Here We Are...- Itt vagyunk...

Utazás 1.Fejezet

Michelle még aznap megérkezett amikor én. Körbesétáltuk a hajót, miután a fenntartó rendszerek megfelelően ellátták az egész létesítményt. A mellettünk lévő szobába költözött be. Megtaláltuk az étkezőt, az orvosi szobát, számos magánszobát, szertárakat. Kémiai labort, tornatermet és még rengeteg dolgot. Volt egy lőszoba is, azonban ide csak az én kártyámat fogadta el a rendszer, Michellenek nem működött. Találtunk egy kisebb mozi termet, felmentünk a vetítőszobába és elindítottunk egy filmet.

- Soha nem gondoltam volna, hogy itt fogunk filmezni! – jelentette ki.

- Én se. – jelentettem ki.

Megragadtam a kezét a film felénél és felállítottam, kirángattam a moziteremből.

- Most hova megyünk? – kérdezte.

- Untam már a filmet.

- Igazából én is! – jelentette ki, majd mind a ketten elnevettük magunkat.

Tovább sétálgattunk a hajón. Találtunk egy űrsiklótározót. Azonban ezeknek lábai voltak, a hajtóművek az alján és a hátulján helyezkedtek el. Nem hasonlítottak arra, mint amivel jöttünk. Lélegzetvisszafolytva sétálgattunk közöttük. Vajon honnan szereztek ilyen technikát, gondolkodtam magamban.

- Lélegzetelálító, nem? – kérdeztem.

- De... – jött a rövid, tömör válasz.

Kezdtem kicsit elfáradni, ráadásul egész nap nem ettem semmit sem.

- Fáradt vagyok! – mondta Michelle is.

Bólintottam hogy én is, szóval elindultunk vissza a szobánkba, azonban féluton eltévedtünk. Szerencsére jól ki volt táblázva minden, és a falakon helyenként térképek helyezkedtek el az adott szintnek megfelelően. Megtaláltunk a szobáinkat.

- Jó éjszakát! – köszöntem el tőle.

Ő is elköszönt, a szobába ránéztem a digitális órára, tizenegy múlt pár perccel. Lehúztam belülről a kártyámat, ezzel magamra zárva az ajtót. Az új környezet eléggé kényelmetlenné tette az alvásomat, azonban egy idő után sikeresen elnyomott az álom.

Hamar reggel lett, azonban nem éreztem magam túl fáradtnak, de hiányzott a reggeli kávém, ezért lementem az étkezőbe. Michelle ott ült egyedül egy asztalnál. Oda sétáltam előbb a kiszolgáló pulthoz, valaki csinált tojást kenyérrel. Főztem magamnak gyorsan egy kávét, majd odamentem a lányhoz.

- Leülhetek? – érdeklődtem. Néma csendben biccentett egyet.

- Hogyan aludtál? – kérdezgettem még tovább.

- Nem túl jól, fura nekem ez a hely. – kezdett bele a panaszkodásába.

Megreggeliztem, közben végig beszélgettünk. Ránéztem az órára, még 9 perc volt az első hajó fellövéséig.

- Eddig nagyon kihalt a hajó. – törtem meg a pillanatnyi csendet.

- Ez igaz, unalmas is.

- Unatkozol mellettem? – húztam fel közben a szemöldököm.

- Nem úgy értettem. – próbált mentegetőzni.

- Mit csináljunk? – kérdeztem tőle.

- Nekem mindegy. – hangzott egy semmitérő válasz.

- Itt vagyunk egy hatalmas űrhajón, majdnem egyedül, minden új, és te nem tudod mit csináljunk?

- Fedezzük fel tovább? – kérdezte kicsit félénken.

Ismét megragadtam a kezét, és el sem engedtem egészen az irányítóteremig. Ismét a föld tárult elénk, a maga zöld-kék árnyalataival, néhol pedig a homokszín dominált.

- Ezt nézd! – nekem már ismerős volt a látvány, azonban a többi hajó embere ide már nem jött be. Láttam rajta, hogy leesett állal nézi a földet, ahol egész eddig éltünk.

Ekkor feltűnt, hogy még nem engedtem el a kezét. Kicsit kezdtem zavarban lenni, azonban elképesztően puha keze volt. Puha és selymes. Ő a látványt élvezte, én pedig a keze puhaságát. Így álltunk jó pár percig, amíg fel nem tűnt egy hajó a C bejáratánál. Ez mintha megtörte volna a varázst, néztük mostmár a hajót, hiszen ilyen közel nagyon fantasztikus volt, nem olyan mint a filmekben, de mégis. Mégis olyan lassan kecsesen ment oda a dokkolóállomáshoz.

- Üdvözöljük őket? – kérdeztem.

A lány bólintott, így elengedtem a kezét, hátrafordultam és elindultunk a többiekhez.

Két ajtón kellett átjönniük, mire kiegyenlítette a rendszer az oxigénszintet, és a gravitációs erőt. Cody még nem ezzel a siklóval jött. Az nagyából tíz perc elteltével érkezett be. Megvártuk őt is, majd elvezettük a szobáig.

Kipakolta az összes cuccát, ezután pedig körbevezettük a hajó azon részein, amiket mi is felfedeztünk az előző napon. Codyt izgatottság kapta el az egész miatt, azonban még várnunk kellett. Nem is kevés időt, a számításaim nem igazán jöttek be, több mint két hétig körözünk majd a föld körül. Cody lett egyelőre a főszakácsunk, hiszen egyedül ő volt az immár 84-re bővült csapatunkból, aki ezt a képzést kapta. Volt pár szervízes, takarító, felfedező és még számos szakág, így majdnem mindent el tudtunk látni a hajón. Cody visszament a konyhára, és nekiállt vacsorát készíteni ennyi embernek. Segítőkészen felajánlottuk neki a szolgálatainkat és fél óra alatt el is készültünk az összes étellel. Én szendvicseket vajaztam, Michelle szalámikat tett rá és sajtot. Cody pedig valami hatalmas salátán ügyködött. Amint elkészültünk a kapitány bemondatta a hangosba és az emberek megrohantak minket. A pár fő részére készült étel elég hamar elfogyott. Még azelőtt töltöttek fel nekünk mindent hogy idejöttünk volna, a raktárak tele voltak szilárd táplálékkal, mindemellett a hajón egy kis kert is helyet kapott. Igaz, hogy mindenki tudta, túl kicsi ahhoz, hogy az egész legénységet ellássa étellel, azonban arra a célra megfelelt, hogy pár szem friss zöldség legyen a feljebbvalóknak. A raktár pedig szörnyen nagy volt, csodáltam is, hogy Cody ilyen könnyen tájékozódik benne, hiszen én el sem láttam a végéig. Vacsora után nyugovóra tértünk, és a többi napunk is hasonlóan telt el.