Out of my limit [L.H.]

Chapter 9

Szívem hevesen zakatolt, agyam ezerrel pörgött. Nem teljesen bírtam feldolgozni a tényt, hogy Luke rólam írta azokat a dalokat. A szerelmes dalokat. Kizártam a külvilágot, szememet erősen csuktam be, mintha csak azt várnám, hogy mindjárt felébredek. Kétes érzéseim voltak, egyik részem majd' kicsattant a boldogságtól, míg a másik felem nem tudta mit gondoljon. Nem mondom, hogy szomorú vagy csalódott lett volna, inkább meglepődött. Soha az életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az, akiről majd dalokat fog írni. De még milyen dalokat!

Nem foglalkoztam a mellettem ülő fiúval, hirtelen nyitottam ki a szemem, majd kirohantam a szobámból. Hallottam az értetlenkedő Mike kiabálását utánam, de nem érdekelt. Meg akartam Őt találni. Azt ajtót hevesen feltárva rohantam át szét sem nézve az úton, hogy mihamarabb a másik házban legyek. 

- Hol van? - kérdeztem hajamba túrva a kanapén ülő Caltól, aki egyből tudta kire gondolok, és csak az emelet felé intett, hogy a szobájában. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, majd végigsprinteltem a folyosón és feltéptem az ajtót. Amint megláttam az ágyán alvó Lukeot, egyből lenyugodtam. Kétszemélyes francia ágyát teljesen ellepte, keresztbe feküdt rajta, s egyik keze lelógott. Szája kissé ki volt nyitva, haja borzas volt, de még így is imádnivaló volt. Az ajtót becsuktam magam mögött, hogy nehogy felkeltsék őt a fiúk a hangoskodásukkal. Csendesen leültem az ágyra, de nem bírtam levenni róla a tekintetemet. Rengeteg érzés futott rajtam keresztül nem tudtam mit gondoljak. Szívem sebesen vert, ahogy újra eszembe jutottak Michael szavai. Vajon tényleg én motiváltam? Rólam írta őket? De hiszen akkor ez azt jelenti, hogy többet érez irántam nem? Nem hinném, hogy a legjobb barátjának tekint, ha ilyeneket csinál. De mégis hogy kéne rájönnöm? Nem mehet oda hozzá, hogy 'hé figyelj már, tényleg én vagyok a múzsád?', azért az elég fura lenne. Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, nem tudtam rendszerezni őket, mégis a legjobban kitűnt, hogy mégis akkor én mit érzek? Régen nem ugyanazt, mint amit öt évvel ezelőtt. De eddig arra fogtam, hogy azért mert mindketten felnőttünk és megváltoztunk. Persze valóban változtunk, méghozzá rengeteget, de talán a legnagyobb probléma az az, hogy az életünk egyik legmeghatározóbb részében váltunk el egymástól. Mindennél jobban akartam Luke szájából hallani ezeket, de nem támadhatom le. Nem szabad elrontanom a barátságunkat, még ha igaz is az egész. Mert egyenlőre én nem tudom mit érzek, és mit akarok. Kell egy kis idő, hogy rendezzem magamban a dolgokat.

Nagyot sóhajtva határoztam el magamban, hogy nem bolygatom tovább ezt a témát egy ideig, majd minden úgyis úgy fog alakulni, ahogy az meg van írva, én pedig csak sodródok az árral. Mosolyogva pillantottam a még mindig alvó fiúra, aki most hirtelen fordult egyet, így pont vele szemben, oldalazva feküdt. Nem bírtam ki, muszáj volt melléfeküdnöm, így kezét kissé elemeltem mellkasáról, és bebújtam alá pont szembe vele. Észrevehette, hogy valaki itt van, mert szorosan magához húzott, mint egy plüssállatot, és nem akart elengedni. Fejem így a mellkasán pihent, míg kezeit a derekam köré csavarta.

- Hercegnő - suttogta, s azt hittem felébredt, de mikor felnéztem rá, még mindig csukva volt a szeme. Elképesztő boldogság töltött el, hogy még álmában is tudja, hogy itt vagyok vele. Gyomrom görcsbe rándult, ahogy fejét hajamba temette, s úgy szuszogott tovább. Hatalmas mosollyal az arcomon fúrtam bele a fejem a mellkasába és hunytam le a szemem.

***

- Michael azonnal gyertek vissza a kocsival! - Már szinte ordítottam a bevásárlóközpont közepén, de csaknem segített. Komolyan nem hiszem el, hogy valakik ennyire gyerekesek legyenek! Egy percre adom oda nekik a kocsit és máris eltűnnek vele, ráadásul Calum úgy döntött, hogy bele is ül, így végképp nagy káosz alakult. A többi három viselkedése már csak hab a tortán. Mike tolja a kocsit, Luke előröl száguld rajta, felállt arra a kinyúló vasra, Ashton  pedig oldalt fut mellettük. És így keringenek sorról sorra, miközben félig már tele van, szóval Calum kissé agyontapossa a dolgokat. Ha nem fogom most azonnal leállítani őket, akkor megteszik helyettem a biztonsági őrök, de az nem lenne valami ideális helyzet. Épp a tészták közül válogattam, mikor szem elől vesztettem őket, így kénytelen voltam kiabálni, ami azért feltűnt egy pár vásárlónak. Idegesen mentem át a másik sorba, ahol szerencsére a gumicukroknál rájuk leltem, ahogy több tucat zacskót Calumnak, vagy inkább rá dobálnak. Sietve, haragos tekintettel közeledtem feléjük, és Michael észrevehette gyilkos nézésemet, mert megijedt és elkezdte tolni a kocsit, de szerencsétlenségére Luke csak félig állt már csak a stabilnak nem mondható részen, így mikor Mike elkezdte tolni, megint Hemmo maradt rossz helyzetbe, mert kissé megbotlott. Meg tudott kapaszkodni az egyik szekrénybe, de ezzel ledöntött egy csomó csomag cukrot. Még szerencse, hogy a sor felénél álltam, mert tuti, hogy nyakon verem ezt az idiótát. Röhögve kezdte el a földről felkaparni a leesett cuccokat, míg Ashton mellette támasztotta a falat, alig bírt állni a lábán, úgy nevetett. Közben Michaelék eliszkoltak, hogy kimaradjanak a balhéból. 

- Ti szerencsétlen balfaszok, nektek most annyi az szent! - értem oda végül, s elkezdtem Lukeot ütni, ahogy csak bírtam. - Nem hiszem el, hogy nem bírtok viselkedni, csak egy boltba jöttünk el, de esküszöm többet nem engedem meg, hogy velem gyertek, rosszabbak vagytok, mint egy csapat óvodás kölyök! - Luke hatalmas mosollyal az arcán fogta le kezeimet, és nézett rám.

- Nyugi hercegnő, tudod jól, hogy muszáj volt eljönnünk a turnéra való nagy bevásárláshoz - Nagyot sóhajtottam, mert igaza volt. Holnap indulunk tovább és el kellett jönnünk, mert a turnébuszt fel kellett pakolni mindenféle túlélő dolgokkal. Már most belefájdult a fejem, hogy milyen lesz ezekkel az örültekkel a nap minden egyes órájában együtt lenni, hiszen már most lefárasztottak, pedig pár órája vagyok csak velük. 

- Na engedj el, haza szeretnék érni még ma! - könyörögtem, mert még mindig kezeinek fogságában voltam. Magához húzott, homlokon puszilt, majd elengedett. Bőröm égett azon a helyen, ahol az előbb fogott, homlokom bizsergett. Gyorsan megráztam a fejem, hogy kiűzzem ezeket a gondolatokat a fejemből, majd utánuk mentem, mert már megint egy másik sornál voltak. Mikor belepillantottam a kosárba azt hittem megáll a szívem, tele volt rakva mindenféle egészségtelen rágcsával, de nem is az a baj, hanem az, hogy volt vagy egy tonna.

- Ti meg akartok halni harminc évesen? - háborodtam fel, majd elkezdtem kidobálni a sok hülyeségnek a felét. - Minek ennyi? Bőven elég csak a fele! 

- Hallod ne már! - próbálta menteni a helyzetet Cal, de hajthatatlan voltam. - Michael is velünk lesz, és ő olyan, mint egy porszívó, mindent megeszik! Nekünk semmi nem fog maradni - Az említett röhögve bólogatott, egyet értve a helyzettel.

- Nem érdekel, majd osztoztok, de nem fogom nézni, ahogy tönkreteszitek magatokat! - makacsoltam meg magam, mire Hood durcába vágta magát és karba tette a kezét. Ezek után viszonylag hamar végeztünk, bár elég nehéz volt, mindannyiukat egy helyen tartani, legközelebb - már ha lesz -, tuti hozok egy pórázt, mert nyüzsögnek folyton, mint a hangyák, nem bírnak egy helyben maradni. A pénztárban akadt még egy kis problémánk, mert Mike leállt flörtölni a kasszással, de pólójánál fogva kirángattam, hogy jöjjön inkább segíteni, mert így is megszakadtunk a sok cuccal. A kocsiba berakni még oké, nem volt vészes, de mikor beálltunk a feljáróra a Hemmings ház elő, rájöttünk, hogy ezt még ki is kell venni. De a srácok rendesek voltak, odaálltak a csomagtartóhoz mellém sorba, így egyesével adogattam nekik a szatyrokat, amiket készségesen becipeltek. 

Végül fáradtan dobtam le magam a kanapéra a többiek mellé, akik a tévét bámulták. Lábamat végignyújtottam a többieken, gondolom örülhettek nekem. Unottan kezdtem el bámulni a képernyőt, de nem bírtam ki röhögés nélkül, mikor Ash elkezdett beszélgetni az időjárás jelentővel, ezzel kifigurázva a nőt.  Boldogan néztem végig rájuk, és borzasztóan örültem, hogy szinte majdnem minden olyan, mint régen. 

-----------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! 

Igen, tudom kissé (na jó talán borzasztóan) unalmas lett, de ilyennek is kell lennie, próbálom a következőt izgalmasabbra írni! :) 

xx