Mámor; Adam Gontier; befejezett

Harmadik fejezet

Az esküvő utáni reggelen kipihenten ébredek az ifjú pár házában, az egyik vendégszobában. Hosszú éjszakán vagyok túl, ha jól emlékszem, akkor öt körül ténferegtem haza a nővéremék kíséretében, akik alig két utcányira laknak innen. Az elmúlt hetekben nagyon keveset aludtam a legutolsó prezentációm miatt, amit az ideutazásom előtt adtam le, így most meglehetősen a kedvemre van, hogy kényelmes ágyban pihenhetem ki a tegnap estét. És ha minden sejtésem beigazolódik, akkor az egész vakációt ebben a csodaszép, hangulatos, és nem utolsó sorban szívmelengető szobában tölthetem.

Kinyújtóztatom elgémberedett végtagjaimat, egy hatalmas ásítás után felállok, és a sarokba dobott bőröndömhöz lépek. Kiveszem belőle a szükséges dolgokat a zuhanyzáshoz, majd bágyadtan a fürdőhöz sétálok, amely a folyosó végén található. Pár percig hagyom, hogy végigfolyjon rajtam a forró víz, amely lemossa rólam a tegnap estét, majd a tenyeremre nyomok egy kevés eper illatú sampont, és a hajamat is megmosom.

Tíz perc elteltével már nedves hajjal, egy rövid sortban és egy pár mérettel nagyobb ingben lépek a nappaliba, ahol meglepetésemre nem csak a házigazdák vannak, hanem a Saint Asonia tagjai is. Döbbenet ül ki az arcomra, amit még leplezni sem tudok, mert a rátelepülő pír akaratom ellenére is egyre csak erősebbé válik hófehér arcomon. Érzem, hogy a kis csapat férfitagjai végigmérnek, tüzelő tekintetük pedig csak még inkább zavarba hoz.

– Jó... öhm... reggelt – szólalok meg félszegen.

– Édesem, reggel akkor volt, amikor hazaértünk. Délután hat óra van – kuncog újdonsült sógornőm, akit látszólag nagyon mulattat, hogy zavarban vagyok.

– Kávé? – kezdek neki ismét, ezúttal sokkal bátrabban.

– Nincs kifőzve – közli bátyám azonnal. – Kávé a felső szekrényben, a többit megkapod.

Biccentéssel válaszolok neki, majd uralmam alá veszem a konyhát, és annak minden egyes elektromossággal működő szerkezetét. Igaz, jelen esetben csak a kávéfőzőre van szükségem, semmi másra, mégis, egy pillanat erejéig jó belegondolni abba, hogy ez a remekül beszerelt konyha az enyém. Az otthoni felszereléseim csapnivalóak, az őskorból származnak, és nemigazán merek velük sokat dolgozni. Egy ideje már ráálltam a spórolásra, de nem szívesen cserélném még ki a konyhai dolgokat. Elsőnek egy normális lakást kéne keresnem, amit még fizetni is tudok, és csak utána az apróbb dolgokat.

– Sokat ittál az este? – hallok meg egy hangot a hátam mögül.

Bátyámat pillantom meg, kinek sejtelmes mosoly ül ki arcára. Tekintetével végigköveti minden egyes mozdulatomat, s miután végzek a kávéfőző beszerelésével és feltöltésével, elismerően bólint.

– Nekem hetekig kellett tanulmányoznom ezt a micsodát, ameddig rájöttem, hogy igazából pofonegyszerű a használata, csak én komplikáltam túl az egészet. – Mikor a mondata végéhez ér, kisfiúsan elmosolyodik.

Nos, igen. Ő az én tökéletlenül tökéletes bátyám, aki a konyhában kétbalkezes, de más témakörben verhetetlen.

– Ahhoz képest, mint amennyit általában iszok egy ilyen eseményen, túl keveset – válaszolok az imént feltett kérdésére. – Már nem is emlékszem, mikor aludtam hat óránál többet, és most úgy érzem, el tudnék még viselni néhány óra nyugalmat – sóhajtom, majd a szekrényhez lépek, és elveszek egy bögrét a legfelső polcról.

– Ennyire szorosan fogják a pórázodat a hatalmas Brüsszelben? Azt hittem, az ott élő belsőépítészeknek aranyéletük van a sok gazdag pacák között.

– Ja, a jól menő belsőépítészeknek tényleg jó életük van – adom tudtára, miközben kiöntöm a kávémat a kiszemelt csészébe. – De én még kezdő vagyok a pályán. Alig egy éve jöttem ki az egyetemről, nem vágyhatok máris a sikerre. Majd tíz év múlva talán... De most még nem. Most csak szenvedek, és szenvedni is fogok egy ideig – jelentem ki úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.