Lassan, kényelmesen ébredtem. Szombat volt, de Steve már valahol odakint rótta köreit a hajnali fényben. Valahogy mindig sikerült neki olyan csendesen felkelni mellőlem és felöltözni, hogy nem keltem fel rá. Vagy csak a kimerültség tette.
Kinyomtam az ébresztőt a telefonon, aztán nyújtóztam egyet. Lebányásztam magamról a melegítős alvóruhámat, hogy lecseréljem a 3.0-ás ruhára - a 2.0-sat néhány hete taccsra vágtam az egyik edzés alkalmával. A tükörből egy sápadt, fénytelen tekintetű lány nézett vissza rám. A karomon és a kezemen itt-ott égési sérülések éktelenkedtek. Amikor a kesztyűk először megégettek, az valami teljesen új érzés volt. Nem tudtam, hogy ez ilyen. Mégsem tudta elvenni a kedvem, sőt csak még jobban feltüzelt. Valaminek a kezdetén voltunk, vagy a közepén, nem tudom, de az volt a lényeg, hogy végre történik valami, teszek azért, hogy visszakapjam az életem - és ez többet ért bárminél.
Három hónap telt el, és ezen kívül semmi se történt. Csend volt, amolyan vihar előtti, amitől az embernek borsódzik a háta.
Tony folyamatosan kereste a testvéremet - az egyetlen lehetséges nyomot a családomhoz - de hiába. A hőjelek, melyeket a tetőn adott le Emma sárkánya azon a bizonyos napon, nem voltak fellelhetőek azóta. Pedig tényleg minden tőle telhetőt megtett. Mintha a föld nyelte volna el őket.
Letekertem a gézt a legfrissebb sebemről a bal karomon, és a csap alá dugva lemostam róla a gyógykenőcsöt. Kissé még félálomban megmostam az arcom, aztán a fogam, végül a fésülködés jött - szóval a szokásos reggeli rutin, amit az ember elvégez rögtön ébredés után.
Mire végeztem, Steve visszatért, kissé megizzadva, de frissen és üdén.
- Jó reggelt - köszöntött mosolyogva, és egy puszit adott a számra.
- Jó reggelt - viszonoztam a mosolyt - Jót futottál?
- Igen - közben levette a pólóját - Valamikor te is velem jöhetnél.
Felnevettem.
- Jó vicc. Talán akkor tudnám tartani az iramot, ha a Főnix... - elakadt a szavam. Megrántottam a vállam - Úgy értem, kösz nem.
Kisiettem a fürdőből, hogy nyugodtan le tudjon zuhanyozni, aztán előkészültem a reggelihez. Mire elkészültem a rántottával, Tony is előballagott.
- Ó, micsoda illatok! - szagolt bele a levegőbe - Mit eszünk ma?
- Rántottát, de... Tony, nincs neked valami embered erre? Bejárónő? Szakács?
- Kirúgtam, amikor megsütötted az első palacsintád a konyhámban - mondta villával a kezében felém mutatva, miközben már a szájában volt az első falat - Ez fantasztikus.
- Várd meg, amíg kiszedem - dorgáltam meg játszott haraggal, de már ki is szolgálta magát. Jó nagy adagot szedett egy tányérra, és közben egy mozdulattal bekapcsolta a tévét. A reggeli összefoglaló híradó ment. Minden reggel így indult. Reménykedéssel és várakozással.
- Mit reggelizünk? - jött ki hozzánk Steve a haját törölgetve egy törülközővel, egy másik a dereka köré volt csavarva.
- Ó, ne már - tartotta az arca elé a tenyerét Tony - Steve, már beszéltünk erről!
- Mi van? Nem látszik semmi - nézett le Steve magára, aztán vissza.
- Elmagyaráznád neki? - pillantott felém kérőn Stark, de vigyorogva megráztam a fejem.
- Nekem bejön.
- Szóljatok, ha van valami - bökött a villájával a képernyő felé, aztán tányérostul elvonult műhelyébe.
