Here We Are...- Itt vagyunk...

Kiképzés 3. Fejezet

Csak pár nap volt vissza a vizsgákig, mindenki egyre feszültebb lett. Hármas csapatunkból egyre több idő telt el beszélgetés nélkül, mindenki magában elmélkedett, izgult. Felkészültnek éreztem magam, mivel majdnem kívülről fújtam a tankönyveket. Az utolsó héten már rendes kiképzést is kaptunk, tesztelték a gravitáció változáshoz való alkalmaszkodásunkat, megismertettek a súlytalanság érzésével. A reggeli edzés egy napon sem maradt el, mindenkinek jót tett, én sokkal fittebbnek éreztem magam. A csapatunkban volt egy személy aki rengeteg kilót leadott, persze nem csak reggel edzett. Utolsó esténk volt, másnap már vizsga, összeültünk az informatikateremben hárman. Néma csendben bújtuk a könyveket, színes szövegkiemelőkkel tarkítottuk a füzeteinket. Teljesen elkapott az egyetemi érzés, vizsgák előtt Codyval együtt készültünk, azonban utána mindig buliztunk. Reménykedtem benne, hogy az utolsó napunkon is kapunk egy olyan bulit, mint a legelsőn.

Az interneten rengeteg információt találtunk ami még hasznos lehet később, vagy akár a vizsgán. Rátévedtem egy olyan oldalra, ami a mi programunkról írt, azonban számos helyen pontatlan volt, vagy hatalmas eltérések voltak. Magamban röhögni kellett pár teljesen értelmetlen mondaton. Leírták hogy teljesen gépiesítve vagyunk, nincsen szabadidőnk. Teljesen a robotokhoz hasonlítottak minket, pedig igazából olyan volt, mint a katonaság. Voltak kiképzéseink, gyakorlataink, muszáj volt mindenhol résztvennünk. Kezdtem elfáradni, az agyam nem akart már több információt befogadni. Pedig egy kicsit még készülhettem volna, azonban én elmentem lefeküdni, hiszen ha teljesen használhatatlan a fejem, akkor sem érek el többet. Michelle és Cody még ott maradtak és készültek egy kicsit.

Mielőtt elaludtam volna, Cody mászott fel az ágyra. Csak átfordultam a másik oldalamra és máris sokat segítettem a helyzeten.

Reggel nyolc órakor már az ebédlőbe kellett lenni, mindenkin díszelgett az egyenruhája. Rendezett sorokban álltak, azonban akik több helyre is mentek, oldalra kellett kiállniuk. Cody velem szemben állt, az asztalokat elszállították már régebben. Elmondták, hogy hogyan fognak zajlani a vizsgák, akik több helyre jelentkeztek, ők kezdik. Utánunk pedig akik csak egy helyre jelentkeztek, a szakáguknak megfelelően. Elkapott a rettegés, nem akartam az elsők között lenni, akik bemennek. Azonban elkerülhetetlen volt. Bementem az ajtón, velem szemben három ember ült.

- Sok szerencsét, Alan! – mondták miközben köszöntem nekik.

- Akkor kezdhetjük is? – kérdezte egyikük.

Bólintottam egyet, majd megkezdtük a vizsgát. Csak szóbeli volt, mivel teljesen ki akarták zárni a puskázás lehetőségét.

Először a hajtóművek dinamikájáról kellett beszélnem, mellette még kitértem a felhajtó erő viszonyára a földdel, beszéltem a hatékony üzemanyag adagolásról, stb. Ezután pedig a jogra tértünk, elmodtam hogy mik az alapvető jogok, szituációs játékot is kellett játszanom. Gyorsan kitekertem az elkövető kezét, majd rátettem a bilincset. Elismerően bólogattak, majd összesítve 92%-al átmentem. Miután elhagytam a termet, nagyot sóhajtva néztem Codyra.

- Átmentem! – jelentettem ki egy hatalmas mosoly kíséretében.

Gratulált nekem, előtte még voltak páran. Azonban ottmaradtam vele, hogy megvárjam. Bement a szobába, láttam rajta, hogy szinte retteg. Tizenöt percig volt bent, majd kicsit csalódott tekintettel hagyta el a helyiséget.

- Hogy ment? – érdeklődtem.

- Mérnökként megbuktam. – ahogy ezt kijelentette, együttérzésből lőttek a jókedvemnek.

- És szakácsként? – kérdeztem ismét. 

- Azt mondták hogy ilyen jót már régen ettek, majdnem száz százalékos.

Legalább nem teljesen bukott meg, utána elmesélte, hogy a mérnök részen is csak pár pont miatt nem ment át. Azonban láttam rajta hogy nem igazán hatotta meg, még így is jöhet, szóval semmi probléma. Megkerestük Michellet, elmeséltem neki, hogy hogyan ment a vizsgám, hiszen hasonlóképpen kell majd neki is vizsgáznia. Cody is beszélgetett vele, majd a bukásából már viccet is csinált, hiába ő ilyen. Nem nagyon hatják meg a dolgok.

Michelle már a vége felé ment be, addigra kicsit sikerült elterelnünk a figyelmét a közelgő szóbeliről. Amíg vártuk, Codyval megállás nélkül eszmecserét folytattunk. Kezdtünk félni a felszállástól, már hetek óta stresszben élünk, az egyik követi a másikat. Azonban már nem fordulunk vissza, elhatároztuk magunkat, nem lépünk ki.

Michelle kijött a teremből és már a könnyeivel küszködött.

- Jól vagy, sikerült? – kérdeztem amint megláttam.

Csak bólintott egyet, majd pedig megöleltem. Szóval csak örömében sír, akkor semmi komolyabb probléma nincsen.

Estére bejött a jóslatom. Kaptunk egy hatalmas bulit, elhívtak egy DJ-t, vettek rengeteg márkás italt, és este a dohány is ingyen volt, rengeteg dolog hevert az asztalokon. Viszont mostmár egyetlen őrt sem láttam. Egyeseket már más emberek emeltek fel a földről, páran nagyon leitták magukat és csak feküdtek az asztalokon. A tömeg legnagyobb része azonban az ideiglenes színpad előtt tombolt. Leültünk egy asztalhoz, Cody hozott egy üveg whiskey-t, Michelle öntött hozzá gyömbért, mi azonban tisztán ittuk. Megittunk hárman egy üveggel, majd bementünk a tömegbe, ugráltunk és táncoltunk, teljesen elfelejtettük a problémáinkat. Cody elég sűrűn hozott nekünk valami kólával bekevert italt, az íze nagyon finom volt. Már régen besötétedett, azonban az emberek nem igazán fogytak. Később gyújtottak egy hatalmas tábortüzet, a DJ pedig kikapcsolt mindent és lejött hozzánk bulizni. Mi egy padot sajátítottunk ki magunknak, Michelle egyre nagyobb hülyeségeket beszélt. Mondjuk mi sem panaszkodhatunk, röhögtünk mindenen amin csak lehetett. Már kezdtem nagyon fáradni, azonban annyira elvoltunk hogy nem akartam tönkretenni a társalgást. Amikor már a többiek is kezdtek fáradni, elmentünk aludni. Ránéztem az órára, fél négy volt.

Reggel 6 órakor ismét megszólalt a reggeli futást jelző csengő. Alig bírtam kinyitni a szemeimet, Cody pedig még mindig nagyokat szuszogott. Felébresztettem majd kimentünk, senki nem volt vidám, mindenki karikás szemekkel bámult maga elé. Néhányuk látszólag a gyomrával küzdött.

- Örülök hogy itt vannak! – szólalt meg egy hang, azonban nem láttam hogy ki beszélt.

- Ma reggel nem kell végigmenni az akadálypályán! – mindenki egy emberként sóhajtott fel.

- A kilövésre hétfőn kerül sor, készüljenek fel rá!

Mindenki megrökönyödött egy kicsit, hiszen az már csak három nap.