Here We Are...- Itt vagyunk...

Megérkeztünk 1. Fejezet

Jó pár hónapig utaztunk.  Majd megérkeztünk egy teljesen elhagyatottnak tűnő bolygóhoz, megállt a hajó közel a horizontjához. Az irányítóközpontban mindenki visszafojtott lélegzettel nézte a bolygót. Michelle-el voltunk olyan szerencsések, hogy bekéretőzünk a kapitányhoz, és az elsők között vethettünk pillantást a teljesen új élőhelyünkre. Megszorítottam Michelle kezét, és vártuk, hogy a hajó keringési pályára álljon. Cody melletünk állt, és ugyanúgy, tátott szájjal bámulta a földet. Vagyis úgy tűnt, annyira hasonlított a földre, hogy az szinte már hátborzongató volt. Pár kontinensen tűnt fel egy-két elváltozás. A sivatag sötétebbnek hatott, azonban a tenger sokkal kékebb volt. Fentről nem voltak láthatóak éjszakai fények, ezért gondoltuk, hogy nem lehet intelligens élet a bolygón. Az elsők között voltam Michelle-el akik célba vehették. Alapos előkészületek folytak, elő kellett vennünk az űrruhánkat is, hiszen ki tudta volna, hogy van-e levegő az új bolygón. Senki nem bírt többet várni, hogy végre leszállhassunk ezért mindenki gyorsan összekészült és előrébb hoztuk a felfedező expedíciót. Felkaptam gyorsan a ruhámat, amit elég nehéz volt magamra húzni de nem érdekelt hiszen valamilyen furcsa izgalom kerített hatalmába. A hajó raktárában volt a gyülekező, szerencsére Michelle-el egy hajóra osztottak be. A raktárban rengeteg ember nyüzsgött, mi ketten felszálltunk az általunk kijelölt hajó fedélzetére és helyet foglaltunk a székünkben. Robin volt a másodpilóta és Josh a főpilóta. A számítógépet nézegető férfiak és nők nevét nem tudtam. Gondoltam, majd idővel kiderül. Vártuk, hogy a többi egység is elfoglalja a helyét. Ezután bekapcsolták a hajtóműveket, remegés rázta meg a hajót és a szívem elkezdett a torkomban dobogni. Michelle szemén is ugyan azt az aggodalmas tekintetet láttam. Mintha csak tükörbe néztem volna. Bekötöttük magunkat, kinéztem az ablakon és láttam hogy idő közben mindenki elhagyta a hangárt. Ember nem tartózkodhatott most alattunk, hiszen egyből kiszívta volna magába a világűr, amint kinyitják a hatalmas ajtókat.

- Fedezzük fel az új élőhelyünket. – jelentette ki Josh úgy, hogy az egész legénység meghallja.

Mindenki csak bólintott egyet, senki nem szeretett volna most beszélni. Magában elmélkedett mindenki, én pedig csak a többieket figyeltem. Megkaptuk a felszállási engedélyt, és az anyahajó oldala elkezdett oldalra húzódva kinyílni. Szép lassan elemelkedtünk a talajtól, közben egy csókkal lelkesítettem Michelle-t. A lány egy mosollyal jutalmazott, majd vissza is esett a gondolataiba. De legalább egy apró ideig kiszakítottam a gondolatmenetéből, és nekem ennyi is bőven elég volt. Végre teljesen kinyílt a hangár ajtaja, mi pedig belerepültünk a feketeségbe. A pilóta egyből lefelé kormányzott, majd megfordította a gépet, így az anyahajó alatt repültünk el. Élvezetes látványt nyújtott az új remény, hatalmas sebbeséggel száguldottunk felé. A földetérésünk higgadt, aprólékos kormányzást igényelt, azonban a parancsnoknak mindez nem jelentett gondot. Egy tisztás-szerűség szélén landoltunk, jobb oldalt egy erdő helyezkedett el, közvetlen mellettünk. A többi hajó a miénk mellé szállt le, őket még megvártuk, hogy földet érjenek, majd lenyitottuk a lépcsőt és leszálltunk. Sajnáltam, hogy Cody nem jöhetett velünk, pedig nála jobb útitársat nem is kívánhattam volna. Most azonban itt volt nekem Michelle, akivel szintén egymásra találtunk, ezért Cody nemléte elfogadhatóvá vált. Elsőként az egyik informatikus lépett le, aki nézte a gép összes műszerét. Amint lelépett a talajra az enyhén besüppedt a lába alatt. Vitt magával egy fura kinézetű dolgot, amivel egyből megvizsgálta a levegő összetételét és nyomását. Feltartotta a kezét majd lassan lecsatolta a fejéről a sisakot. Intett nekünk is hogy kövessük a példályát, így mind sorra levettük a sisakjainkat.

- Itt a levegő kicsit nagyobb oxigéntartalommal bír, mint a földünkön, de hamar megszokható. – jelentette ki hatalmas mosollyal a száján.

A kapitányok odasétáltak egymáshoz, és tanácskozni kezdtek valamiről, addig mi vissza mentünk a fedélzetre és kicsomagoltuk magunkat a termetes ruhákból. Ezután teljesen lesétáltunk a hajóról. A talaj olyan volt mintha iszapon járkálnánk, azonban a fű sűrűn nőtte. A fák szép nagyra nőttek, dús lombozattal. Mindenki tátott szájjal kémlelt minden irányba, olyan volt, mintha visszatértünk volna egy civilizáció nélküli földre. Valami kopogást hallottam a jobb fülem felől, elindultam abba az irányba, hogy utánanézzek a dolognak. Félre toltam az arcomtól egy nagyon leveles ágat, majd megláttam egy kétlábú élőlényt. Nem volt se keze, se szárnya, csak a két lába, a teste és a csőrszerű dolog a fején. Színes pihe vette körül, majdnem minden színben pompázott. Hátrafordultam, és intettem Michelle-nek, hogy jöjjön oda hozzám. Szép lassan odajött, közben a szám elé tettem a kezemet ezzel is jelezve, hogy csöndbe közelítsen.  Leguggolt mellém, és amint meglátta a kétarasznyi lényt, éles hangon annyit mondott:

- De aranyos! – erre az állat megijedt, és hihetetlen gyorsasággal felsőbb ágakra kapaszkodva elrohant. Egy bosszús pillantást vetettem a lányra, majd elindultunk vissza a többiek felé.

- Márcsak arra kéne rájönni, hogy van-e élet a bolygón! – közölte az egyik kapitány a körülötte álló emberekkel.

- Van! – szóltam oda főleg neki.

- Miből gondolod. – kérdezett egyből vissza.

Elmondtam, hogy mit tapasztaltam az előbb, nehezen tudtak elképzelni egy olyan lényt, de hittek nekem. Elrendelték, hogy a fegyvereinket mindig tartsuk magunknál, mivel ha ilyen állat van itt, akkor kell lennie valamilyennek, ami erre vadászik. Lassan kezdett lemenni a nap, ezért mindenki visszament a hajóra, hogy az első éjszakát ott töltsük. Az ablakból néztem a naplementét Michelle-el együtt, majdnem olyan volt mint odahaza, mondjuk egy kicsit narancsosabb színe volt, ami miatt a lenti fényviszonyok úgy néztek ki, mintha egy állandó effektet raknánk a kamerára. Naplemente után megvacsorázott mindenki, majd a lánnyal egy ágyba feküdtünk le, átkaroltam és szorosan fogtam. Éreztem a bőre illatát a nyakánál, az egyik legkellemesebb illat volt, amit valaha éreztem.