Here We Are...- Itt vagyunk...

Megérkeztünk 2. Fejezet

Reggel korán felkeltünk és a hajók előtt sorakoztunk. Kisebb csoportokba rendeztek minket, majd elindultunk kiterjeszteni az ismert területeinket. Az anyahajó legénységét egyenlőre nem hoztuk le ide, hiszen mi sem tudtuk, hogy milyen veszély fenyegethet minket. Michelle, Jorden és Aiden volt az én csapatomban. Miénk volt az egyik legkisebb csapat, ez magában foglalta azt is, hogy miénk volt a legkisebb körzet amit át kellett fésülnünk. Jorden és Aiden mintha testvérek lettek volna, mind a kettő széles állal rendelkezett, karakteres arcal, zöld szemekkel és szőkésbarna hajjal. Aiden egy kicsit magasabb volt és a hangja is mélyebb. Felvettük a táskáinkat, volt benne pár kulacs víz, némi étel, egy térkép, iránytű, fényképező, notesz és még miegymás hasznos holmi. A lőszereket én a zsebemben tartottam, a fegyverem pedig bal oldalt lógott mellettem. Elővettem egy doboz cigit a táska hátuljából és a hozzá tartozó öngyújtót, majd rágyújtottam. A hosszú út alatt egyszer sem gyújtottam rá, mondjuk nem is éreztem rá nagy késztetést, azonban most jól esett ismét a nikotinos füstöt beszívni. Elindultunk be az erdő sűrűjébe, a bakancsunk mély nyomokat hagyott a sáros, süppedő talajon. Jorden ment elől és egy bozótvágó késsel ritkította előttünk az utat. Rengeteg ideig nem történt semmi, azonban Aiden kiszúrt egy furcsa nyomot a földön, majdnem pata szerű volt, azonban nem fejeződött be és ovális lenyomatot hagyott. Elkezdtük követni a nyomot, most azonban már halkabban, meglapulva haladtunk. Hamarosan vízcsobogásra lettem figyelmes, ami egyre közelibbnek tűnt. Megpillantottunk egy kis tavacskát vagy harminc méterre alattunk. Kint álltunk egy vékonyka peremen, a víz megálíthatatlanul hullt bele a tóba, aminek tiszta volt a víze, mégsem lehetett lelátni az aljára. Elindultunk a folyó mentén, közben megjelöltünk egy fát, hogy honnan jöttünk. Pár perc séta elég is volt, hogy megpillantsunk egy furcsa kis élőlényt ahogy a vízből ivott. Szőrős volt és nagyon pici pontszerű szemei voltak. A lába hatalmas patában végződőtt, pedig maga az állat akkora lehetett, mint egy hód. Valahogy nem illett a képbe az egész. Jorden egyre közelebb ment hozzá, én Michellet hátra tartottam, különben simán oda futott volna. Később nem is bántam meg, hogy így tettem. Amikor Jorden elég közel ért ahhoz, hogy elkaphassa, az állat egy kis pattanással már az első lábain támaszkodott, a hátsó lábával pedig már arcba is vágta. Hallottam a fogai és az orra reccsenését, a következő pillanatban pedig már a vére csöpögött a sziklákra.

-    A kurva anyádat! – szidta az állatot.

Aiden felé néztem és láttam, ahogy ő éppen fényképet készített az állatról. Azután elővette a noteszt, és lejegyzetelt pár infót róla. Jorden ellátta magát, majd kicsit tovább mentünk a folyóparton, többször is láttuk még a patás hódot. Kisebb halakat is láttam a folyóban, azonban nem volt túl nagy eltérés köztük és az otthon lévő halak között.

-    Lassan vissza kéne indulnunk! – mondtam a többieknek, akik egyet értettek velem.

A visszaúton már egy rendesen megritkított ösvényen haladtunk. Az összes csapat szinte a hajók előtt várakozott. Még egy két csapatra vártunk, azonban az egyik még este sem ért vissza. Mindenki izgatott lett, hogy mi történhetett velük, ezért másnap egy expedíciót terveztünk utánuk.