Maffia rabja |Malik| Befejezett

negyedik

Annyira fájt a lábam, hogy nem érdekelt a külvilág, csak azzal az egy dologgal voltam elfoglalva, amelyből vér csörgedezett, megállás nélkül.

-Ki adott neked engedélyt, hogy kárt tegyél benne?-üvöltötte, vérfagyasztó hangján a férfi.

-Uram, én...elnézést...-szabadkozott bántalmazóm.

-Az üzletre nem gondolsz te idióta?-kiabálta.

-Én...nem...ő..provokált.-mondta rettegéssel teli hangján, mire az az alak mérgében elővette a fegyverét, és minden hezitálás nélkül fejbe lőtte. Közeledni kezdett felém, mikor már előttem termett letérdelt s a sebemet tanulmányozta.

-Hűha, ez mélyre sikerült. -közölte, szerény személyem pedig egy gúnyos fintort vágott. Elővette a mobiltelefonját, azt pedig a füléhez emelve beszélt valakivel, aztán bontotta a vonalat.

-Az hiányzik még, hogy lebénulj, és elveszítsük az ügyfelet.-morogta feszülten.

-Milyen üzlet?-kérdeztem tettetett bátorsággal, ám hallani lehetett hangomon a pánikot.

-Angyalom, az nem tartozik rád!

-De! Mivel engem tartanak fogságban. Szóval kérem, mondja el mit akarnak velem csinálni, vagy különben...-fenyegetőztem. Mire a férfi arcán látni véltem a szórakozást.

-Különben?-próbálta vissza fojtani kacaját. Oly közel hajolt hozzám, hogy már szinte egymás elől szívtuk el a levegőt.

-Ne próbálj megfélemlíteni. Nem fog sikerülni. Akinek félni valója van, az te vagy. -suttogta, azután felállt, és kisétált az ajtón.

Pár perc múlva, egy öreg pasi jött be, aktatáskával. Kinyitotta azt, és mindenféle orvosnak való kellék volt látható.

Elkezdte a lábamat vizsgálni, majd kiszedni a golyót a vádlimból. Mindenféle érzéstelenítőt, fájdalom csillapítót kent rá azután elindult kifele, egy szót sem szólva.

-Kérem, segítsen megszökni.-állítottam meg, mielőtt még egyedül hagyott volna a félelmetes, sötét lakba.

Vissza fordult s gondolkozóba esett mit tegyen.

-Sajnálom, nem lehet.-válaszolta aztán.

-Miért?

-Mert mindkettőnket megölnek.-adta kérdésemre a választ, majd egyedül hagyott a hideg szobában.

**

Félek. Szakad az eső, villámlik, dörög az ég, az ablak pedig tárva nyitva hagyva. Hűvös szellő lopakodik be a nyílászáron át, engem borzongásra késztetve.

Rengeteg kérdés villant elmémbe.

Miért vagyok egyáltalán én itt?

Kik ezek az alakok?

Mit akarnak tőlem? Nem vagyok jómódú család sarja, nem vagyok gazdag, sem híres. Miért engem szemeltek ki maguknak?

Tudatom annyira elhomályosult gondolkozásom következtében, hogy nem vettem észre, mikor az ajtó kinyílt, s belépett rajta a férfi aki az orvost hívta lábam megmentése ügyében.

-Engedjenek el!-szűrtem ki fogaim közül fenyegetően, miközben a kötözött kezeimet rángattam. Ő csak nevetett, majd hirtelenjében keze arcomnak csapódott, ezáltal fejem oldalra csapódott.

-Megmondtam. Ne próbálj fenyíteni. Én vagyok a főnők, te pedig azt teszed amit én mondok világos?-suttogta hátborzongatóan nyugodt hangon. Csendben tűrtem ijesztő nézését.

-Világos?-rúgott bele a székbe, emiatt pedig eldőltem a székkel. Hátam fájdalmasan csapódott a márvány padlóra.

-igen. -mormogtam. Ő pedig egyszerűen kisétált a szobából, engem a földön hagyva.