Hosszú idő után bontakoztunk ki az ölelésből, mindketten a könnyeinket törölgettük.
- Du hast viele zu erzählen...* - tekintete a barlangra futott, és aggodalom költözött a szemeibe - Emma?...
Intettem a fejemmel.
- Elájult, odabent van - feleltem németül, beleszőve a kamaszkorom óta kigyomlált osztrák akcentust. Valahogy jól esett, mintha szabadon engedtem volna a gyermekkorom emlékét.
Ő bólintott, és még egy hosszú pillantással végignézett rajtam, mintha még mindig nem akarna hinni a szemének. Aztán elsietett a barlang bejárata felé. A kőgólem a távollétében is rajta tartotta a szemét a Sötéthajún.
Rogers csak ekkor lépett oda hozzám. Szó nélkül felkapott, és hevesen magához szorított. Csak azért nem csókolt meg, mert nagyon zavarban volt anya miatt. Viszont az ölelése mindent elárult. Csordultig megteltem érzésekkel, csupa zsibongás és valamelyest megkönnyebbülés.
- Szeretlek - súgta a fülembe, mire kis mosoly kúszott ajkaimra.
- Én is szeretlek.
Tudtam, hogy az jár a fejében, mennyire nem sokon múlt. A közelsége, az illata tompította valamennyire azt a lüktető fájdalmat, ami a kezemre került hólyagocskákból és sebekből áradt.
- Persze! - törte meg az idillt hirtelen egy éles, gunyoros hang - Hol lehet a szexi milliárdos a páncéllal? - ahogy odanéztünk láttam, milyen siralmasan fest - Ki tudja! Megkeressük? Minek, majd előkerül! - színpadiasan legyintett egyet, miközben ugyan sántikálva, de közelített hozzánk - Romantikázzunk inkább!
- Ne haragudj, Tony - mondtam kissé szégyenkezve, miközben szétváltunk Rogers-szel.
Hiányzott néhány helyről a páncél róla, mintha egy óriás megpróbálta volna kitépni a lábait, meg a... fejét. Konkrétan a fején, a bal karján és lábán csak néhány szomorúan megtépett illesztés mutatta, hogy korábban volt ott valami páncélszerű. Az említett részek erősen véreztek több helyen is.
- Semmi gond, kislány - paskolta meg a vállam zihálva, amikor bicegve odaért - Láttam a végszót messziről - komolyan a szemembe nézett - Örülök, hogy jól vagy.
Viszonoztam a pillantását, aztán biccentettem egyet. Akkor a kőgólem felé pillantott.
- Szóval... Sárkány, kőszörny,... még valami, amiről jó lenne tudni?
Megvontam a vállam.
- Én sem tudtam erről.
Vettem egy mély levegőt, és kutatón arrafelé sétáltam, ahová láttam leesni az Alfát. Hevesen dobogó szívvel vettem a kezembe - majd abban a pillanatban el is dobtam.
- Au - tört fel belőlem kissé sértetten, és rázogatva fújkáltam a bal kezem, ami egészen eddig a pillanatig nem volt megégve. Az Alfa szó szerint izzott. Már értettem, miért lóbálta a Sötéthajú a láncánál fogva. Tanulva a dologból én is úgy emeltem fel, és a szemem előtt lógatva vizsgálgattam. Nem reagált rám. Semmi változás nem játszódott le benne a jelenlétem hatására.
Kissé csalódottan elbiggyesztettem a szám.
- Mi a baj? - lépett mellém Steve, aztán megragadta és felemelte a jobb kezem - EZ meg mi? - már megint Tonyt nézte - Hogy történhetett ez meg?
- Két pittyenés, megmondtam - emelte fel ő a kezét védekezőn, majd rám nézett - Így volt?
- Így volt - feleltem, és közben békítőn Steve-re néztem - Majd rendbe jön. Ne törődj vele.
