Out of my limit [L.H.]

Chapter 8

Kómásan nyitottam ki szememet, melyet azon nyomban vissza is csuktam, mert éreztem, hogy valami belevakít. Igazság szerint hatalmas nevetésekre ébredtem, gondolom a fiúk megtaláltak minket. Még mindig a hintaágyon feküdtünk, Luke szorosan ölelt magához, kissé természetellenes pózban voltunk, a lábamat szinte nem is éreztem. Bosszúsan, nagyot nyögve hámoztam le magamról a fiú kezeit, s ültem fel, hiszen meg kellett keresnem elveszett végtagomat, mely, mint később kiderült Hemmo lába alatt nyomorgott. Sikeresen kiszabadítottam, megmozgattam kicsit, hogy életre keljen, majd a még mindig alvó fiúra pillantottam, figyelembe sem véve a még mindig őrjöngő társaságot. Békésen szuszogott a nagy zaj ellenére, amin muszáj volt mosolyognom. Nagy sóhajtás kíséretében fordultam oldalra, ahol a három másik csirkefogó, kezükben egy-egy telefonnal álltak felettünk. Pont ide sütött a nap, így már tudom mi vakított meg. Ez ellen védekezve tartottam a kezemet a fejem fölé, és hunyorogva néztem fel rájuk.

- Mégis mi a francnak nem tudtok emberi módon felkelteni? - Hangom még nem igen volt, így kissé halkra, s rekedtre sikeredett mondandóm, de így is meghallották. Ashton felkuncogott, majd felém tartotta telefonját.

- Olyan cukin aludtatok egymásba gabalyodva, muszáj volt megörökítenünk - mosolygott rám, így kilátszottak apró gödröcskéi. Fejemet rázva mutattam ki nemtetszésemet, de feljegyeztem magamnak, hogy muszáj lesz megszereznem a képet, mert tényleg aranyosan fekszünk. Miközben felálltam, Calum már akcióba is lendült. Michaellel hátulról közelítették meg a hintaágyat, majd egy határozott mozdulattal meglökték az addig egy helyben álló bútort, így a rajta nyugodtan szunyókáló Luke szépen lerepült. A fiúk majd' meghaltak a röhögéstől, és miután megbizonyosodtam róla, hogy semmi baja nem lett a sokkon kívül, én sem bírtam ki nevetés nélkül, de azért elindultam felé segíteni.

- A jó büdös anyátokat azt! - mérgelődött, miközben feltápászkodott, de mivel sikeresen az ágy alá esett, így felállás közben a még mindig himbálódzó hintába beverte a fejét is. Hitetlenül felnevettem és a szitkozódó fiúhoz siettem. Megnéztem fejét, hogy nincs-e valami baja, közben a fiúk még mindig fulladoztak. Azért kicsit sajnáltam Lukeot, rendesen megsínylelte. Jó kedvem miatt bosszúsan nézett rám, azt várta, hogy majd mellette leszek, én pedig kiengesztelés képpen nyomtam egy puszit az arcára, de ezzel sem voltam előrébb, még mindig durcás volt.

- Na Lukey! - Csak akkor hívtam így, ha valamit szeretnék tőle, vagy ha valami rosszat tettem. - Ne durcizz, inkább menjünk be enni! - kezdtem el húzni a karjánál fogva befelé, mire ő is és a fiúk is megindultak.

- Ja és amúgy ne nézzetek fel Instára! - kiabálta hirtelen Michael, majd idiótán rohanva bespurizott. Na akkor már biztos, hogy felrakta a reggeli fotót.

- Miért is nem kellene? - karolta át a vállam Luke, aki kimaradt ebből az egészből.

- Nem érdekes - tereltem el a témát, mire csak homlok ráncolva nézett rám, de végül vállat vont.

Belépve a konyhába, mellyel együtt volt az étkező, Liz már ott sürgött-forgott a reggelit készítve nekünk. Mind leültünk az asztalhoz, és vártuk az ételt, miközben a fiúk megállás nélkül dumáltak.

- És akkor Michael akkorát esett a színpadon, konkrétan leesett onnan. Én már csak azt vettem észre, hogy egyszer csak eltűnt és a közönség visít. Aztán ő meg lazán gitárral a kezében elsétál a színpad előtt, majd mint aki jól végezte dolgát felmászik - mesélte Calum akadozva a röhögéstől, akkora beleéléssel, hogy még a kezével is kalimpált a hatás kedvéért. Liz közben aggódva megkérdezte, hogy ugye azért nem esett baja Mikenak, aki biztosította róla, hogy csak kicsit ütötte meg magát.