My trainer

2.

Verő fényes napsütés. Meleg lesz ma. Lassan kikecmeregtem az ágyból és a fürdőbe mentem. Elintéztem a szokásos menetem, majd visszamentem a szobámba és kiválasztottam a mai napi ruhámat. Felkaptam a földről a táskám és futottam is, hogy elérjem a buszt. Nem vagyok az a buszlekésős, de most megtörtént. Lassan elkezdtem sétálni a suli felé. Fogalmam sincs mi lesz ha nem érek be. A város másik végében lakok.

-Hé Sophie!- hátrafordultam. Aaron volt az, aki mellesleg a másik legjobb barátom Liz mellett.

-Hát te? Nem szoktál ilyen korán indulni. Sőt még a suliból is elszoktál késni- na igen. Mindenki ismer olyat aki mindenhonnan elkésik. Az én esetemben ez Aaron.

-Gondoltam egyszer had érjek be időben! De menjünk, mert velem együtt te is elkésel- az út alatt elmeséltem mi volt tegnap. Ő csak jött azzal az " én megmondtam" fejjel. A suliban megjegyezte első órán a tanár, hogy milyen meglepő őt itt látni. (Na meg persze a másodikon is. Általában arról az óráról is késik pár percet.)

A suli többi részletéről nem akarok sokat mondni. Legyen elég az, hogy ma is basztattak a magánéletemmel.

Ahogy Lizzel megbeszéltem, elmentem vele edzésre, de csak ültem a padon. Kicsit sem volt furcsa... Kimentünk az öltözőbe.

-Várod már az edzést?- kérdezte Liz miután átöltöztünk.

-Igen, csak mivel én vagyok az aki itt új, biztos, hogy alacsony lesz az a szint, ami másoknak az eget veri.

-Ne mondj ilyeneket! Jó vagy és jó is leszel!- biztatott míg kimentünk az öltözőből. Elindultunk vissza a terembe, de Liz úgy gondolta megtorpan az ajtóban.

-Baj van?- kérdeztem. Beléptem a terembe, de egyből kiszúrtam a megtorpanás okát. Zöld szemeim egyből megtalálták az ő csillogó barna szemét, melyhez társult kisfiúk mosolya és két gödröcskéje ott virított szája két szélén. Ott helyben elolvadtam volna. A bambulásomból Liz ébresztett fel és a pad felé húzott.

-Hogy lehet valaki ennyire tökéletes?- suttogtam Liz fülébe. Csak kuncogott egyet.

-Menjél már oda és beszélj vele! Könyörgöm!

-Nem!- vágtam rá egyből.

-Jön!

-Mi van?- kaptam arra fejemet, de már szinte előttem állt teljes nagyságban.

-Lányok! Ti, hogy kerültök ide?- nézett ránk. Basszus! Jó, hogy Liz mellettem volt, mert megmukkanni sem tudtam volna.

-Sophiet átrakták ebbe a csoportba!- teljesen elvesztem szemeiben.

-Tényleg?- Liz megbökött a könyökével. Bólintottam.- Rendben. Kezdjük el a bemelegítést!- ha még nem írtam le, akkor úgy néz ki egy bemelegítés, hogy futunk, közben mindenféle mozdulatot (karkörzés, stb...) csinálunk. Hála az égnek ez gyorsan lement. Majd ezek után be szoktunk ütni. Teljesen le lehet benne fáradni. Beütés közben néha oldalra pillantottam, hogy ki stíröl, mert a szemei lyuka égettek belém. Akárhányszor oldalra néztem Cameron tekintetével találkozott az enyém.

-Sophie, légy szíves mozogj egy kicsivel többet! Így nem látom, hogy azért hajtasz, hogy nyerj!- szólt rám Cameron. Ki kérem magamnak! Itt futkározok fel és alá (mert ugye így buli ütni a labdát) és erre elkezdi, hogy mozogjak többet. Persze ezt az edzés folyamán vagy hatszor-hétszer elmondta és arcán mindig kaján vigyor ült.

~~~~

Eléggé megterhelő ebbe a csoportba lenni mit ne mondjak. Volt egy pillanat, amikor majd nem fogtam magam és csak úgy kisétáltam volna az épületből. Szép is lett volna. Gyorsan átöltöztem. Liz már előbb elment, mert hívták otthonról. Az ajtón kilépve megint érdekes látvány fogadott.

-Sophie van egy perced?- nézett rám Cameron csillogó barna szemeivel.

-Persze! Úgy sincs semmi dolgom- megrántottam a vállam és a kijárat felé igyekeztem.

-Szóval.. Láttam, hogy kicsit nehezedre esik a többiekkel tartani az iramot.

-Kicsit?- néztem rá. Tényleg nehéz velük még a szintet tartani, de kibírható.

-Gondoltam, ha szeretnéd tartok neked ilyen plusz edzéseket, hogy fel tudd hozni a lemaradást!- megvakarta a tarkóját, majd megállt velem szembe.

-Nem kell! Ne pazarold rám az idődet! Majd valahogy behozom, csak kell pár hét- teljesen igazat beszéltem. Bármennyire is akartam, hogy ez legyen, nem kell rám pazarolni a szabad idejét.

-Nem pazarolnám az időmet! Most úgy sem versenyezhetek egy kisebb nagyobb ideig. Ezért is álltam be edzőnek, hogy azért mégse legyen tőlem messze ez a sport. Szóval, akkor mi legyen? Mert ez nekem nem teher..- szemeiben tényleg azt olvastam ki, hogy nem lenne számára teher.

-Rendben, legyen. De mikor is?

-Add a telód!- előhalásztam a telefonom és a kezébe adtam. Megcsörgette magát és visszaadta nekem.- Majd írok a részletekről! Most mennem kell, szia!

-Szia!- köszöntem el én is és elindultam a házunk felé. Esemény dús egy nap volt.

(A képen Aaron látható!)
🙊Fanny❤