Saved Me ♣️ hemmings •Befejezett•

♣️Kórházi napok♣️

       

- Sápadt vagy, gyere, menjünk fel. Vannak szobák, tudsz pihenni – aprót bólintottam, megfogta a kezem és felvezetett az emeletre...

Milliónyi apró hangra keltem fel. Mindegyik sípolt, nem volt kellemes. A szememen mázsák lehettek, alig tudtam kinyitni. A kezemet sikerült megmozdítanom, de így is csak a jobbat, valaki bőszen fogta a ballomat. Óvatosan kezdtem el pislogni, sokáig csak egy homály fogadott, majd három ember alakja kezdett kirajzolódni a háttérben.

- Hívok egy orvost – szólal meg egy mély férfihang a háttérből, majd a mellette lévő emberrel kimennek.

Egy halk ajtócsapódás jelezte, hogy kimentek. A szemem valahogy még mindig homályos volt, alig tudtam kivenni valamit. A bal kezemre pillantottam, hisz valaki bőszen fogta. Az ismeretlennek a szőke haja egyből felismerhető lett, a kék szemei is kitűntek a homályból.

- Beca, jól vagy? – kérdezi meg, majd nyel egy nagyot.

Fogalmam sincs mit kéne válaszolnom, nem tudom, azt se hol vagyok, se azt, hogy hogy vagyok. Érzem, hogy a kezemet még jobban megszorítja, ahogyan én is egy kicsit.

- Nem tudom – rázom meg óvatosan a fejem. – Hol vagyok?

- Kórházban – feleli.

- Mi, miért vagyok itt? – nézek körbe, a tény pedig beigazolódott. Tényleg kórházban vagyok, egy fehér ágyban feküdtem, egy borzalmas hálóingben, a kezeimből pedig csövek lógtak ki.

- Mi magunk se tudjuk.

A hangja hallatára felé fordulok, az arcát pedig egyből felismerem. A mai napon is feketében volt, csak úgy, mint amikor megismertem. Az arca egy kicsit fáradt volt, halványlila karikák voltak a szemei alatt.

- Valamit, csak lehet tudni – ülök fel.

- Feküdj vissza – mondandóját betartom, így óvatosan fekszem vissza.

A hirtelen felüléstől a fejem egy ponton iszonyúan kezdett sajogni. Mégis mi a fene történhetett?

- Luke, tudnál nekem hozni egy fájdalom csillapítót?

- Nem kell az neked, már megkaptad amúgy is – biccent az infúzió felé.

- Oh.

***

Unalmas napjaim voltak bent. Sokáig bent tartanak, elvileg drog került a szervezetembe. Így hát volt egy két vizsgálat, meg minden ilyesmi.

Naponta jöttek be az emberek, csakhogy ne legyek egyedül. Mindig volt társaságom. A mai nap anya volt bent délelőtt, ő igazából csak a dokival akart beszélni, azt akarta minél előbb otthon legyek, őszintén, én is azt akartam.

Az ajtó felől kopogtak, majd a szőke hajával együtt a feje is megjelent az alaknak.

- Zavarok? – kérdezte.

- Dehogy is Luke – felelte anya. -, én így is menni készültem.

- Miattam ne menjem – jött be, háta mögött pedig becsukta az ajtót.

- Eleget voltam már itt – rántja meg a vállát. – Amúgy is ideje lenne visszamenni, dolgozni.

- Szia, anya – köszöntem el tőle, ő pedig kiment az ajtón.

Az ágyamon felültem, a mellettem lévő éjjeli szekrényen lévő poharamat a kezembe vettem, és ittam egy korty vizet.

Egy hete vagyok itt bent, azóta Luke többször jön el, mint a saját testvérem. Ennek legbelül örültem, mindig jót beszélgettünk. Úgymond megnyugtató volt a közelsége, még ha nem is régen találkoztunk.