Egyedül ültem a hideg szobában miközben vállaim megállás nélkül rázkódtak a sírástól. A csend idegtépő volt. Nem mertem ránézni a combomra. Iszonyatosan fájt és sehogy sem akart elmúlni.Valamivel be kell kötöm, különben elvérzek.Amint le esett mit is gondoltam,ha lehet azt mondani még jobban féltem.Egy óriási,a többinél jóval nagyobb könnycsepp folyt végig az arcomon és szinte égette melegségével hideg bőrömet. Állam melett egy pillanatra megállt,mintha gondolkozna azon,hogy is legyen tovább majd végül lehullott egyenesen rá a combomra. Lüktető húsaimba belefúródott, mire én hatalmasat ordítottam. Egész testemben remegtem mikor szemeimet becsuktam és úgy hajtottam le fejemet. Nem mertem kinyitni. Gyenge voltam és szerencsétlen. Saját magammal harcoltam. Az ajtóból egy hangos csattanás hallatszott mire felkaptam a fejem és vadul kapáló szívvel próbáltam megérteni a dolgokat. Újra ott állt, lába mellett a sporttáskám hevert amibe belerúgott. A táska végigcsúszott a padlón egyenesen a szemközti falnak ütközött. Hátrafordítottam a fejem és észrevettem, hogy egy bedeszkázott ablak volt a cuccom fölött. Visszafordultam emészgetve a dolgokat és amennyire tudtam megvizsgáltam jelenlétét.Ő csak karba tett kézzel állt a penészes falnak dőlve és a fehér maszk mögül nézett az én fekete szemeimbe. Bár tekintetét nem láttam,éreztem ahogy próbál a vesémig lelátni. Időérzékemet elvesztettem ezért nem tudom megmondani meddig volt ott,de az biztos,hogy sokáig. Nem bírtam farkasszemet nézni vele,fejemet lehajtottam ezáltal megadtam neki azt amire vágyott. Felkacagott, hangja rekedt volt de ez csak még rémisztőbbé tette őt.Kényelmesen kisétált a szobából és az ajtót jól becsapta maga után.Beleremegtem és halkan nyüszítve próbáltam mozgatni végtagjaimat. Ficánkoltam mire a szék alattam nyikorogni kezdett.Szóval nem mai darab. Amennyire tudtam dőlöngélni kezdtem jobbra-balra remélve,hogy elvesztem egyensúlyom. Balra dőltem a székkel majd erősen jobbra mire a szék hangos csattanással felborult. Direkt nem balra dőltem a combom miatt de még így is sikerült újabb könycseppeket kicsavarnia belőlem pedig vállamat is elég intenzíven bevertem a jéghideg padlóba. A szék háttámlája recsegett egyet és éreztem ahogy a karommal már nem érintkezik. Sikerült. Eltörtem, ezáltal a kezeimet ki tudom szabadítani. A remény apró lángja fellobbant bennem. Nyakamat kitekerve néztem hátam mögé le a kezeimre,hogy felmérjem a lehetőségeket. Ám az ajtó hirtelen kicsapódott mire halkan fölsikítottam. Idegesen jött be a szoba közepére mivel,az ajtóból nem lehetett már hozzám ellátni. Amint megpillantott, alig hallhatóan kifújta a bent tartott levegőt majd elröhögte magát.Kezeim az igzatottságtól és a lebukástól való félelem miatt remegtek ezért alig tudtam ott tartani őket a helyükön. Miután elhagyta a szobát kezeimet rángatni kezdtem.A kötél attól függetlenül,hogy kilazult még erősen dörzsölte elzsibbadt végtagjaimat. Némán sírtam utat engedve könnyeimnek amik arcomon nedves csíkokat hagytak. Nekik köszönhetően homályosan láttam de makacsul kapálóztam.Csulkómat átszenvedtem a kötélen és már csak az ujjaim voltak hátra.Egyesével húztam ki mire a kötél megadóan a földre hullott.Másik kezemmel is megismételtem ezt a folyamatot,igaz kicsit nehézkesebben de sikerült.Megmaszíroztam elgémberedett csuklóimat majd derekamat kitekerve ráhasaltam a hideg padlóra.Zsebemből előkaptam a kocsiban talált kis ollót és hátra hajolva vágni kezdtem a bokáimat körbetekerő vastag kötelet. A hideg padló csípte fájó combomat amitől ordítani tudtam volna,de magamba folytottam.Lábaimmal gyengén belerúgtam a székbe ami kicsit arébb került,majd hátamra fordultam.Végtagjaimat az égnek emeltem és a hajamat kisöpörtem arcomból. El sem hittem, hogy sikerült. Felkeltem és remegő lábaimra helyeztem a súlyom. Most vettem csak észre, hogy a padlón egy nagyobb vértócsa állt. Az én véremmel. Fekete bakancsomat lehúztam lábaimról majd a szék lábához fektettem őket. A zonkim volt a következő és mikor meztelen talpam találkozott a hideg padlózattal már akkor tudtam, hogy rendesen megfáztam.Hosszú, fehér zokniaimat egybekötöttem majd rátekertem a combomra de seb amint találkozott az anyaggal csípő érzést keltett bennem. Elhúztam a számat és próbáltam tudomást sem venni róla.A táskámhoz ugrottam, majd vállamra kapva tanulmányozni kezdtem a kiutat jelentő tárgyat. A deszkák amik az ablakot fedték, porosak és korhadtak voltak. Öklömmel ütni kezdtem és kicsit hangosabban motyogtni kezdtem.
-Engedjen el!Hagyjon békén a rohadt életbe!-mondtam normál hangon,csak azért mert reméltem,hogy ezáltal nem halja ahogy az ablakot püfölöm. A sírástól bedugult orr miatt nem kaptam levegőt ezért szipogva töröltem le kezemről a vért.Az első deszka egy halk csattanással megtört és csak a szerencse (kinek mi) tartotta egybe.Megmarkoltam a két szélét majd magamfelé húztam és végül az két darabban a földre esett. A lendülettől hátra estem,de talán még épp időben mivel a következő másodpercben kinyílt az ajtó. Fejemet idegesen forgatni kezdtem és felfedeztem egy régi,lekopott festékes komódot. Négykézláb odakúsztam és a sarkához lapultam. Az előbbi tettem miatt megint éles fájdalom hasított belém ezért kezemet a számra tapasztottam. Én láttam őt abból a helyzetből de ő se engem,se a törött széket nem látta. Csak a lábamnak álcázott cipő orràt pillanthatta meg a halvány fényben ami most az egyszer jól jött. Levegőt sem mertem venni miközben nagyjából körbenézett a szobában majd készülékét a füléhez emelve kisétált. Az ajtót pedig szokásosan becsapta maga után én pedig hangosan kiengedtem a bent tartott levegőt és homlokomat a pókhálós szekrénynek döntöttem. Pár percig csak ültem és próbáltam lenyugodni. Testem minden egyes porcikája remegett attól a gondolattól is,hogy mi lett volna ha észrevesz. Valami meleget éreztem lefolyni a szekrényen. Gugolásba helyezkedtem majd jéghideg tenyeremet homlokomhoz kaptam. A seb,amit még az erdőben szereztem újra felszakadt. Pulcsim ujjával letörlöltem majd visszakocogtam az ablakhoz. A földről felemeltem az egyik fa darabot és az ablakot elzáró deszkát kezdtem vele püfölni. Néha-néha besegítettem az öklömmel is mert egy belső hang figyelmeztetni kezdett az idő rohanására. Elszámoltam háromig majd egy óriásit beleütve az arcom eltorzult ahogy néztem a törött fadarabokat.Ujjaimba beleállt egy-egy szálka,öklömből néhány helyen kicsordult egy kis vér és lilás-zöldes színt vett fel. Kezemet megráztam,mintha attól enyhült volna a fájdalom. Felkaptam táskám a poros padlóról majd a vállamra helyeztem és két kezemmel megmarkoltam az a törött üvegdarabokat. Tenyereben pihenő idegszálak jajjveszélykedve húzódtak össze a fájdalom hatására mikor az üvegdarabok bele fúródtak húsaimba. Mindeközben mázsás súlyú táskám húzta vállamat, míg cipzárja karcolta még mindig lüktető combomat. Mondhatnám,hogy nem érdekelt semmi csak a szabadulás de akkor az szép nagy hazugság lett volna. Baromira fájt, visítani tudtam volna, összeesni mint egy rongybaba. Választhattam volna az elvérzés és a halálra fagyás között. De nem, megint a nehezebb utat választottam: az életet. El akartam tűnni erről a helyről. Ez az egyetlen cél lebegett szemeim előtt. Ezért minden erőmet összeszedve húztam fel magam az ablakba miközben könnyeim tehetetlenül mardosták arcomat. Védtelen talpam a koszos, jéghideg ablakpárkányra nehezedett miközben gugolásba helyezkedtem. Lehunyt szemekkel kifújtam a levegőt és alkarommal letöröltem homlokomról és orromról a vért mivel zavarta látásomat. A törés az üvegen nagy volt,de mégsem elég nagy,hogy kitudjak mászni rajta.Könyökömmel egy óriásit ütötem az üveg még épp részére. Az apró szilánkok beleragadtak pulóverembe, míg a nagyobb darabok kiszakították felsőmet és bőrömet vágták meg. Fájdalmasan felnyögtem a kellemetlen érzésre és erősen megmarkoltam táskám pántját. Mindjárt szabad vagyok. Ám ekkor az ajtó fénysebességgel kicsapódott,mire testem remegni kezdett és egyensúlyomat is kishíján elvesztettem. Az eseményeket fokozta,hogy egy hatalmas késsel markában vágtatott be.Fejét idegesen forgatta,majd mikor meglátta mozdulatlan testemet a kést gondolkodás nélkül felém hajította. Csak néztem ahogy a kés tizedmásodpercek alatt közeledik hozzám. Nem érzékeltem a külvilágot, hisz minden olyan homályos volt. Pánikba estem, lábaim remegtek és csak annyi erőt sikerült kikaparnom magamból, hogy táskámat erősebben testemhez nyomtam. A kés belefúródott az anyagba mire én is és ő is meglepett tekintettel néztünk egymásra.Meg kellett volna szúrnia! Viszont gyorsan lereagálta a helyzetet velem ellentétben. Futni kezdett felém, kezeit kinyújtotta mire én megráztam fejem és kiugrottam az ablakból. Meztelen talpam csak centikre volt a saras földtől ám, táskám után kapott, az egyik kicipzározott zsebet erősen megfogta és majdhogynem visszahúzott magához. Csak az ő erős karja gátolta szabadságomat,ahogy ott lógatott. Kezemet felé lendítettem, megmarkoltam az első dolgot amit elértem, majd az üvegszilánkot egy csatakiáltással tenyerébe nyomtam. Felüvöltött a hirtelen ért fájdalomtól és fájó pontjához kapott, lazított szorításán s én az alkalmat kihasználva erősen megrántottam a táskám és futni kezdtem. Az események rengetek láthatatlan energiát és érzelmet szabadítottak fel bennem. Teljes testemben remegtem, könnyeimtől homályosan láttam, a szél csípte átfagyott lábaimat és talpamat sok apró kő szúrta. Nem egyenesen futottam,hanem egy kisebb kör alakban, majd egy szimpatikusabb bokornál lehasaltam a földre és vártam. Lihegésem próbáltam csillapítani miközben alig észrevehetően a táskát elhelyeztem a bokor tövében. Fájó combomba a zoknin keresztül bekerült egy maréknyi sár és erősen marta húsomat. A vékony,gyengének tűnő ágak erőszakosan karistolták homlokomat és ennek köszőnhetően megint elkezdett vérezni. Mocorgást hallottam jobb oldalamról így amennyire csak tudtam a földhöz lapultam. Fejemet lehajtottam,mivel fehér arcom kiríkított a sötétségből. Szemeimet becsuktam és a többi érzékszervemre pontosítottam figyelmem. Éreztem ahogy ott járkál előttem. Dühös volt,mert kiabált és belevágott ököllel az egyik fa törzsébe. A nevemet kiáltotta, s közeldni kezdett a bokor felé amiben rejtőztem. Az vér megfagyott ereimben és ökölbe szorítottam kezeimet. Nem sok választott el a sírástól, arcom eltorzult és a könnyeim utat törtek maguknak. Orromon nem tudtam levegőt venni, de ha számat kinyitottam volna keserves ordítás bukott volna ki belőle. Alig kaptam levegőt de semmit sem tettem ellene. Ott állt a bokor fölé tornyosulva ami alatt feküdtem. Egyenesen előrenézett, fejét forgatta és próbált alakokat kivenni a sötétségből. Tudtam, hogy már nem bírom sokáig s magamban könyörögtem Istennek vagy bárkinek ,hogy segítsen. Pár hosszú másodpercig még ott szobrozott majd idegesen üvöltött egyett és elkezdett balra futni.Messzire tőlem és messzire attól a ronda épülettől. Egy kis ideig még mindig csak halgattam majd mikor úgy éreztem halló távolságon kívűl van keservesen kiabálni kezdtem. Remegtem, végtagjaim elzsibbadtak, fájó testrészeim gyorsan lüktettek de én csak arra tudtam gondolni,hogy sikerült. Nem gondoltam volna,hogy et tényleg be fog válni. Minden normális ember futott volna egyenesen a végtelenbe én meg őrült módjára futottam vissza a házhoz. Őrült vagyok. Egy kis ideig még feküdtem majd bevillant, hogy bármelyik pillanatban visszatérhet ezért fogtam sátorfàm és gyorsan sétálni kezdtem. Magamban próbáltam lejátszani a nemrég történteket de még mindig kábulatban voltam. Újra láttam a nagyon halvány fényt kiszűrődni az épületből ezért csak tisztes távolságban közelítettem meg. Nehézkesen de legugoltam egy fa törzséhez simulva majd szemeimmel az autót kezdtem keresni. Fekete színével teljesen beolvadt tájba így mikor észrevettem sem voltam biztos az igazamban. Odalopakodtam, talpamat végre nem szúrta semmi csak a körülményekhez képest puha homokkal találkozott. Jobbkezemet kinyújtottam és bizonytalanul tapogatni kezdtem a járművet miközben összehúzott szemekkel kémleltem mozdulataim. Amint megérintettem a szélvédőt óvatosan,megfontolt mozdulatokkal legugoltam. Az autó takarásában voltam, táskámat ledobtam a földre és kutakodni kezdtem benne. Próbáltam megtalálni a telefonomat. Ujjaim beleakadtak a fülhallgatómba mire elmosolyodtam. A füles zsinórját végigtapogattam és elértem telefonom aminek középső gombját megnyomva majdnem megvakultam. Amennyire csak tudtam levettem fényerejét de még így is bántotta szemem.Egyből a névjegyzékre mentem és idegesen görgetni kezdtem a neveket. Kit hívjak fel?A szüleim tuti szívrohamot kapnának.Blair? Áh biztos,hogy nem! Nem tudná tartani a száját.Lucy?Szegény így is annyira izgul azon,hogy hogy fogok szerepelni a meccsen ezért nem akarom kiakasztani. Csalódottan léptem ki az alkalmazásból de csak még csalódottabb lettem ahogy megláttam a kis jelzést miszerint nincs térerő. Csodás.Kijelzőjét a föld felé fordítottam majd mezítláb útnak indultam. Hogy merre mentem? Franc sem tudja. Csak követtem a keréknyomokat remélve hogy eltűnhetek erről az Isten háta mögötti helyről. Csak most kezdtem el érezni azt az igazi fájdalmat amit okozott. A combom, homlokom, végtagjaim és az öklöm. Mindegyik sajgott a fáldalomtól és kínzó lassúsággal emésztgette testem apró még épp porcikáját. Szörnyen hideg volt, lábujjaim egyenként begörcsöltek miközben próbáltam nem belelépni egy újabb és újabb kavicsba. A szél erősen fújt, és bàr vaksötét volt én az út szélén maradtam és gyorsan merülő telefonom segítségével világítottam.Pár percenként megálltam, kezemet térdemet támasztottam és csak szívtam be a ködös levegőt. Olykor-olykor hátra fordultam megnézni mennyit haladtam majd megkönnyebbülten sóhajtottam fel mikor már semmit sem láttam a házból. Az út egyre erdősebb részbe haladt és csak tehetetlenül húztam magam után tonnás lábaimat. Hátam elég görnyedt volt, combjaim minden lépésre megremegtek és a táskával összeütköztek. Eddig nem is vettem észre,hogy a kés még mindig ott díszelgett cipzáros zsebem fölött. Bal tenyeremmel erősen megmarkoltam majd egy gyenge húzással kezeim közé vettem. "Poggyászomat" ledobtam a földre majd grimaszba borult arccal,nehézkesen de ráültem és hideg talpaimat felhúztam a viszonylag puha anyagra. Még mindig görcsösen ragaszkodtam a késhez,ujjaim önkéntelenül is körülölelték. Furcsa érzés kerített hatalmába ahogy recés pengéjének alján piros folyadék csöpögött a földre. Mutatóujjamat végig szántottam rajta és orromhoz emeltem. Fémes szaga volt és kicsit sűrűbb átlaga. Már biztos voltam benne, hogy vér. Gyönyörűen mégis taszítóan csillogott a telefon fényének köszönhetően. Abban a pillanatban hányni tudtam volna tőle. Belekentem a nadrágom maradékába, majd feltápászkodtam és bicegve újra útnak idultam. A köd rémisztő volt de ahogy fölnéztem az általában télre nem jellemző égre a csillagok fénye és tisztasága valamennyire megnyugtatott. Lassan ballagtam de a méterek kilométereknek tűntek. Ziháltan vettem a levegőt, hátam izzadt volt a futástól és már éreztem a tüdőmben épülő betegséget. Baromira elfáradtam, a szél csípte sebeimet szóval minden bajom volt már. Egy kisebb buckában majdnem orra estem ezért dühösen lecsaptam táskám az út szélére majd amennyire tudtam kényelembe helyeztem és vártam. Vártam egy kis jelre az élettől,hogy mostmár segít.Kitartóan néztem a semmivel farkasszemet de pilláim egyre nehezebbek és nehezebbek lettek. Nem sokkal később ásítozni kezdtem,s akkor jöttem rá milyen szomjas is vagyok. A remény alig pislákolt bennem, kezdtem azt hinni,hogy az egész egy hülyeség. Fejemet előre döntöttem és egyszerűen nem bírtam a kimerültség hatalmával mely magába szippantott. Már fél álomban voltam,mikor hangokat hallottam messziről.Felkaptam fejemet, gyorsan megmaszíroztam elgémberedett nyakam és kémlelni kezdtem a tájat.Pár másodpercig feltűnt két fénycsík majd eltűnt.Aztán újra és újra csak közben egyre közelebb haladt felém.Mintha motor zúhását hallottam volna.Egyre közelebb került hozzám, mostmár tisztán hallottam a hangját.Szemeim kikerekedtek és mosolyra húzódott szám. Elő bújt a fák takarásából így szemem elé tárult a sötétből kirikító piros autó.A földút kicsit dobálta de a jármű harciasan jött tovább. Fényszórói megvilágítottak engem szóval már nem volt visszaút. Előttem lefékezett de a motort nem állította le.A rendszámát leolvasva lehervadt a mosoly az arcomról és inkább szaladtam volna el.Rendszámán az ismerős betűk álltak:LADYS-087.Még nagyobb megkepetésemre nem az a személy szállt ki a kocsiból akire számítottam.Kabátját rögtön lekapta és vállamra terítette miközben szoros ölelésbe volt.Eltoltam magamtól,hogy szemébe nézhessek de ekkor kitört belőlem a sírás.
-Ki a franc tette ezt veled?
✖️✖️✖️✖️✖️✖️✖️✖️
Sziasztok!🤗
Sajnálom,hogy ennyi ideig nem volt rész de egyszerűen pár dolgot rendeznem kellett magamban. Köszönöm Angel_Hemmings0815 -nek amiért tartotta bennem a lelket! 💕
Remélem tetszik nektek ez a részt,próbáltam jól megírni ha már ennyit késett.
Aki esetleg vote-ol vagy kommentel annak nagyon szépen köszönöm!😊
A helyesírási hibákat nézzétek el nekem,hisz este van.😄
XxPandaA🐼
YOU ARE READING
Menekülnöm kell!✖️
Mystery / Thriller"Megint a nehezebb utat választottam:Az életet. El akartam tűnni arról a helyről."
