Anya elárulta, hogy a kis, felfestett jelek a barlangfalon rovásírással készültek egy olyan korban, amikor még hittek a szellemek és a sámánok erejében. Szeretettel simította végig a "tűz" jeleit.
- Itt - mutatta, és már el is indult lefelé. Mint kiderült, kár volt aggódnom amiatt, hogy túlságosan beszűkül a járat, ugyanis néhány méter után kiöblösödött, és egy a kintihez hasonló nagyságú barlang tárult a szemem elé. A tetején kis réseken át, sávokban szűrődött be a fény. Csodálattal néztem.
- Ez itt a tűz elem szentelt helye. Igazság szerint fogalmam sincs, mennyi lehet igaz a mondákból, de az biztos, hogy ezen a helyen nagyon erős, koncentrált elemi erő van jelen. Segít lecsendesíteni az elmét a transzállapothoz. Kezdj neki nyugodtan.
Kedvesen, buzdítón mosolygott rám. Zavartan lesütöttem a tekintetem.
- Mi a baj? - kérdezte kissé nyugtalanul.
- Ó én csak... - nem tudtam, hogyan mondjam el neki, ezért végül a legegyszerűbb verzió mellett maradtam meg:
- Nem tudom, hogyan kell.
- De... Emma látta, ahogy irányítod a sárkányodat.
- Igen... - szörnyen zavarban voltam - Szóval én azt máshogy csinálom.
- Ó - mosolyodott el ismét - Rendben. Akkor hajrá.
- Nem ilyen egyszerű...
Kutatón figyelt.
- Gretchen?... Mit nem mondasz el?
Nem akartam fájdalmat okozni neki az igazsággal. Nem akartam elmesélni neki, hogyan fedtem fel a Főnix Dalát azon a sötét estén. Nem tudtam, mit mondjak.
- Gretchen... Kérlek - finoman megsimogatta a hajam, aztán a karom.
- Nem mondhatom el... Mert... Mert nem akarlak bántani.
Nem mondott semmit, csak tovább figyelt némán, fürkészőn. Várt.
Sóhajtottam egyet.
Aztán belekezdtem.
***
Talán a sokk miatt, de az, amikor az erőm kiszakadt belőlem, jóval kisebb fájdalomként maradt meg az emlékezetemben, mint amit a visszatérésekor éreztem. Mindenemet átjárta az eleven lángvihar. Beleküzdötte magát a sejtjeimbe, egészen mélyre, hogy ismét összekapcsolódjon velem. Egyedül az enyhített valamennyit a kínjaimon, hogy tudtam, Mama ott van velem. Végig rá gondoltam, és persze Steve-re.
Elvenni másodpercek alatt sikerült, visszanyerni óráknak tűnő percekig.
Térdeltem. Zihálva támaszkodtam a könyökömön, miközben a hajamat markoltam, és üvöltöttem a fájdalomtól. Egy idő után már az sem segített, hogy a szeretteimre gondoltam. Megszűnt körülöttem az egész világ, és csak ketten voltunk, a sárkány és én. Beférkőzött az elmémbe is. Ekkor szűnt meg a fájdalom, és átjárt a béke. Ismét egész voltam.
Amikor megszűnt az égető fájdalom, a ruha is lekapcsolt. Nem volt már szükség arra, hogy melegítsen, arra pedig nem volt beprogramozva és felkészítve, hogy az erőmet használjam vele. Hosszú hónapok teltek el, és szinte hozzám nőtt. Stark majd biztos átalakítja ezt is.
Anya aggódva ült mellettem. Amikor eltűntek a lángok körülöttem, megsimogatta az izzadtságtól nedves fürtjeimet.
- Gretchen... Jól vagy? - a hangja csendes volt.
