Àtjött. Elmondtam neki mindent, ami akkor nyomta a szívem:
-Nem bírom tovább. Rájöttem, hogy neked Melinda az igazi. Légy vele boldog.
-Rita. Nem.
-Mi?
-Nekem mindigis te voltál az igazi és te is leszel, a sors akarta így, hogy szakítsunk,hogy ha meghalsz ne maradjak egyedül..
-Még mindig szeretsz?
-Igen.
És megcsókolt. Akkor mindkettőnknek teli volt kömnyel a szeme és egyszerre peregtek le az arcunkról.
Mindkettőnk tudta, hogy ezek az utolsó perceink együtt. Megtörtént. Ez egyszerűrn leìrhatatlan dolog. Nem akarom részletezni... Tamást öleltem és kicsit hátrébb kúsztam az ágyon, hogy lássam.
-Tamás!
-Igen?
-Nagyon álmos vagyok, félek!
-Nefélj! Ott minden jobb lesz! Ne gondolj rám elbúcsúztunk. Jó utat, majd fent Találkozunk! Szeretlek!-mondta szipogva
-Énis!
És elaludtam. Azt, hogy hogy kerültem ide, a mennybe, az nem mondom el, azt majd mindenki, aki akarja, megtudja. Itt nagyon boldog vagyok. Minden klassz.
Leírhatatlan! Tamás itt lesz , találkozunk még.
Szóval MI LENNE, HA nem költöztünk volna Szombathelyre?
FOGALMAM SINCS.
VÉGE
