelő alkalmat.