Menekülnöm kell!✖️

•Megment de a vesztem akarja•

Az egész egy átlagos hétfőn kezdődött...majd 1 évvel később folytatódott.

2015.november 21,kedd:

A telefonom idegesítő ébresztőjére keltem.Álmosan keltem fel az ágyból és a tükör elé álltam.Borzalmasan festettem: kócos madárfészek lett a hajamból,a szemem alatt óriási karikák voltak és a látványt még a szakadt pizsamám is fokozta.Gyorsan megnéztem a telefonomon az időt. Szuper. Van fél órám elkészülni. Egy gyors fürdéssel kezdtem majd a szekrényből kikaptam egy fekete,szaggatott nadrágot és egy Linkin Parkos pólót. Göndör hajamat csak gyorsan átfésültem majd hagytam a vállamra omolni. A konyhába lerohanva megittam a szokásos narancslevemet és fogat mostam. Háromnegyed óra múlva teljes harci szettben álltam.Mivel már úgyis késésben voltam,szép lassan gyalogoltam az iskolám felé.A folyosók már kihaltak,senki nem volt a büfésnénin kívűl.Bementem a mosdóba, hogy egy utolsó pillantást vessek magamra. Odaálltam az ujjlenyomatos tükör elé és saját magammal farkasszemeztem.Ekkor az utolsó ajtó kicsapódott és hangos csattanással jelezte,hogy találkozott a fallal. Testem teljes egészében megremegett és feltöltődött adrenalinal. Felsikítottam ijedtemben és a szívemhez kaptam.Nagyon félős típus vagyok.A pulzusom az egyre fentebb merészkedett miközben bizonytalan léptekkel odasétáltam az ajtóhoz.Senki nem volt a fülkében ami egyszerre nyugtatott meg és estem tőle kétségbe.Viszont volt valami az ajtóra írva.

"Nocsak,nocsak.Nem látod a fától az erdőt?Pedig már megtanulhattad volna.Csak óvatosan,ribanc.
-C.
Mintha a lábaim alól kiment volna a talaj a földre rogytam.Amint elolvastam levegőt is elfelejtettem venni.A szokásosnál nyugtalanabb voltam és igyekeztem újra talpra állni de a térdeim remegései megakadályozták. Idegesen rágtam a számat és a körmömet piszkáltam miközben csak néztem üres tekintettel magam elé.Próbáltam megnyugodni és azokkal a gondolatokkal hitetgettem magam,hogy az üzenet nem nekem szól.Hülye vagyok.Jól tudom,hogy nekem szól. Hiába történt régen még most is minendre emlékszem.Addig-addig gondolkodtam,hogy kicsengettek matekról. Szuper.Szóval az első órát C. vagy ki a franc miatt le is késtem.Kimentem a mosdóból és csatlakoztam a tömeghez.Szerencsére se Lucyval se Blairral nem találkoztam.Jobb lesz most egy kicsit egyedül lenni.Elvegyűltem és csak sodródtam a diáksereggel. Néhány lány hangosan vihogott, pár srác a szekrénynek támaszkodva beszélgetett és röhögött valamin.Voltak akik hozzám hasonlóan érzelemmentes arccal bámultak maguk elé.Gólyák é végzősök kisebb csapatai között haladtam el és igyekeztem láthtatlan maradni. A nap
Iskola után elmentem futni a parkba.A Valentine's Day üvöltött a fülemben erőt adva.Amint beszívtam a friss levegőt az csak úgy áradt szét a testemben.Felfrissültem tőle. Egymás után szedtem a lábaimat és csak a zenére koncentráltam.Nem is figyeltem merre megyek ezért mikor legközelebb észbe kaptam már egy ismeretlen környéken voltam.Jobb oldalamon egy focipálya és egy erdő volt míg a balomon kóbor kutyák szaglászták a kukát.Elég ijesztően vicsorogtak rám mit ne mondjak. Szeretem az állatokat,de ahogy ezekre a kutyákra néztem görcsbe rándult a gyomrom és meginogtam. Megálltam és farkasszemet néztem a kutyákkal. Hirtelen elkezdtek felém jönni.Nekem sem kellett több. Mint akit puskából kilőttek úgy kezdtem sprintelni át a focipályán az erdőbe.Az erdő előtt megálltam és hátrapillantottam.A két kutya vészesen közeledett felém.Újra futni kezdtem.Az ágak szürkálták a kezeimet,a föld belement a cipőmbe és a térdem is nagyon fájt.De nem adtam fel.Tovább futottam be a sűrűbe.Az is megnehezítette a dolgom,hogy bár még csak 5 óra volt vészesen sötétedett.A gyér fények miatt megbotlottam egy kavicsban és hasra vágódtam. Nem törődtem a horzsolásokkal csak felvettem egy nagyobb követ a földről és a kutyákhoz dobtam teljes erőből. Ez eléggé lelassította őket így volt időm gyorsan felpattanni. Tovább futottam,be ahol a fák már sűrűn álltak egymás mellett.A lábam már nem bírta és a kutyák is borzalmasan közel voltak. Egy másodperc erejéig megálltam majd minden erőmet összeszedve egy fára másztam fel.Ott ültem az egyik vastagabb ágon és néztem ahogy a kutyák próbáltak feljutni.Úgy tűnik sokáig leszek itt.Rádőltem egy másik ágra és próbáltam a lélegzetvételem normálisra állítani.Becsuktam a szemem és hallgattam a kutyák folytonos ugatását.Már kezdtem volna hozzászokni mikor hirtelen csend lett. Lenéztem az ágak között de a kutyáknak hűlt helye volt.Az ágak ropogtak,mintha egy ember lépkedett volna rajtuk.Áhh az lehetetlen!Ki járkálna ilyenkor egy ilyen helyen?Lemásztam a fáról és a telefonom fényerejével kijutottam valahogy az erdőből.Megálltam a focipálya melletti buszmegállóban és vártam egy buszt. Összébb húztam a pulcsimat és átöleltem magam. Hűvös szél fújt és az eget is felhők lepték el. Nem látszódtak a csillagok és ez még ijesztőbbé tette a helyet.Gondolatmenetemből a busz nyikorgó féke szakított ki.Felszálltam vettem egy jegyet és a leghátsó sorba leültem. Hátborzongató volt egyedül ülni a buszon. Inkább becsuktam a szemem és hallgattam volna a motor halk zúgását mikor jelzett a telefonom.Félve néztem meg.

"Jó lett volna végignézni ahogy azok a kutyák szétszednek,de még játszadozni akarok veled."
-C."