The best holiday (L.H.)

Part 12

Zuhanunk... ez egészen biztos. Nem akarok még meghalni! Ha mégis meg fogok, akkor vajon milyen lesz? Igaz amit mondanak? A menny meg pokol cuccos, esetleg az örök sötétség? Vagy a reinkarnáció, hogy halál után újjá születünk? Oldalra néztem és barátnőm sápadt arcát figyeltem, ahogy a félelemtől még levegőt is alig bír venni, anyukámat és apukámat akik egymást ölelve biztató, de elkeseredett mosolyt küldenek felém. Annyira fognak hiányozni... NA ÁLLJUNK MEG EGY PILLANATRA!! Még nem biztos, hogy meghalok! Nem biztos, hogy a szüleim és legjobb meghal, bár elég nagy esély van rá, de legyünk optimisták. 
Nagy reccsenés, a gép földre zuhan, mindenki visítozik és kiabál, majd erős fájdalom nyilall az oldalamba és elsötétül minden.

Luke szemszöge:

A srácokkal letörten szálltunk le a gépről. Egy pillanatra enyhe mosoly kúszott arcomra, mikor megpillantottam a reptéren várakozó szüleimet és testvéreimet. Megölelgettük egymást, majd hazaindultunk. Otthon levágtam a táskákat a földre és a kanapéra huppantam. Végig gondolva... igen, már leszállt Gloria gépe, szóval felhívom. Megnyomtam a hívás gombot, de nem vette fel. Ezután még négyszer próbálkoztam, de egyszer se szólt bele. Mi van ha így már nem akarja folytatni? Mi van ha most már, hogy így alakult, inkább elfelejtene? Nem! Erre gondolni sem szabad. Mivel unatkoztam inkább bekapcsoltam a tévét és a csatornák között szörfözgettem.

Egyszer csak meghallok egy részletet a hírekből.

"Kaliforniába tartó gép lezuhant. Több mentőcsapatot is küldtek, hogy a sérülteket kórházba szállítsák. Eddig csak két férfit találtak, akik túlélték a zuhanást, de az ő állapotuk is válsá.."

Nem bírtam tovább hallgatni. Tehát a repülője lezuhant. És... és ha nem élte túl? Úristen! Ő nem férfi szóval eddig nem találták meg, vagy... vagy... halott. NEM! Az nem lehet!
Hirtelen megszólalt a telefonom és Mike neve villogott a kijelzőn. Gyorsan felvettem és a fülemhez tettem.

-Hallottad a híreket? -kérdezi szinte ordítva, de hangján mégis hallatszik, hogy legszívesebben sírna.

-I-igen.. -válaszolom még mindig sokkos állapotban.

-Hogy a...? Mi a faszt csináljunk? Tudnunk kell, hogy él-e vagy sem?! Luke! Anyád picsáját mondj már valamit! -kiabált még mindig a telefonba, de amint meghallotta szipogásom gyorsan elhallgatott. Komolyan ilyen szánalmas vagyok, hogy fiú létemre sírok? Igen... túl fontos nekem Gloria. Ha meg tudnám, hogy meghalt én... nem tudom. Jelenleg úgy érzem abba őrülnék. Tudom, tudom... még két hétig se voltatok együtt! De engem ez nem érdekel! Ez a kevéske idő volt eddigi életem legjobb időszaka. Nem vagyok képes elengedni őt, és az emlékeket sem.
-Luke... Rendben vagy? -kérdezi most már óvatosan Mikey.

-Hogy a picsába lennék rendben Clifford? Hogy kérdezhetsz ilyet? -keltem ki magamból és már olyan erős késztetést éreztem arra, hogy zokogjak, hogy a mondat végét lányosan magas hangon mondtam.

-Sajnálom haver! Ne haragudj! Szólok a többieknek és azonnal átmegyünk. -mondta és köszönés nélkül letette.

Ezután térdeimre könyököltem, arcom tenyerembe temettem, és igen, roppant férfiasan sírni kezdtem. Anyukám pont akkor jött le a lépcsőn és amint meglátott, rögtön elordította magát, hogy "mindenki lefelé a nappaliba" , odaszaladt hozzám, megölelt és megpuszilt. Tényleg olyan voltam mint egy kisgyerek, aki lehorzsolta a térdét és anyukája vigasztalja meg, majd nyom a sebre egy puszit, hogy az majd meggyógyítja. Mondjuk ezt egy kicsit túlzásnak találtam, amit anya csinált... annyira azért nem sírtam.

-Mi a baj Luke? -kérdezte aggódva.

-A rep-repülője lezuhant. -nyögtem ki nehezen. Eközben apám és két bátyám rohant le a lépcsőn és észrevették, hogy bajom van... nem is kicsi, óvatosan leültek mellénk a kanapéra.

-Kinek a repülője drágám? -folytatta a kérdezősködést anya.

-Gloria gépe... -itt nagy levegőt vettem és összeszorítottam szemem, hogy ne kezdjek el megint sírni, hiszen 1: még nem is biztos, hogy meghalt, 2: tudom magamról, hogy én ha ilyen dologról van szó nem tudok csak könnyezni. Ilyenkor vagy teli torokból bömbölök, vagy csak szimplán sírok, de egyiket sem szeretem... szerintem túl kislányos.

-Ki az a Gloria? -néztek rám kérdőn.
Mindent elmeséltem nekik. Az emlékek hatására jókat nevettünk, és sokat mosolyogtunk. Nagyon remélem, hogy minden rendben vele.

-Te tényleg szerelmes vagy fiam! -mosolygott rám kedvesen, büszkén, de mégis fájdalmasan apa.

-Igen, de lehet, hogy már nem él ez a lány. -megint becsuktam a szemem, nehogy sírjak.

-Ne aggódj Luke! A végére minden rendbe jön. -mosolygott anya.

-Remélem is! -mosolyodtam el én is halványan.

-Na jó. Teát vagy kakaót kérsz? -kérdezte anyu.

-Kakaó! Tudod, hogy imádja azt amit te csinálsz! -röhögött nagyobbik bátyám.

-Igaz! Na akkor mindjárt hozom. -mosolygott anya és kiment a konyhába. Ebben a pillanatban csengettek. Apa ment ajtót nyitni, majd valaki hangosan kiáltotta a nevem. Ekkor Calum, Ashton és Michael trappolt be a nappaliba.
Michaellel volt utánam legjobb a kapcsolata Gloriának, így Mike valamennyivel jobban átérzi a kínjaimat. Színes hajú barátom hirtelen nekem ront, és elkezd ölelgetni.

-Buzuljunk egyet Lukey! Én is nagyon ki vagyok! -szorongatott Michael, a többiek pedig próbáltak nem nevetni rajta, a helyzet miatt.

-Engedj el! Nincs buzulás! -szóltam rá, mire ő elengedett.

A srácokkal még egy csomót beszélgettünk, rendeltünk pizzát, baromkodtunk, figyelem elterelésnek. Már sötétedett, amikor anyám beront a szobámba, hogy a tévében a lezuhant repülőről van szó. Felpattantunk és rohantunk a tévéhez.

"... 13-14 túlélőt találtak, de ebből 6 súlyosan sérült és élet-halál között van. A repülőgép valamilyen meghibásodás miatt zuhant le. A pilóta is életét vesztette."

Ha 14-en túlélték, akkor még Glo is élhet. Nagyon remélem...