Már értettem, hogy azelőtt miért nem ettem stb. Depressziós voltam. És nemérdekelt, hogy korhàzba kerültem miatta, már nem is akartam boldog lenni.
Mikor bementem a suliba, mindenki a nyakamba ugrott, hogy hogy vagyok stb. De nem érdekelt engem semmi, nem beszéltem senkivel. Eljött a február, sokan sok helyre hítak, de nem mentem el. Dóra meghívott a szülinapjára, de ezzel is úgy voltam, hogy~én nem megyek sehová~ . Aztán gonfoltam, hogy~ na legyen... végülis szülinapja van... Legalább jól leiszom magam és hátha arra kis időre is , de legalább elfelejtem a bajaimat....~
Reggel bementem a suliba, az osztályba és mi várt engem? Tamás egy csajjal csókolózik.
~Miiiiii?! Tudtad, hogy miattad vagyok kiütve és te még ráteszel egy lapáttal?!~
Én nem vagyok az a könnyen kapható típus... szóval nem akartam féltékennyé tenni.
Sokat enyelegtek, de egy idő után láttam Tamás szemében, hogy szereti... úgy mint nálam, cdak szerintem jobban. Míg ők elvoltak ketten, meg mindenki más jól érzte magát én vagy a suli padjában, vagy a szobámban gubbasztottam. Sokat sírtam, meg nem ettem... nagyon sovány lettem... anyáék ki voltak akadva, hogy nem tudták mi volt a bajom, meg hogy nem tudtak rajtam segíteni, így arra a határozásra jutottak, hogy pschiológushoz visznek. Nem tetszett nekem maga az ötlet, meg az a nő... nem is segített rajtam, csak anyáék pénzét zsebelte...
Már májusban voltunk, az év vége egyre közelebb volt, Tamásék pedig folyton egymást falták. Nagyon rosszul voltam. Lelkileg. De kiderült, hogy testileg is. Nagyon sokat hánytam. Anyáék elvittek az orvoshoz és egy ismert betegség tüneteit vették észre. Megvizsgáltak több módon is és kiderült. Rákos voltam.
