IGNIS : egy majdnem átlagos kávézó

Robert bácsi meséi #1 (extra)

Egyszer volt, hol nem volt, még a három méteres betonfalon is túl, élt egy Rob nevezetű fogoly, aki per pillanat kurvára szét unta az agyát...

lehet, hogy megint el kéne szöknöm egy kis ideig - rágcsálgattam egy kenyérdarabot a cellám penészes plafonját bámulva. A katasztrofális állapotban lévő vaságyam hangosan megnyikordult alattam, ahogy felültem, hogy kiropogtassam kicsit a csontjaimat - már hetek óta ebben a fegyházban időzők... talán meg kéne látogatnom a csapatot... még a végén John azt hiszi hogy teljesen leléptem, és elfoglalja a szörnyen megtisztelő főnöki pozíciómat - röhögtem fel fájdalmasan, de aztán hirtelen elkomorult. Még most, fél év után is jeges iszonyat fogott el, ahogy felvillant az előző főnök könyörtelen vigyora. Ekkor egy éles hang szólalt meg a fekvőhelyem alól, kihúzva a sötét emlékeim közül.

-Rob emeld fel azt az óriási segged, és húzz ide segíteni nekünk. Most fogjuk befejezni az egyik járat ásását. Legalább ennél legyél jelen - bukkant fel egy óriási tátongó lyukból a hang tulajdonosa. Kezében egy eléggé kezdetleges ásóval hadonászott. Már néhány hete dolgozunk felváltva páran egy kisebb alagútrendszer kialakításáért a börtön alatt. Nem mintha így akarnánk megszökni, mert ahhoz jóval egyszerűbb és energiatakarékosabb megoldás is van, de ezzel feltünés nélkül tudunk közlekedni a fegyház területén, (akár a női részleghez is...) ami erősen megkönnyítené a mindennapjainkat.

-Éppen pihenőt tartok Chaol. Ne zavarj! - vigyorogtam rá az ágyam alól előkúszó dühös, izmos rasztára, miközben kényelmesen elhelyezkedtem a fekhelyemre.

-Mégis ki a franc engedte meg neked? - tornyosult felém imádott cellatársam az ásószerűséget a torkomnak nyomva. Szokásos őrültségtől villogó szeme már az első nap se rettentett meg túlságosan.

-Saját ötlet volt... - ütöttem arrébb flegmán a szerszámot, ami lehet mégis kicsit túl soknak bizonyult az egojával szemben, mert csak szó nélkül megragadta a lábam és lerántott a földre.

-Na irány dolgozni faszfej! - taszított rajtam egyet, mire szabályosan a sötét lyukba estem, aztán ő is be mászott mögöttem. Nedves föld szag terjengett a járatban, ahogy fájdalmasan beszívtam a levegő. Csak felnyögtem nemtetszésem jeléül, de megindultam az alagútba, ami lassan kiszélesedett, és fel tudtam állni. Az út néhol elágazott, de én már sejtettem, hogy most valószínűleg a női részleg felé vezető ágon dolgoznak a többiek. Nemsokára meg is hallottam a saját maguknak eszkábált ásóik, néhány fogalmam sincs honnan szerzett fúró és a kreatívabbnál kreatívabb káromkodásaik összemosódó hangját.

-Emberek! Ha minden igaz, az alaprajz szerint pont most értük el néhány szerencsés hölgyike részlegét - kiáltotta el magát Chaol egyből, ahogy megállt a járat közepén, mire a csapat nagyrésze éljenzésbe tört ki - már csak a felfelé vezető utat kell átnyitni, amit pedig kedves Rob barátunkra bízok, az elmúlt két hétben tapasztalt „kivételes" szorgalma miatt - húzódott egy gonosz, mosoly az ajkán, és a kezembe nyomta az egyik fúrót - sok sikert... addig mi majd innen megvárjuk a munkálkodásod végét.

-köszönöm a megtiszteltetést... - vicsorogtam rá én is Chaolra - tényleg őszintén megelégedtem volna egy doboz sörrel is... - emeltem magasba a nehéz fúrót, és a járat tetejébe vágtam. Monoton és fárasztó volt a munka, de mégha bele szakadok sem hagytam volna, hogy azok a fal mellett ülő vihorászó barmok, akár csak egy kicsit is legyengültnek lássanak.

------ ▪ ------

Körbevettek a lehulló törmelékek, rátapadva az arcomra, a légzést is megnehezítve. Már egy jó ideje dolgoztam, de még mindig nem értem ki az alagútból - milyen mélyre ástak ezek a balfaszok?! - ekkor, mintha csak varázsütésre, a fúróm egy pillanatra megakadt, aztán végre kitörtem a felszínre .

Újult erővel tágítottam ki a nyílást, és egy hirtelen mozdulattal fel lendültem. Először a fejemet dugtam ki valami féle veszély forrást keresve, de elégedetten vettem tudomásul hogy csak egy üres cellába kerültem - innen seperc alatt megtaláljuk a... hölgyeket - ugrottam ki teljes testel, jólesően kiegyenesedve. Ez a cella se különbözött szinte semmivel az enyémtől, csak az ágy volt itt rendesen bevetve. Sunyin elmosolyodtam és a fekhely felé léptem - a többieknek igazán semmi kifogásuk nem lehet attól, ha egy keveset kiheverem a munka fáradalmait, mielőtt még üzennék nekik, hogy jöh... - körülbelül itt tarthattam a gondolatmenetemben, amikor hirtelen valami kiugrott az ágy alól és váratlanul szó szerint letepert a földre. A pillanatnyi meglepettségemből felocsúdva reflexből támadtam vissza, de félúton a levegőben megállt a kezem. Egy gyönyörű sötét hajú lány nézett bele egyenesen a szemembe, olyan gyilkos szándékkal, amit jó pár hónapja nem láttam senkitől. Szinte az előző főnök szempárja jutott eszembe róla. A rajtam ülő szépség eközben közelebb hajolt, a torkomnak nyomva valami éleset.

-Utolsó kívánság? - hangzott a közismert, és bizonyos helyzetekben kifejezetten irritáló mondat. Ennek köszönhetően viszont én is feléledtem, és egy sebes mozdulattal fordítottam a helyzetünkön. Kicsit eltávolodtam tőle, hogy szemügyre vegyem. Fekete haja szétterült a földön, enyhén bele lógva az arcába is, ahogy próbálta kiszabadítani magát. Eszméletlen látvány volt.

-hm... játszunk... - súgtam a fülébe, elégedetten konstatálva, hogy megdermedt, de ez csak alig tartott egy pillanatig, mert aztán elrúgta magát tőlem, és a cella egyik sarkáig hátrált. A kezébe tartott kicsi penge megvillant, ahogy beállt egy védekező állásba. Én is feltápászkodtam oldalra billentve a fejem.

-párharc? Nem az én stílusom - kúszott egy enyhe mosoly az ajkamra - jobban szeretem a.... fájdalom mentesebb megoldásokat... - szinte be se tudtam fejezni a mondatom, mert a kis szörnyeteg újra felém lendült ezúttal egy fokkal figyelmesebben. Simán elhajoltam a pengéje elől, de vissza ütni már nem akartam - ch... pont most kell nekem is megcsillogtatnom a hősies oldalam. Ez is csak Johnnak, meg a kibaszott sokéves edzésének a mellékhatása - kerültem ki egy újabb vágást - egész ügyes - gondoltan kifulladva - na jó. Azt hiszem vége a játéknak - kaptam el az egyik karját. Eközben ő a másik kezében lévő éles pengével felém vágott, amivel sikerült megkarcolnia az arcom. Csak, hogy ez volt a hibája. Megfogtam azt a kezét is, és neki nyomtam a falnak.

- Game over - leheltem kajánul és figyeltem a lány „sarokba szorított vad" tekintetét.

●●●

Helló, élek!

Nos, ez a rész múltban lévő találkozásáról szólt Robnak és... hát gondolom rájöttetek kinek, de ha véletlen még sem, akkor nem spoilerezek. :) Egyébként ez körülbelül 2-3 fejezet lesz, de egész fontos a történet szempontjából, (meg amúgy nekem tetszik is :D) szóval egy kicsit Robert bácsi (fogalmam sincs honnan jött XD) fog mesélni aztán vissza térnek Amy-ék is.
(A kezdő betűk itt se számítanak)