6. fejezet

198 11 0
                                    

*7 óra körül*

Anyáékat meg kértük, hogy menjenek el nagyihoz és aludjanak is ott. Így a ház csak négyünké lesz. Niall azt mondta lehet hív még embereket (persze csak olyanokat akiket én is ismerek) amibe bele mentem. Csengetésre lettünk figyelmesek. Mikor kinyitottam az ajtóban állt Beverly és Harry.

-Sziasztok! Bújjatok beljebb. – Üdvözöltem őket boldogan.

-Sziasztok. – Köszöntek ők is teljesen egyszerre.

-A cuccokat hová rakhatjuk? – Kérdezte Harry mosolyogva.

-Öhm. Adjátok ide felviszem a szobámba aztán majd ha kellesz oda adom. – Válaszoltam szintén mosolyogva. Eközben Niall és Beverly egymásról le sem vették a szemüket és tapintani lehettet a szerelmet.

-Hívtam még pár ismerőst, ha nem baj ők is a West High-ba járnak és osztálytársaim, szóval Harry megismerheted a leendő osztálytárasaidat. – Mondta Niall végre Harryre nézve.

-Beverly én pedig bár barátnőmet hívtam át, hogy megismerd őket. – Kacsintottam a barátnőmre. – Gyertek üljetek le, van kaja inni való. Érezzétek otthon magatokat. – A vendégek csak mosolyogva bólintottak. Halk zenét kapcsoltunk és közben beszélgettünk. Ismét csengettek, de most Niall nyitott ajtót. Az osztálytársaink tértek be. Oda szaladtam hozzájuk, üdvözöltem őket és gyorsan beinvitáltam őket a szobámba Beverlyvel együtt.

-Nah csajok. Ő itt Beverly. A szembe szomszéd. – Mutattam be. – Figyeljetek legyen úgy, hogy mindenki bemutatkozik neki jó? – Kérdeztem attól a két lánytól akik mosolyogva ültek az ágyamon. Ha barátnőkről van szó akkor teljesen elmennek nekem otthonról.

-Oh hát kezdem én. Wanda vagyok. Barb osztálytársa, több mint 12 éve ismerjük egymást. Szeretek olvasni és én vagyok az osztály DÖK elnöke, szóval remélem jól érzed majd magad az osztályban. – Mutatkozott be Wanda és ölelte meg Beverlyt.

-Én Loretta vagyok, de hívj Lorinak. A középsuliban ismerkedtünk össze Barbal. Én vagyok a művészeti vezetője az osztálynak, szóval ha jó vagy rajzból, jó színjátszó vagy, illetve tudsz énekelni akkor jelentkezz nálam. – Mesélt magáról Lori és ő is megölelte.

-Ez nagyon jó csajszikáim. Mi négyen leszünk a legjobb barátok. – Öleltem meg négyöjüket egyszerre. Természetesen Wandának és Lorinak is vannak más barátaik, de mindig számíthatunk egymásra.

-Akkor avassuk be Beverlyt ahogyan engem is avattatok. – Mondta ördögi mosollyal Lori.

-Jaja. Most beavatunk mindenbe. Nyugi semmi veszélyes. –Kacsintottam a mellettem rettegésben ülő lányra. Annyiból áll az egész, hogy legalább 2 cikis dolgot kell mondani ami történt veled életed során. És persze kapsz egy karkötőt is, de azt csak utána.

-Fuh lányok. – Kezdett neki Beverly. – Egyszer még 3.ban bepisiltem az egész osztály előtt. – Mindenki hangos nevetésbe kezdett, ahogy Bev is. – Aztán még az előző sulimban véletlenül rá estem egy karton várra ami egy műsorhoz kellett volna. – Ezen még jobban felnevettünk.

-Jól van, jól van. Bevettünk. Tessék a karkötő. – Nyújtottam át a karkötőt alább hagyott nevetéssel. – Halljátok! Ne felelsz vagy merszezünk a fiúkkal? – Vetettem fel az ötletet.

-De- de. – Vágták rá a lányok. Megindultunk le az emeletről. Ahogy közeledtünk a földszinthez hangos nevetéseket hallottunk. Úgy látszott a fiú és Harry jól össze ismerkedtek.

-Sziasztok Fiúk! Nincs kedvetek felelsz vagy merszet játszani? – Kérdeztem zavartan mosolyogva.

-Miért ne?! – Vágták rá mit sem bánó fejjel. Arrébb toltuk a dohányzó asztalt aztán a kanapét is. Kör alakban helyet foglaltunk. Mellettem Niall és Lori ültek. Elsőként Lori pörgetett.

-Louis! Felelsz vagy mersz? – Kérdezte sejtelmesen.

-Merek! – Jelentette ki Louis. Én azért meggondoltam volna 2szer is. Lori nagyon durvákat szokott kitalálni.

-Kiabáld ki az ablakon, hogy segítség elhagytam a szűzességemet! – Röhögött fel mindenki, mire Tommo felpattant az ablakoz lépett és:

-SEGÍTSÉG ELVESZTTEM A SZŰZESSÉGEM! – Mindenki szakadt a röhögéstől. – Kész. Én pörgetek. Barb! Felelsz vagy Mersz? – Kérdezte tőlem mivel nálam állt meg az üveg.

-Felelek! Először mindig felelek. – Jelentettem ki széles mosollyal.

-Jól van. A fiúk közül kivel jönnél össze? És kötelező válaszolnod! – A kérdés, mint villám csapás kapott el.

-Öhm... hát... talán... lehet, hogy Harryvel. – Válaszoltam lesütött tekintettel. Erre mindenki elkezdett jujogni és vihogni. Rá néztem Harryre aki csak elpirultan mosolygott. Pár feladat után kiderül jó sok minden. Például, hogy Lorinak bejön Liam és fordítva is. Wandának pedig Louis. Beverlyn és Niallen senki nem döbbent meg, mivel mindenki látja amik köztük van. Most Harry következik, Lori kérdez tőle.

-Felelsz vagy Mersz Göndörke? – Szegezte Harrynek a kérdést szemtelenül.

-Felelek. – Válaszolt magabiztosan.

-Ha már mindenki tudja kinek kijön be, akkor mondd el, hogy neked kijön be a lányok közül?! – Tette fel a kérdést, melyre nagyot dobbant a szívem.

-Barbbal. – Válaszolt teljesen nyugodtan rám nézve, és kisfiús mosolyra húzta arcát. Teljesen elpirultam, a többiek ismét ujjongani kezdtek.

Megint lement egy pár ember. Mikor én következtem. 100%, hogy megfognak szívatni mivel Louis pörgetett.

-Felesz vagy Mersz? – Kérdezte ördögi mosollyal.

-Merek. – Válaszoltam remegő hanggal.

-Érd el tettekkel Harrynél, hogy ne jusson szóhoz! – Vágta hozzám a hallani nem kívánt feladatot. Nagyot néztem, majd négy kéz-láb elindultam Harry felé. Egye fenyő, most ebbe nem halok bele. Mikor oda értem, félénken rámosolyogtam és neki kezdtem feladatomnak. Ráültem ágyékára -persze szándékosan- néha hozzá dörgöltem a hátsómat. Majd feltérdeltem és szorosan magamhoz öleltem, hogy a mellkasaink egymásnak nyomódjanak, néhányszor kis nyögések hagyták el a számat ezzel is izgatva a helyzetet. Közel hajoltam hozzá, a homlokomat az övének nyomtam és szánk között néhány milliméter helyet hagyva kezdtem ingerelni Őt, mire halkan felmorgott. Férfiasságát dudorodni éreztem, de játékomat Louis szakította meg.

-Elég lesz. Szerintem sikerült. – Röhögött fel.Lemásztam róla és ismét négy kéz- láb másztam vissza a helyemre. Harry arcánnagy vigyort véltem fel fedezni, amit nem értettem. Ennyire élvezte volna? Mégpár kört lejátszottunk, aztán úgy döntöttünk, hogy aludni is kéne valamit.Felmentünk a lányokkal át vettük a pizsamánkat és levittem Harry cuccát amit abuli elején felvittem. Niallel kihúztuk az ágyat min 4en lányok elfértünk, afiúk bevállalták, hogy alszanak a szőnyegen. Megkértem Niallet, hogy adjonvacsorát a vendégeknek míg én megvetem az ágyat és meg ágyazok a földön is.Mire végeztem az ágyazással a többiek befejezték a vacsorát. Lefeküdtek afrissen megvetett alvó helyekre, alig telt el pár perc már mindenki aludt. Énpersze még csak akkor kezdtem el enni, majd mosogatni. Egyszer csak léptekethallottam a konyha padlóján.

Az élet útja ~Harry Styles~Donde viven las historias. Descúbrelo ahora