IGNIS : egy majdnem átlagos kávézó

11. fejezet

Ahogy ott álldogáltunk, páran elmosolyodtak, de az asztalnál ülők nagyrésze csak egyre hangosabb zúgolódásba kezdett, míg végül egy szőke, majdnem fehér hajú fiú megszólalt.

-Látom az Ignis társaságnak megint feltünésiviszketegsége van.... – nézet végig gúnyosan a kis csoportunkon, mire egyből leolvadt a vigyor az arcunkról.

-Mark te csak kussolj! – vágta le magát Rob az asztalhoz Sara-ékkal együtt. Én is szívesen leültem volna melléjük, de azt kellett észre vennem, hogy nekem nem jutott hely. Hiába nézelődtem össze, vissza szabad szék után kutatva, csak furán méricskélő embereket találtam. Végül a mellettem kellemesen üldögélő seggfejhez fordultam segítségért.

-Nic, én hova üljek? – kopogtattam meg a vállát.

-Hm... mondjuk az ölembe? – vigyorgott rám ártatlanul.

Most komolyan, néha rosszabb mint egy perverz vénember...

Szúrós pillantásommal próbáltam lyukat fúrni a koponyájába, hogy meglessem van e benne valami, vagy csak a végtelen sötétség, de ő rám se hederítve unottan nézelődni kezdett.

-Na jó. Légy férfi, és add át a helyed! – elégeltem meg a helyzetet, és megpróbáltam letolni a székéről, mire ő gyorsan belecsimpaszkodott így megakadályozta tervem. Össze vissza ráncigáltam, de meg se tudtam mozdítani.

-Nic, Állj már fel! – emeltem fel a hangom.

-Nem! – vigyorgott rám keresztbe font karral. Hm... ez nehezebb lesz mint gondoltam... itt az ideje kicsit taktikát váltani.

-Ha felállsz lehet, hogy nem küldöm el az egész iskolának a fotódat amin Spiderman-es pizsiben vagy... – súgtam selymesen a fülébe, mire összerándult. Jó, igazából ez egy oltári nagy hazugság volt, mivel nem, hogy nincs telefonom amivel lefotózhattam volna (amikor elütöttek tönkrement), de az osztályomon kívül amúgy se ismerek senkit a gimiben. Viszont amíg ezt nem tudja, addig nincs baj. Meg különben is „a cél szentesíti az eszközt” vagy mi.

-Először is mikor fotóztál le, másodszor pedig te most komolyan zsarolsz engem?! – nézett elképedve a rám.  A szemeiben mintha a büszkeség szikráit vélném felfedezni, de inkább nem akarom megtudni miért – ezzel sikeresen kiérdemelted a helyem – ált fel lassan, mire én csak önelégülten mosolyogtam. Gyorsan le is ültem volna a nehéz megpróbáltatások árán megszerzett székemre, de Nic egy szempillantás alatt kihúzta alólam, és én a földre huppantam. Ez még nem is lenne akkora baj, de mielőtt még földet érhettem volna belekapaszkodtam az asztal terítőjébe, ezzel a rajta lévő összes ételt egyenesen az emberek ölébe öntöttem. A termet megtöltötték az ijedt sikkantások hangjai, ami nemsokár kezdett átalakulni egyre hangosabb szitkozódásba.

-Hát mókuskám, fogad őszinte gratulációmat! Ez még én se csinálhattam volna profibban, és ez nagy szó  – nyújtotta mosolyogva a kezét Nic, hogy felsegítsen, amit egy sóhaj után el is fogadtam. Gyorsan leporoltam magam, és leültem Nic helyér amit most már hajlandó volt igazából is átadni.

-Szóval téged szállt meg az Ignis szelleme... – nézett végig rajtam lekezelően Mark, mire Nic alig láthatóan megfeszült. Látszott, hogy nem túlságosan kedvelik egymást.

-Nos, itt az ideje elkezdeni a megbeszélést – állt fel az asztal egyik végébe egy negyvenes éveiben járó, barna hajú nő. Ekkor vettem észre, hogy a vendégek nagyrésze már letakarította az ételt a ruhájáról – minden társaság vegye elő a fémtárgyát, és rakja az asztalra! – utasított minket gyengéden, de mégis ellenkezést nem tűrve.

-Rob, én mit csináljak? – fordultam a mellettem ülő fiú felé, megkímélve magam egy újabb kimerítő beszélgetéstől Nic-kel.

-Mitom’ én? Ülj az asztalra – válaszolta intelligensen az állítólagos főnököm. Én csak némán felhúzott szemöldökkel néztem rá, arra várva, hogy elröhögje magát amt sajnos nem tett meg.

-Önnek csak fel kell állnia – fordult felém a barna hajú nő. Ahogy kiegyenesedtem újra megszólalt – Én vagyok a Terra társaság vezetője. Örülök, hogy megismerhetlek – mosolyodott el visszafogottan, mire én is kinyögtem egy „jó napot kívánok”-ot. (Hirtelen csak ez jutott eszembe.) Most figyeltem fel ez előtte álló kicsi ólomkatonára az asztalon, ami gondolom a fémtárgyuk – Kérem a többi társaság vezetői is mutatkozzanak be a hölgynek – pillantott a nő egy hosszú szakállas, idös férfira. Az arcát néhol ellepték a ráncok, de ennek ellenére a szeme ravaszsággal és életerővel volt teli.

-Én az Aer társaság vezetője lennék. Örülök a találkozásnak kishölgy! – húzta össze a szemét egy sunyi mosoly kíséretével. Előtte egy ezüst nyílhegy feküdt. Neki is visszaköszöntem amikor Mark megint megszólalt, ezúttal az eddigiekhez képest normálisabb hangon, és közölte hogy ő az Aqua szervezet vezetője, de egyáltalán nem örül nekem és nyugodtan elmehetek, amit én gondolkodás nélkül viszonoztam is a középső ujjammal. Kezdem érteni miért nem jön ki túl jól Robékkel.  Sóhajtva kerestem a fémtárgyát előtte, és ahogy jobban megnéztem, egy kicsi aranyozott sípocska volt az asztalon.

-Rendben! – csapta össze a kezét a Terra társaság vezetője – Míg mindenki gondosan szemügyre veszi a fémtárgyakat, addig én újra ismertetem a szabályokat. Először is, mint már gondolom hallották minden eszköz engedélyezve van annak érdekében, hogy valamelyik szervezet összegyüjtse az összes fémtárgyat. Ezeket a tárgyakat értelem szerűen bárhova el lehet rejteni, amire egy hetet kapnak a verseny előtt. Ezen kívül úgy döntöttünk az Aqua társasággal, hogy a versenyszellem fenntartása miatt jutalomként amelyik társaság nyer, az fogja vezetni a másik hármat is, mint a fő szervezet.  – fejezte be az ismertetőjét. Körülöttem néma csendben emésztették a hallottakat, és ahogy ránéztem a kis társaságunkra, mindenkiben éreztem a csillapíthatatlan kalandvágyat.
Ekkor teljesen váratlanul ért, ahogy elfogott a szédülés, és kis fekete pontokat kezdtem látni a levegőben. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy a fejem egyre nehezebb lett, és már a látásom is lassan elhomályosodott. Még távolról hallottam Nic-et, ahogy a nevemen szólongat, aztán lassan elsötétült a világ... már megint.

○ Nic ○

A végére egész felélénkültem nyanya a beszédére, és vidáman néztem le a mellettem békésen üldögélő Amy-re. Szinte még most is magam előtt látom, ahogy aranyosan elvörösödött mikor észrevette, hogy sikerült mindenkire ráborítani az asztalon lévő tányérokat. Jó tudom, kicsit gonosz volt, hogy nem hagytam leülni, és miattam történt az egész, de a meglepett arcáért teljes mértékben megért. Gondolkodásomat Amy szakította félbe, ahogy lassan elkezdett dőlni felém. Ilyedten vettem észre, hogy valami nincs rendben vele.

-Amy.... hahó... amy... A FRANCBA AMY KELJ MÁR FEL! – fogtam két kezem közé az arcát eredménytelenül.  Idegesen néztem az értetlen fejekre az asztal körül, akiknek fogalmuk se volt mi a baj.

-A ROHADT ÉLETBE, VALAKI HÍVJON EGY ORVOST! – ordítottam el magam, ezzel felébresztve őket a lesokkolt állapotukból. Aggódva fordultam vissza a karomban fekvő lányhoz, akinek már most sápadtabb volt az arca a megszokottól.

○ Amy ○

Újra a végtelen, sötét semmiben álltam. Aztán nem messze tőlem egy földön ülő alak kezdett kibontakozni a feketeségből. Lassú léptekkel indultam el felé, le sem véve a szememet róla. Előszőr a rikító vörös haját vettem észre, ami kócosan meredezett a nagyvilágba. Nemsokára csatlakozott hozzá egy tüzes félmosoly és egy aranysárga szempár is.

-Helló – szólalt meg az idegen mire megtorpantam.

-Ki vagy?

-Az én nevem Ignis - nézett mélyen a szemembe.

●●●

No szóval mint már az előző fejezetben is irtam,
mostantól fontos lesz a részek első betűje, és ha van kedvetek
leírhatnátok őket egymás mellé valahova. ;))

Ja, és végre sikerült írnom egy kicsi
Nic szemszöges részt :)