Out of my limit [L.H.]

Chapter 3.

Hazaérve ledobtam a táskámat a konyhapultra, majd lerogytam a bárszékre. Fejemet kezeimbe temettem, mellyekkel a pulton támaszkodtam. Agyam ezerrel zakatolt, nem tudtam mit gondoljak. Nem dobhattam vissza a melót, mert azzal annyi lenne a helyemnek a cégnél. De elmenni sem mehettem el a koncertre. Miért kellett nekik pont idejönni? És miért pont rám osztotta ki ezt a feladatot a főnököm? Annyi más újságíró volt nálunk, aki még örült is volna egy 5SOS jegynek. De nem én. Félek szembenézni a múltammal, félek az újabb kudarctól. Vajon Luke mit fog szólni, ha meglát? Bár mondjuk nem feltétlen kell észrevennie. Ezaz! Az interjú amúgy sem kötelező, szóval holnap csak elmegyek a koncertre, szépen készítek pár fotót, és megírom a cikket. Igaz, így is megterhelő lesz újra megpillantani őt, de legalább ő nem fog észrevenni. Vagy nem tudom. Talán még örülnék is, ha találkozhatnánk, legalább letisztáznánk mindent. Tudom, hogy úgyse akarja velem tartani a kapcsolatot, legalábbis választ nem kaptam a levelemre. Csak akkor minek tette ki azt a képet twitterre? Komolyan nem értem én ezt.

Feldúltam csaptam le a kezem, mikor kopogtak. Kilöktem magam alól a széket, ami nagy robajjal dőlt el, de most nem foglalkoztam ezzel, csak elindultam kinyitni az ajtót. Lizt pillantottam meg, aki boldog mosollyal nézett rám. Mióta odaadtam neki a levelet, azóta nem beszéltem vele, egyrészt nem is akartam, másrészt meg mikor átjött vagy a szobámba voltam, vagy nem voltam a házba.

- Szia Bethany! Hogy vagy? Anyukád mesélte az új állást, és tudom, már annyira nem aktuális, de szeretnék én is gratulálni hozzá! Láttam, hogy nemrég értél haza, gondoltam benézek hozzád, már olyan régen nem beszéltünk! - csacsogott folyamatosan, én meg kínos mosolyra húztam a szám. Imádtam őt, de most nem nagyon volt hozzá idegzetem. Luke eltűnése után is tartottuk a kapcsolatot, hiszen nem akartam csak a fiú miatt eldobni egy ilyen fontos kapcsolatot, hiszen Lizt akár a második anyukámnak is mondhatnám.

- Szia Liz, köszönöm jól vagyok! Gyere beljebb! Kérsz valamit inni esetleg? - tártam nagyobbra az ajtót, hogy beinvitáljam a hölgyet. Befelé menet se állt be a szája, beszélve ment be a nappaliba és foglalat helyet. Komolyan mennyit bír beszélni a semmiről. Miután felállítottam az elborult széket, leültem mellé, majd hallgatni kezdtem a véget nem érő történetét a gyerekeiről. Folyamatosan bólogattam és hümmögtem, ezzel mutatva egyetértésemet, miközben egy szó sem jutott el az agyamig.

- Drágám nem is figyelsz - mosolyodott el, majd végigsimított az arcomon. - Min töröd a fejed? - Tudtam, hogy elmondhatom neki, mindig is bíztam benne. Így hát elmeséltem neki a mai napomat. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, ő pedig megértően nézett rám.

- Tudom, hogy hiányzik neked! De hidd el te is neki, csak túl buta, hogy beismerje. Mindig is makacs volt, ezt te is tudod. Sose kérdezi meg mi van veled, mindig csak James után érdeklődik, de kihallom a hangjából, hogy aggódik érted. Nem tudom mi zajlik le a fejében, ezt csak tőle tudhatod meg. Én azt mondom, menj el holnap erre a koncertre, hogy legalább lásd őt! Az interjút meg majd eldöntöd ott, nem kell semmit sem erőltetni. Ha nem, akkor nem. Szereted őt. És ő is téged bogaram - mosolygott rám kedvesen, mire én szorosan magamhoz húztam. Erre volt most szükségem. Szememből kicsordult egy könnycsepp melyet gyorsan letöröltem. Nem haragudtam Lukera, amiért itt hagyott. Már nem. Ismerem őt annyira, hogy tudjam, nekem akart jót, azzal, hogy kilépett az életemből. Még ha ezzel jókora sebet hagyott a szívemen.

- Köszönöm Liz! - húzódtam el tőle, és mélyen a szemébe néztem. Mindig tudja, ha valami nyomja a lelkemet.

- Megjöttem! - kiáltotta anya, és belépett a bejárati ajtón. Liz vidáman üdvözölte, én meg hagytam, hogy had beszélgessenek, és felbattyogtam a szobámba. Unalmamban elővettem a laptopomat, és rákerestem Luke bandájára, hogy holnap ne úgy menjek oda, hogy semmit sem tudok a zenei munkájukról. Öt év alatt egyszer sem fordult meg a fejembe, hogy magamtól akár csak egy számukat is meghallgassam, hiszen csak a szívemet fájdítottam volna vele. Most azonban kénytelen voltam. Persze tévében, meg rádióban így is néha összefutottam velük, de saját akaratomból még nem. Direkt nem néztem videóklippeket, csak szöveges videókat, mert nem akartam látni a fiút. Ha nagyon gonosz akarnék lenni, azt mondanám, már csak azért is, hogy rosszak a zenéik, de én sem hinném el magamnak. Luke egészen kicsi kora óta énekel és gitározik, valamint ír dalszövegeket, és mi tagadás jól csinálja. Nem jól, eszméletlenül. Mind a négyen annyira tehetségesek, nem csodálom, hogy lányok milliói fakadnak sírva már csak attól, ha megpillantják őket. Ráadásul azért azt is meg kell hagyni, hogy a kinézetük felett sem lehet csak úgy elsiklani.