Rengeteget néztük a földet a hajóról. Minden egyes nap plusz három hajó érkezett, azonban valamelyik nap az egyiknek a kilövése nem sikerült. Kicsit megfagyott mindenkiben a vér, azonban hamarosan jött a hír hogy nem lett senkinek baja. Amint megérkezett az utolsó hajó is, és átszálltak az emberek, nyüzsögni kezdett az egész hely. Mindenki jött-ment, én bementem az irányító terembe.
- Mi újság? – kérdeztem a kapitányt.
- Nem sok minden, most, hogy mindenki itt van, elindulunk.
A hangja abszolút nem remegett meg, pedig akikkel eddig beszéltem, mind féltek. Mindenki izgatottan várta hogy megmozdítsuk a hajót. Ott is hagytam őket, had csinálják a dolgaikat, mindenki beszélt a másikkal és parancsokat osztottak meg egymással.
Visszatértem a szobámba, és csak ültem az ágyon. Mindenki rohant a folyosókon, kereste az ismerősét, vagy egy feljebbvalót, vagy akárkit, aki arra járt. Nekiálltam egy számot dúdolni magamban, rájöttem, hogy nagyon régen hallgattam már zenét. Elhatároztam, hogy keresek valami erre alkalmas eszközt. Valaki csak gondolt erre is. Amint el akartam hagyni a szobámat, kinyílt az ajtó és Michelle-el találtam szemben magam. Ő is ugyan úgy meglepődött, mint én, pár centi választotta el az arcunkat egymástól. Szemügyre vettem gyorsan telt ajkait, majd hátrébb léptem.
- Nem találtalak sehol. – jelentette ki.
- Engem kerestél? – kérdeztem kicsit meglepődve.
- Persze, mindenki rohangál jobbra, balra, kell már valaki értelmes lény is. – alig bírtam ki hogy ne nevessem el magam.
- Ha értelmes lennék, nem biztos, hogy most az űrben lebegnék.
Erre már ő is majdnem elnevette magát, azonban csak egy enyhe kis mosolyra futotta. Leültünk egymással szemben a két ágyra majd beszélgetni kezdtünk. Feldobtam neki is az előbbi gondolataimat, hogy csak van valamerre egy zenelejátszó, majd odasétált mellém, kutatott valamit az ágyam mellett és már mondta is hogy figyeljek rá. Az ágy mellett volt egy kis vezérlőpanel, ezért még fel sem kellett volna állni, lekapcsolni a villanyt, azonban én minden este odasétáltam a kapcsolóhoz. Mutatott rajta pár dolgot, majd bekapcsolt egy zenét, és a falakból szólni kezdett egy halk zene. Nem ismertem a számot, számomra kicsit lassú volt, mégis nyugtatóan hatott. Csak ültünk ott és hallgattuk a zenét. Életem egyik legbékésebb pillanata volt.
A következő pillanatban megmozdult a hajó és éreztük a gyorsulást. A folyosók elhalkultak és csak a zene dübörgött a szobába. Mi is lélegzetvisszafojtva ültünk és hallgatóztunk. Ezután egy kis morajlás kezdődött, azután pedig egyre hangosabb lett a beszéd, mindenki örült. Már csak a hosszú út állt előttünk, hónapokig kell majd utaznunk, és amit ott találunk, az talán maga lesz a csoda. Azonban sikeresen elindultunk, Michelle-el rengeteget beszélgettünk még a nap hátralevő részében.
=====================================================================================
Sajnos ez a rész igencsak rövid lett, azonban szerettem volna egy rövidebb részletet az indulásról.
YOU ARE READING
Here We Are...- Itt vagyunk...
FantasyAlan egy szegényes átlagpolgár, azonban barátjával Codyval, egy jobb élet reményében jelentkeznek egy felfedező útra. Ott találkozott egy lánnyal akivel közelebbi kapcsolatba is sikerült kerülnie. Vajon találnak valamilyen más életet, vajon tényleg...
