My trainer

10.

Aznap Cameron tizenegyig volt. Jó elbeszélgetett anyuval mondhatom...

Holnap indulunk az edzőterem elől. Kocsival megyünk és meg van szabva, hogy egy nagy bőröndöt és egy kis kézitáskát vihetek csak.

-Soph ezt nem viszed?- Liz rántott vissza a valóságba. A nyári edzőruhámat nyomja az orrom alá.

-Minek?- kérdezek vissza.

-Talán azért, mert te neked mindig meleged van!- vonta meg a vállát Aaron, aki az ágyamon terült el.- Meg azért, hogy Liz tudjon benne bízni, hogyha ezt veszed fel összejöttök a sráccal!- mondta gúnyosan.

-Hagyjad már azt a szegény gyereket! Nagyon rendes!- szólta le Liz. Mindig csipkelődnek egymással. Így mondjuk csak én hívom. Az átlag ember ezt úgy nevezi, hogy utálat, de én szeretem azt hinni, hogy a két legjobb barátom jóba van...

-Biztos el akarsz menni holnap kettesben azzal a gyerekkel?- nézett rám Aaron teljesen komolyan.

-Igen, nem hagyhatom cserben a csapatot!- Aaron csak bólintott.

-Én nekem most mennem kell!- indult Liz az ajtó felé. Odamentem hozzá és megöleltem.- Vigyázz magadra! Szurkolok neked, verj meg mindenkit!

-Így lesz!- suttogtam.

-Sziasztok!- köszönt el tőlünk.

-Itt aludhatok?- kérdezte meg tőlem Aaron. (Gondolom Liz előtt nem merte.)

-Persze!- mondtam neki, majd az utolsó hiányzó dolgot is beraktam a táskámba.

~~~~

Másnap reggel Aaron elkísért a teremig, majd onnan jöttünk el egészen Nápolyig. Most a szálloda gyönyörű előterébe ülök és várom, hogy hozza Cameron a kulcsokat. Tényleg szép hely és elméletileg errefelé ez a legjobb hotel.

-Itt van!- mutatta fel az egy szem kulcsot Cameron.

-És hol az enyém?- néztem rá értetlenül.

-Azt mondták, hogy egy szobában van minden csapat!- szemforgatva elvettem a kulcsot tőle és a lépcső felé mentem.- Nem lenne egyszerűbb lifttel?

-De, légyszi vidd fel a bőröndöm a szobához! Köszi!- mosolyogtam rá és a lift mellé raktam a táskát, majd elindultam az emeletünk felé. A harmadik emeleten volt a szobánk, így nem kellett sokat gyalogolnom. A liftet pedig azért utálom, mert sok olyan hír van, hogy leszakad, meg ilyenek... Na és én pont ettől félek.

-Végre, hogy felértél!- szólt rám Cameron mielőtt kinyitottam volna az ajtót.

-Két perccel később értem csak fel, mint te. Nem hiszem el, hogy ennyire türelmetlen vagy!-megcsóváltam a fejem majd beléptem az ajtón. Ahogy az előtér is, itt is minden szépen el volt rendezve. Külön-külön kaptunk egy-egy francia ágyat.- Azt az enyém!- mutattam az eldugottabb felé.

-Rendben! Amúgy itt a bőröndöd!- elvettem tőle és az ágyhoz húztam.

-Köszönöm!

~~~~

-Mit csináljunk ma?- kérdezte meg Cameron, míg ettük az ebédet.

-Én arra gondoltam, hogy lemegyek a partra!- vontam vállat.

-A tenger hideg lesz!- szúrósan néztem rá.

-Nem fürödni gondoltam!- mosolyogtam rá gúnyosan.

-Napozásra sem jó már az idő!- elpattantam az asztaltól és kisétáltam a helységből. Velem ne szórakozzon ez a gyerek! Hála az égnek már megettem az ebédem így éhen nem maradok! Felrohantam a szobánkba és az ablakhoz mentem. Imádom ezt a kilátást. Szinte belátod egész Nápolyt.

-Sajnálom!- suttogta Cameron a fülembe, majd átkarolta a derekamat.

-Hagyj békén!- lehámoztam a kezét magamról.

-Komolyan mondtam!- ült le az ágyára.

-Én is!- mondtam, majd a szekrényemhez léptem és kivettem egy kardigánt.

-Hova mész?- nézett rám értetlenül.

-Távol tőled, avagy a partra!- mondtam miközben vettem fel a kardigánt és az ajtó felé sétáltam.

-Sophia, kérlek ne haragudj rám!- Cameron megfogta a csuklóm és magához húzott. Keze lecsúszott a derekamra.

-Engedj el Cameron!- mondtam neki és próbáltam kiszabadulni a kezei közül.

-Nem, ameddig meg nem bocsájtasz!- száját az enyémre helyezte és óvatosan megcsókolt. Nem csókoltam vissza. Cameron rám emelte tekintetét. Szeme csillogott a szomorúságtól. Kihasználva a pillanatot kiszabadultam karjai közül és kimentem a szobából.

Meg sem álltam a partig. Ott leültem a homokba és csak néztem a tengert. Fejemben újra lejátszódott az, ami pár perce történt. Pár könnycsepp gördült végig az arcomon.

-Miért sírsz kicsi lány?- kérdezte egy ismerős hang.

🙊Fanny❤