-Én nem tudok kosarazni, esetleg megtanítasz? – Nézett rám csillogó szemekkel.
-Persze! Csak reggelizzünk meg. – Húztam széles mosolyra a számat.
-És átöltözni sem ártana. – Jegyezte meg kissé pimaszul.
-Figyelj, én pizsamába is képes vagyok kosarazni, szóval nem jelent gondot. – Nevettünk fel mindketten. – De azért öltözzünk. - Ahogy kimondtam, raktam le magunk elé a gofrikat. Gyorsan megettük és felmentünk az emeletre.
-Picim, nekem haza kell ugranom ruháért. Mindjárt jövök. – Mondta majd adott egy puszit a számra és átment átöltözni. Amíg oda volt én is átvettem az edzős cuccomat, a hajamat felkötöttem a fejem tetejére, hogy ne zavarjon. Február vége van, de ahhoz képest elég egy vastagabb pulcsi, meg persze mozgunk és bemelegszünk. Miután elkészültem, lementem a nappaliba. Leültem a kanapéra és ott vártam Harryt, aki néhány perc múlva meg is érkezett.
-Így jó leszek? – Forgott körbe, hogy szemügyre vehessem szettjét. Az alkalomhoz megfelel.
-Tökély. – Mosolyogtam rá. – Akkor készen állsz a kosarazásra? – Pattantam fel a kanapéról.
-Készen. – Vigyorgott, majd kézen fogtam és elvezettem a hátsó kerthez. Harry nagyon meglepődött mikor kiértünk. Egy valódi kosárpálya fogadta, rendesen felszerelve. Volt labdatartóm, eredményjelzőm is és ne beszéljünk a nagy pavilonról, ami segítségével esőben és fagyban is játszhatok.
-Nah mi az? – Néztem rá mosolyogva. Szinte hallottam, ahogy az álla koppan a földön. – Ennyire rossz? – Kérdeztem szomorúan, ugyanis úgy lett kialakítva, hogy én akartam.
-Nem- nem, szó sincs erről, csak...
-Csak nem hiszed el, hogy ezen a szép pályán játszani is tudok. – Biggyesztettem le a számat, majd fogtam egy labdát és elkezdtem pattogtatni idegességembe. Néhány pillanat múlva Harry kezét éreztem meg a derekamon.
-Abban biztos vagyok, hogy TE nagyon jól játszol, de abban nem, hogy én jól játszok- e majd. – Ölelt át hátulról mire felkuncogtam.
-Ha megtanítottalak, jól fogsz. – Fordultam vele szembe és adtam egy lágy csókot az ajkára. – Ha gyorsan vegyél el egy labdát, és kezdjük a pattogtatással. Nem mindegy, hogy csinálod. – Mosolyogtam Harryre. Egy kicsit bénázott ezért szóltam neki. – Pumpáld. – Vigyorodtam el, mire Ő rám kapta a tekintetét. – A labdát te kis perverz.
-Jaja. – Értetlenkedett. – De te javítottál ki, honnan veszed, hogy rosszra gondoltam? – Mosolygott pimaszul.
-Ahogy rám néztél. Ismerlek már Styles. – Vigyorodtam el. – Na, látod most már egész ügyesen megy. Most jöjjön a ziccer.
-Hogy mi? Olyan, mint valami sajt márka. – Vágott hülye fejet, amire én akaratlanul is elkezdtem a nevetést.
-Nem- nem. – Nevettem. – Megmutatom. – Elsétáltam fél pályához, majd dobtam. – Látod, ez lenne az. – Természetesen betaláltam a kosárba.
-Wow! Tényleg ügyes vagy. De most én jövök. – Ment Ő is fél pályához. Profikat megszégyenítve indult neki, de kihagyta.
-Te meg mintha tudnál kosarazni. – Gyanakodva néztem Harryre, aki csak maga elé tartotta a kezét védekezés képen. – Mondd csak Harold, nem kosaraztál véletlenül? – Vetettem rá egy gyilkos pillantást.
-Hát az előző iskolámban jártam, de csak egy évet. – Magyarázkodott.
-Hah! Tudtam én! De miért mondtad azt, hogy nem tudsz kosarazni? – Néztem rá ártatlanul.
