31.

478 27 12
                                    

-Miért szakítottál akkor?- suttogtam neki.

-Elmesélem!- lemászott rólam és mellém ült. Én is felültem, törökülésbe szerettem volna, de Cam másképp gondolta, így az ölébe húzott. Szembe fordított magával és elkezdett beszélni.

-Dave kért meg rá, hogy szakítsak veled, mondván, hogy mind a kettőnk repül a klubból! Nem akartam, hogy miattam menjen tönkre a karriered! Szeretlek és ezt a tényt nem fogja megváltoztatni semmi!- ajkaimra csókot hintett.

-Én is szeretlek!- motyogtam. Cam amennyire csak lehetett magához húzott. Fejem mellkasára helyeztem. Csendben ültünk, míg valaki be nem nyitott az ajtón.

-Sophia, komolyan elköltözöl? Miért nem említetted?- jött be üvöltözve Liz mögötte Aaron.- Ohh bocsi, megzavartunk valami?- halkult el.

-Nem!- motyogtam kissé rekedtes hangon. Ki akartam szállni Cam öléből, de ő csak azt engedte, hogy elforduljak.

-Elköltözöl?- kérdezte most Cam.

-Igen, de nem szeretnék. Csak apum azt akarja, hogy vele menjek.

-Ha te nem tudod megértetni velük, megértetem én velük. Ha meg nekem sem sikerül, akkor van egy B tervem, de azon még gondolkodnom kell!- mind érdekesen néztünk rá és bennem felgyulladt az a láng is, ami azt sugallta, hogy abból a B tervből baj fog származni.

~~~~ egy hét múlva ~~~~

Mindenki tudja, hogy újra együtt vagyunk Cameronnal. Kivéve Dave-et. Még nem találtuk ki, hogy hogyan mondjuk el neki. Cameron megpróbálta lebeszélni anyuékat arról, hogy apuval menjek, de nem sok sikerrel. Azt mondta, hogy most minden erejét a B tervnek szenteli és ne lepődjek meg, ha egyik napról a másikra megjelenik az ajtóban és azt mondja, hogy indul a B terv. Tudtommal, amit hallottam a szüleim és Cam beszélgetéséből, abból azt szűrtem le, hogy a beszélgetés végén Cameron megfenyegette a szüleimet. Bár hallhattam volna mit beszélnek...

Végül is Cammel arra jutottunk, hogy lesz, ami lesz, de ma elmondjuk Davenek az igazságot. Suli után egyből jött értem Cam és együtt mentünk el hozzájuk. Mivel Davenek ma is kell tartania edzéseket minimum van három óránk, de lehet, hogy több is.

-Mit tanulsz?- érdeklődött Cam, akinek az ágyában ültünk. Cam az ágy támlának dőlve ült, én pedig a lábai között.

-Történelmet, a halálomat- motyogtam magam elé.

-Azt még nem írták le és szerintem a tankönyvbe nem is fogják- megrántottam a vállam és tovább folytattam barangolásom a régmúlt rejtelmeiben.

Miután a tanulással végeztem fáradtan dőltem Cameron mellkasának. Kezeivel körbe ölelte a derekam és állát fejem búbjára tette.

-Mit mondunk Davenek? Hamarosan megjön és még ezt nem beszéltük meg!- suttogtam becsukott szemekkel.

-Szerintem nem kell beszélnünk semmit, ha ketten megyünk le tudni fogja, hogy mi is történik- bólintottam egyet.

Lassan lementünk az alsó szintre, de nem volt itthon még Dave. Úgy döntöttünk, hogy addig leülünk a tv elé. Mint kiderül abban nem sok minden van, így egy idő után egymással kezdtünk el foglalkozni, a tv pedig csak háttérzajként ment.

-Mit csináltál míg nem hallottam felőled?- kérdeztem és Cam hajába túrtam egyik kezemmel. Vele szemben ülök, az ölében.

-Nagyszüleim voltak itthon. Velük foglalkoztam és edzettem. Egy vagy egy és fél hónap múlva újra elkezdhetek játszani és versenyezni.- mosolyogva bólintottam egyet és egy csókot nyomtam ajkaira.

-Ennek örülök!- visszamosolygott rám. Hallottuk a zár kattanását.

Mély levegőt vettem és próbáltam nyugtatni, de teljesen feleslegesen.

-Nyugi!- suttogta fülemben és pár csókot hagyott végig a nyakamon.

Lassú lépteket hallottunk, majd Dave jelent meg az ajtóban. Végig nézett rajtunk, majd órájára pillantott.

-Késtetek!- jegyezte meg, majd a konyhába ment. Camre néztem, de látszatra ő sem értett többet. Felkeltünk a kanapéról és utána mentünk.

-Hogy érted?- néztem rá.

-Sokáig bírtátok. Körülbelül egy hétre saccoltam, de jól csináltátok- láttam, hogy Cam szemei kikerekednek én benne meg felment a pumpa.

-Te most komolyan csak ki akarsz készíteni?- kiabáltam rá. Hátulról Cameron átkarolt és próbált csitítani.

-Nem! Láttam mennyire kijöttök és Cameron sem volt sokat otthon mikor megismerkedtetek. Így gondoltam, hogy nem fogjátok sokat bírni. És Sophie, neked igazad van, nem magamból kell kiindulnom. Nekem pedig nincs semmi olyan dolgom, ami a kapcsolatok ellen fel kell vagy fel tudok hozni- csak néztem Davere és fel sem bírtam fogni, hogy mit mondott. Most engedte, hogy Cameronnal együtt legyek. De honnan látta, hogy mennyire kijövünk?

-Ez azt jelenti, hogy együtt lehetünk?- kérdezett rá Cam. Dave csak bólintott.

-És honnan tudtad azt, hogy mennyire kijövünk?- csak elmosolyodott.

-Az edzőteremben kamerák vannak!- megint csak néztem rá.

-Szóval tudjátok, hogy..

-Hogyha nem bírsz magaddal lejössz és szétvered a falakat?- Cameron csak nevetett rajta.

-Kikérem magamnak, hogy teljesen nyugodt szoktam lenni.

-Megmutassam a felvételeket?- megráztam a fejem.

Még egy kicsit beszéltünk Davevel, majd Cam szobája felé vettük az irányt.

-Nem maradsz estére?- derekamat megfogva és magához húzott hátulról.

-Jól mondtad, nem! Ne haragudj!- megfordultam kezei között.- Anyuék már így sem örültek, hogy te jössz értem.- ajkaimat elhúztam.

-Rendben! Hazaviszlek! És a B tervről szólva, hamarosan minden részlete kész!- sejtelmesen mosolygott egyet és egy csókot nyomott homlokomra.






A képen a srác szinte ugyan úgy néz ki, mint az igazi Cameron. 😁😁

🙊Fanny❤


You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Nov 18, 2016 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

My trainerWhere stories live. Discover now