Menekülnöm kell!✖️

•Ha segíteni akarsz akkor csak fogd be•

Hangja rekedt volt és követelőző. Határozottan tolt el magától és egész lényemet feltérképezte. A homlokán lévő ráncok összefutottak, kék szemeiből színtiszta gyűlöletet tudtam csak kiolvasni miközben jobb tenyerével átfagyott derekamat simogatta. Forró ujjait pulcsimba csúsztatta és óvatosan érintette jéghideg bőrömet. Nem mertem a szemébe nézni. Nem akartam, hogy így lásson. Féltél már annyira, hogy egész testedben remegtél? Mikor érzed, hogy a benned rejlő kisördög előbújik és gyávává tesz. Olyan cselekedetekhez folyamodtok amiről ti is tudjátok,hogy nem helyes. Mégis elkövetitek. Mert gyávák vagytok. Az emberek ilyen állapotban önzők és én sem voltam több egy önző embernél abban a pillanatban. Remegő kezeimmel erőtlenül magamhoz húztam,kócos fejem melkasára temettem és csak akkor éreztem meg,milyen forró is az arcom. Gyakran pislogtam, igyekeztem dermesztő könnyeimet bent tartani. Homlokomból még mindig csöpögött a vér,sőt egy kevés a pulcsiján is landolt.A kocsi fényszórójának köszönhetően láttam a saját árnyékunkat. Nem szólt egy szót sem,csak csendben állt és mentolos leheletével gyengéd csókot nyomott repedezett ajkaimra. Testem libabőrös lett és akaratlanul is kizárt minden mást. Egy másodpercig elképzeltem, hogy csak ketten vagyunk és vigyáz rám. Aztán egy másodperc töredéke alatt vissza is estem a kegyetlen valóságba.
-Üljünk be,kérlek-suttogta és lecsókolta az első kibuggyanó könnycseppemet. Természetéhez képest baromira nyugodt volt de éreztem, belül tombol. Tudta jól, hogy ilyen helyzetekben megnémulok.Mint valami régi fekete-fehér feliratos film, mely megakad a csattanó résznél. Elmondhatatlanul hálás volt abban a pillanatban. A csenddel éreztette velem,hogy mennyire szeret. Remegő testem mögé állt, átölelte és óvatosan az anyósülés felé tolt. Könnyeim tehetetlenül folytak,mellkasom olyan gyorsan emelkedett fel-le mintha beszívtam volna. Az ajtót finoman kinyitotta és ügyelt arra,hogy ne érintkezzek semmivel sem csak vele. Többször felszisszentem és be kellett harapnom alsó ajkam,hogy ne üvöltsek míg térdeimet behajlítottam és beültem. A combjaimon megfeszült a bőr,ezzel "ellátott" sebem újra felszakadt. Becsukta az ajtót és amíg megkerülte a kocsit öklömet belevertem a légzsákba. Uralkodnom kellett magamon. A fájdalom mint sok kis apró hangya szaladt végig a testemen és megrázó határozottsággal hagyott nyomot maga után. A fekete zoknin átütött a vér és élesen csípte rángatózó húsomat. A szörnyű érzéstől kezembe temettem arcom és hangosan fölzokogtam. Ujjbegyeimen éreztem a vér összekeverhetetlen állagát majd mit sem törődve vele fejemet lassan az ablak felé fordítottam.Néztem a sötétséget amit még a kocsi fényszórója sem tudott elüldözni. A visszapillantó tükörből láttam,ahogy telefonját füléhez emelve nyugodtan beszél. Szemöldökömet összeráncoltam és próbáltam nem foglalkozni vele.Vajon kivel beszélhet?És miért pont most?Ugye nem a szüleimmel beszél? Ajkaim az idegesség hatására szétnyíltak és szaggatottan lélegezték be az elhasznált levegőt. Pár másodperccel később is beszállt a kocsiba,az ülésfűtést feljebb tekerte, majd mandula alakú szemeit kiváncsian rám emelte. Kezeit rárakta sebes combomra mire felüvöltöttem.Ujjait elkapta és inkább a térdemem összekulcsolta őket. Szája remegett,úgy nézett ki mint aki borzasztóan aggódna értem. De ott abban a percben úgy éreztem kurvára átver.Lehet,hogy ez az érzés csak egy rossz gondolat vagy éppenséggel önvédelem, fogalmam sincs. Nem tudtam eldönteni,hogy minek higyjek: neki vagy saját magamnak.
-Nem fogsz megszólalni,igaz?-Negatív gondolatmenetemet megszakította lágy mégis férfias hangja. Fejemet most először emeltem rá,s szemeimmel próbáltam a legjobban átadni neki pillanatnyi érzéseim. Karba tett kezeimet kigobozta majd hatalmas tenyerével óvatosan megfogta őket.-Nekem bármit elmondhatsz oké?Rám számíthasz Skyler-Most először szólított a teljes nevemen. Tenyeremet bíztatásképp megszorította és kérően bámult rám. Fejemet lemondóan megráztam,hogy nem fogok beszélni és újra az ablak felé fordultam. Valamiképp belső hangomnak hittem nem pedig neki és ez megrémisztett. Miért kételkedek ennyire benne ha szeretem?
-Hogy találtál rám?Egyáltalán mit keresel itt?-óriási erőfeszítés kellett,hogy kimondjam amit gondoltam.Még mindig nem néztem rá, egyszerűen szégyeltem magam a történtek miatt. A sebességváltóra tette kezét és a kocsi lassan elindult mire óriási déjá vu érzésem támadt. Ismerősnek tűnt a kocsi illata, s a bőrülések amik egy két helyen már elég elhasználtak voltak. Nem mai darab volt, de kívülről akár meg is állta volna a helyét az új autókkal szemben.
-Az ideiglenes edződ hívott. Azt mondta már rég meg kelett volna érkezned de nem ér el téged. Éreztem,hogy baj van de mégse mertem szólni senkinek róla.
-És miért ezzel a kocsival vagy?
-Mert az én autóm szervízben van-vágtra rá.
-És..és honnan tudtad,hogy itt vagyok az Isten háta mögött?
-A kocsikulcsod. Bárhová mész mindig magaddal viszed de mindig elfelejted, hogy abban nyomkövető rejlik.
-Köszönöm.-fejemet most először fordítottam felé és ujjaimat a sebváltón pihenő kezére tettem.Fejemet vállára hajtottam majd miután eszembe jutott,hogy ő épp vezet vissza is emeltem. Láttam, hogy most ő akar írányítani a kis kérdezz-felelekünkben és már szólásra is nyitotta száját mire egy hirtelen mozdulattal benyomtam a rádiót. Csak a szaggatott recsegést lehetett hallani mivel nem tudta befogni a jelet.
-Ez a kedvenc számom.-mondtam halkan majd még hangosabbra vettem.Rosszallóan megrázta a fejét és kikötötte,hogy ezt később még megbeszéljük amire csak egy szemforgatással válaszoltam. Amennyire tudtam kényelmesen elhelyezkedtem,szemhélyaimat lecsuktam és próbáltam kizárni a külvilágot. Csak az illatára próbáltam összpontosítani és kizárni minden kérdést.Már félálomban voltam mikor éreztem, hogy lassítunk. Lefékezett, odahajolt hozzám és kíváncsian vizslatott.Szemeimet nem nyitottam ki,tettem ahogy alszok míg többi érzékszervem komcentrálását felérősítettem. Kicsatolta övét minek csatja az aktóhoz ütődött. Kiszállt a kocsiból, becsapta maga után az ajtót de még így is hallottam ahogy az ágak ketté törnek izmos lábai alatt. Szemeim kipattantak és a visszapillantót kezdték elszántan bámulni.Nem mertem megmozdulni, egy kis hülye belső hang  kételkedően felszólalt bennem. Miért kételkedem megint ha bízok benne? Most komolyan, bízok én egyáltalán benne? Sajnos csak a mellkasát és nyakát láttam bárhogy forgolódtam. Egy ág megint megreccsent de máshogy mint a többi.Sokkal élesebben,mintha az ág segítségért kiáltott volna. Egyenesen előre  néztem és a lámpáknak köszönhetően megláttam őt. Komótosan sétált majd a motorháztetőtől körübelül öt méterre megállt és csak figyelt.Fehér arcmaszkja eltűnt helyette egy símaszk tette ijesztőbbé kinézetét.Különös, mert emlékezetembe beleégett tengerkék szeme ami kiríkított a fehér maszkról mint egy neonlámpa. Viszont a símaszk fedetlen szemrésze látni engedte világosbarna szemeit. Barna?Az hogy lehetséges?Ezek a gondolatok egy másodperc alatt átfutottak az agyamon és őrült módjára előrehajoltam majd a dudát teljes erőmből megnyomtam. Nem lepődött meg, szemei alatt lévő alig-alig látható nevetőráncok előbújtak. Ezt akarta? Hogy elveszítsem az épp eszem és megőrüljek?Teljesen lesokkolt a gondolata és csak arra eszméltem fel, hogy Tyler előre rohan és elkergeti miközben szebbnél-szebb káromkodásokat ejt ki száján. Vállaim újra megrázkódtak, gerincemet csak még jobban begörbítettem és kitört belőlem a sírás. Újra előjöttek testem minden porcikáján azok a fájdalmak amiket ő okozott. Hajam fátyolként lógott bele sebes arcomba és némileg végőbajzs formát vett fel a maga módján. Testem megint remegni kezdett és Tyler védelmező szoros ölelése sem segített. Sírtam, nem érdekelt semmi abban a pillanatban.A torkomban újra felbukkanó gombóc kaparta nyelőcsövemet amitől hányhatnékom volt. Szemeimet becsuktam, próbáltam magam csitítgatni de a két különböző színű szempár ott lebegett előttem a nagy sötétségben. A kék, ahogy farkasszemet néz velem míg a kést combomba szúrja.A barna melyik karba tett kezekkel kárörvendően vizslat mint valami kisérleti patkányt akin sikeres műveletet hajtottak végre. Megtörtem. Idegbeteg módjára fölzokogtam. Ehez az egészhez én túl gyenge vagyok. Kirántottam magam szoros öleléséből és a zoknit, mi sebem fedte erősakosan széttéptem. A seb felszakadt, őrült módjára ömlött belőle csillogó vérem. Szemeim rátapadtak a sebre,abban a pillanatban csak a belőle kifolyó nyugalmat éreztem ami megbabonázott. Tyler a háttérben kiabált nekem, hogy mi az istent művelek de csak egy elfolyó hangot érzékeltem belőle. Könnycsatornáim még mindig folytak, csipő érzést hagytak maguk után bőröm minden apró kis felületén. Tyler kiugrott a kocsiból és a csomagtartóban matatott hihetetlen gyorsasággal. Kezei remegtek, szemei ide-oda cikáztak amint a kislámpák felkapcsolta felettem. Visszahuppant az ülésbe,kezeim erőszakosan elrántotta a seb közeléből azért, hogy megelőzze amint kárt teszek magamban.
-Te ennél erősebb lány vagy,oké?-suttogta és egyik kezével megmarkolta két csuklóm míg másikkal egy apró piros táskában kutakodott. Elővett egy pár deciliteres kis üveget,leterkerte kupakját és egy az egyben combomra öntötte tartalmát.Fertőtlenítő.A maró érzésre felszisszentem de elmosolyodtam. A fájdalom, mit fizikailag éreztem elveszett a lelkivel szemben. A lelki mintha folytogatott volna, míg a fizikai csak épp megpöckölte volna az orromat. Ekkora szakadékot érzékeltem a kettő között. Pupillámim kitágultak, orrom két oldalán megjelentek nevetőráncaim és hangosan röhögni kezdtem. Ty kikerekedett szemekkel,tátott szájjal nézte reakciómat és bal tenyerével engedett csuklóim szorításán. Rátett egy hatalmas sebtapaszt, majd elsimította miközben én megállás nélkül röhögtem. Gyors mozdultokkal lefáslizta,de a biztonság kedvéért három réteget tekert rá. Még mindig fogva tartotta kezeimet miközben hátranyúlt a hátsóülésre. Előhúzta Adidas-os fekete sporttáskám és tartalmát a saját combjaira borította.Kezei közé kapta sötétszürke mackónadrágomat, átsétált az én oldalamra és kinyitotta ajtómat. Biztonsági övem kicsatolta, megmarkolta vádliaimat és maga felé fordította. Feladta rám a nadrágot és befogta a számat mert még mindig hisztérikusan röhögtem. Megpuszilta az orromat és a kocsiajtót becsukva visszaült az ülésbe. Kezeit összerakta,mintha imátkozna és türelmesen rám nézett. Csak várt és várt míg le nem nyugodtam. Lassan elhalkultam és a nevetésem átment száraz köhögésbe. Kezével hátamat simogatta amolyan megnyugtatásképp.
-Sajnálom.-csak ennyit birtam kinyögni szégyenemben. Bíztatóan rám mosolygott és ezzel a mozdulattal újra biztonságérzetet adott.
Lassacskán ki értünk az erdőből és végre magunk után hagytuk azt a szörnyű földutat. Borzasztó fáradt voltam,de egyszerűen nem tudtam aludni. Ezek után nem ment. Az út végre sima volt és elhagyatott. A piros autó egyedül száguldott a régi szalagkorlát mellett mely másik oldalán még mindig az erdő állt. Az ülés alól előkerestem telefonom és a névjegyek közt kezdtem turkálni. Az ideiglenes edzőm nevét kerestem,miközben lelkiekben felkészültem az újabb szidásokra. A telefon kicsöngött, Ty pedig hallkabbra vette a rádiót. Felelősségteljesen az utat nézte de tudtam majd megöli a kíváncsiság. Többféle verizót is kitaláltam eltűnésem okára de egyik sem volt elég jó,így csak megbánóan köszöntem a telefonba. Próbáltam elmagyarázni minnél hihetőbben a történteket és közben bocsánatkérések hadát zúdítottam rá. Elmeséltem neki,miszerint lerobbant a buszom a telefonom pedig lemerült ezért taxival megyek és nemsokára ott vagyok. A telefont eltartva a fülemtől összeráncolt szemöldökkel hallgattam az ordibálását, én Tylert próbáltam csitítgatni nehogy elröhögje magát. Azt szeretem benne, hogy mikor a közelemben van elfelejtek mindent. Csak ő van nekem, olyankor nem érdekel mi történt pár perce, vagy mi fog történni pár perc múlva. Testem magába szívta az energiát amit ő sugározott és ellakaltolta a történteket szívem mélyére. Persze attól még baromira fájt, de elhitetgettem magammal, hogy ez nem igaz. Ha más beveszi akkor én is el fogom hinni ugye? Az vonal túlsó végén egy pillanatra elhallgattak,s én kihasználva az alkalmat közbevágtam. Még háromszor bocsánatot kértem,majd bontottam a hívást. Egy alig hallható sóhaj szökött ki belőlem. Csendben száguldottunk az aszfalton, saját gondolatainkba merülve. Nyugtalan voltam. Ez így túl szép és túl egyszerű.
-Honnan tudod,merre kell menni?-magam is meglepődtem kérdésemen. Mindentudóan rám pillantott majd előrehajolt és hangosabbra vette a rádiót. Kényelmesen visszadőlt az ülésbe és kezeit újra tíz és két óránál tarotta.
-Most inkább pihenj-szorította meg a kormányt olyan szinten,hogy elfehéredtek ujjbegyei. Furcsán néztem rá és újra nyugtalan lettem. A biztonság érzetem egy másodperc alatt eltűnt és testem megint reszketni kezdett. Lábaimat fölhúztam magamhoz, átkaroltam őket és homlokom az ablaküvegnek döntöttem. Szívem gyors tempóban lüktetett, viszont nem tudtam ezt mire vélni. Ásítottam egyet és üres tekintettel bámultam a sötétbe. Az ablak üvege tiszta volt és hidegsévével hűtötte sebemet. Egy bő háromnegyed óra után lehajtottunk az autópályáról és egy kisváros táblája mellett haladtunk el. A városban alig volt pár lélek az utcán, mégis baromira hangulatos volt. Tiszta rendezett utcák, teázók és parkok tárultak szemeim elé. Az út borzasztó volt, ahogy az utcai világítás is, de melyik város tökéletes? Hihetetlen, hogy egy ekkora településnek olyan jó lány foci csapata van. A főúton végighaladva egy jelzőlámpás kis utcába bekanyarodtunk ahol a villanyoszlopok csak álltak a sötétségben. Tyler lefékezte az autót majd kabátját magára kapva kiszállt a járműből. Követtem a példáját, álmosan és hullafáradtan kiszálltam a kocsiból miközben átöleltem magamat. Lehajoltam a tükörhöz, hajamba párszor beletúrtam, ujjaimmal jó erősen megdörzsöltem arcomat így viszonylag úgy néztem ki mint egy élőhalott. Homlokomra a vér rászáradt így csak eltakartam a hajjamal. Lehajott fejjel vettem el a hátsóülésről táskám és vállamra dobtam. Odafodultam Ty-hoz, aki csak szoros ölelésbe vont és nyomott egy puszit fejem búbjára.
-Nálad erősebb embert nem ismerek.-tolt el magától,hogy a szemembe tudjon nézni. Zavartan lehajtottam a fejem és igyekeztem nem elpirulni. Állam alá nyúlt és felemelte, ezzel kényszerítve, hogy nézzek rá. Lágy csókot lehelt repedezett ajkaimra mire nem bírtam ki,hogy ne mosolyogjak.
-Köszönöm.-suttogtam lecsukott szemhéjakkal.
-Holnap jövök érted, amint végzel.- kezemet megszorította majd visszaült a kocsiba és lassan elhajtott a sötétségbe. Ott álltam az öreg lepukkant motel előtt amiből halvány fényszűrődött ki. Ablakain le voltak húzva a redőnyök, ajtajáról a festék nagyrésze már lekopott. Az ajtó fölött neoncsövek segítségével világított a motel neve aminek köszönhetően megbizonyosodtam róla, jó helyen járok. De Tyler honnan tudta, hogy ez a szálló az amibe jövök? Nem emlékszem, hogy említettem volna neki. Kétségekkel tele megindultam az ajtó felém miközben alsó ajkam rágcsáltam. A kilincset lenyomva az ajtó hangosan nyikorgott és egy kis csengő is megszólalt fejem fölött. A recepciós pult mögül egy idős bácsi emelte rám pápaszemes szemeit. Najó, ezt nem hiszem el! Ez az az idős bácsi! Rendben,itt meg mi a franc folyik? A helyiségben néma csönd lett ahogy becsuktam magam után az ajtót. Testem rögtön megérezte a fűtött szobákat és borzasztóan szerettem volna egybe most befutni. A szoba régi módi volt: a két oldalamon egy-egy körasztal volt francia kártyával a tetején, a recepcióspult velem szemben állt, sötétzöld színben pompázott két szélén, csicsás virágvázákkal. A falak bordó, régimódi virágos tapétákkal voltak lefedve a padlón pedig ugyanolyan szőnyeg díszelgett. A szoba két fele is nyílt,ha bal oldalra néztem egy rozoga, sötétbarna lépcsőt láttam. Még elnézelődtem volna, de jobb oldalról az edző vágtatott be hevesen.
-Mégis mit képzel maga?-kezdett el velem a bácsi szeme láttára ordítozni.
-Elnézését kérem mégegyszer, a telefonba is mondtam, hogy mennyire sajnálom.-vágtam bele a szavába viszonylag magabiztosan. Kicsit hátrahőkölt, így gyorsan beléfolyottam a szót. Megkérdeztem olyan dolgokról,amiket eleve tudtam a holnappal kapcsolatosan, majd megkérdeztem, mely szobát foglalhatom el.
-087-es szoba az öné.-hirtelen hangra mindketten a bácsi felé kaptuk fejünket aki értetlenül pislogott ránk, remegő és ráncos kezében a kulcsot tartva. Kisvártatva felhúzott szemöldökkel elvettem kezéből a tárgyat, váltottam még pár szót az edzővel aki felkisért a szobáig. A lépcsőn lépkedve magamban megszámoltam a fokokat, magam sem tudom miért, talán egy kis biztonságérzetet adott. Fejemet lehajta beszéltem hozzá, amit bár furcsálott mégsem szólt érte. A szoba cseresznye színű ajtaja előtt "jó éjszakát" kívánt majd elvonult a folyosón. Nagy levegő vettem majd határozottan lenyomtam a rozsdás kilincset és beléptem a helyiségbe.