Dollhouse

0. nap

Az ébresztőóra idegesítő, hangos jelzésére keltem.
Ez az utolsó nap az iskolából, holnaptól nyáriszünet, azaz ma semmit sem fogunk tanulni.
Könnyedén kaptam fel pille súlyú táskám és indultam is az iskolába.
Általában minden reggel egyedül, fülhallgatóval a fülemben indulok útnak. Ez a mai napon is így volt.
Az iskoláig általaban egy óra alatt érek oda.
Ezen a napon, ahhoz képest, hogy nyár van borús, szürke színű volt az ég. Még otthon a kezembe vettem az esernyőm, mivel nem lehet bízni a véletlenben.
Már öt percre voltam amikor amikor egy fekete ruhás és maszkos ember jött velem szembe. Először nem is foglalkoztam vele. Aztán mikor mentem tovább a teljesen kiürült utcán, négy percre az iskolától valaki az orromhoz nyomott egy kendőt, és a számat is befogta. Lassan kezdett előttem elhomályosodni minden.

***

Egy kényelmes ágyban ébredtem. A fejem a fájdalomtól hasogatott. Mikor kinyitottam a szemem egy teljesen idegen szobában ébredtem. Vajon ez egészet álmodtam volna? Nem ájultam el az utca közepén?
De akkor, hogy kerültem ide, egy teljesen más szobába?

Lassan felkeltem, majd döcögve indultam meg az ajtó felé. Azonban az zárva volt. Dübögtem rajta, segítségért kiabáltam, de semmi. Kétségbeesetten, könnyes szemmel estem a padlóra. Mikor már keservesen sírtam, és rájöttem, hogy valaki valószínűleg elrabolt, a könnyfátyol mögül megpillantottam egy ablakot. Amilyen gyorsan csak tudtam odarohantam hozzá. Ahogy kinyitottam mögötte csak egy nagy betonfal volt. "De hát én láttam egy fát odakint" mondtam magamban.
Mikor jobban megvizsgáltam vettem észre, hogy egy papírdarabkát erősítettek az üveghez. Körülnéztem a szobában. Semmi ismerős nem volt, kivéve egy valami.
Egy fènykép, amin anya,apa és én szerepelek.
Kezembe vettem a támaszthatós fényképkeretet és ölelgetni kezdtem. Nem is mondom, mennyire elöntött akkor a félelem. A félelem, hogy talán sose megyek haza, hogy talán itt rohadok meg, hogy talán nem engem, hanem a családomat bántják.
Úgy döntöttem inkább visszafekszem aludni, hátha az egész csak egy rossz álom.

***

Amikor magamhoz tértem, ugyanott találtam magam, a között a négy fal között ahol lefeküdtem.
Lassan tört rám a felismerés, miszerint nem, tényleg nem a képzeletem játéka az egész, hanem a rideg valóság.
Ekkor valahonnan jött egy èles hang. Kerestem a zaj forrását mikor megláttam egy kamerát, mellette hangszóróval.

Kérlek hagyd el a szobád, és kövesd a fényekkel megjelölt utad.

Mikor ezt meghallottam, az ajtóban lévő zár kattant, én pedig eszeveszetten rohantam ki.

Mikor már kint voltam, egy hatalmas kőfalakkal bekerített folyosóra léptem amin fénylő nyilak hívták fel a figyelmem, hogy merre menjek.
Még mindig ismételgette a hang azt az egy mondatot, mikor rájöttem honnan ismerős.
Ez az én hangom.
Minden szót más hangsúllyal mondott, ami idegesítő volt. Mintha előre felvették volna ezt, ès azután rakták össze.
Ez az ember megfigyelt volna engem? Mivel nagyon is úgy tűnik.

Próbáltam a meglepődöttségemet legyőzni, ami sikerült is.
Tovább indultam a falak között.
Útközben találkoztam egy-két ajtóval amikben nemtudtam mi és ki lapulhat. Nem is próbáltam benézni, én csak a fényt követtem.
Hosszú sétálás után elértem egy ajtóhoz, és az ahhoz való szobábol áramló bűzt is éreztem. Honnan ismerős nekem ez a szag?
Istenem.. ez. Ez a fémes, erős büdös szag.. vér.

Mire számíthatok, mi lesz bent?

Amikot benyitottam, egy sikítást hallottam. Méghozzá a sajátomat.
Két fiú és egy lány ült egy kerek asztalnál, az egyik fiúnak a karjából ömlött a vér, a másik fiú félig meztelen volt és hátán hosszú mély csíkok húzódtak.
Mintha korbáccsal verték volna.
A harmadik szemèly arcáról csorgott a vörös folyadék. Mindegyikük villámgyorsan pattant fel, és szaladtak felém, mire èn csak riadtan hátráltam.

-KI VAGY?! -ordították egyszerre.
-Én... én.. Lucy vagyok.
Lucy Wans.-mondtam fátyolos szemmel.
-És, mondd csak. -kezdte a 'korbácsos' - te vagy aki több hónapja kínoz minket, -vigyorgott gúnyosan. A könnyek már csípték a szemem- vagy te is csak egy "áldozat" vagy? -rajzolt nyuszifüleket a levegőbe.
-Az utóbbi. -mondtam.
-Kérlek üljetek le az asztalokhoz. -mindegyikünk hangja hallatszódott. Mindenki "mondott" egy-egy szót.
-Jézusom suttogtam magam elé.
-Tehát te vagy az új játék, amiről a mester beszélt. -szólalt meg most a lány.
-Hogy kicsoda?
-A mester -szólalt meg a harmadik tag szemét forgatva miközbeb leültünk. -Aki irányít minket. Gondolom ezért van itt egy lap. -mutatott az ominózus tárgyra.
Észvesztve kaptam fel a lapot, majd olvasni kezdtem:

Úgy látom, kedves Lucy megtaláltad a társaidat. Hadd mutassam be őket neked. A hölgy, Amy Blue a szőke herceg, Jhon Glory és a vöröske pedig Matt Dallas.
Ha megismerted őket, hadd ismertessek pár szabályt!
1. Te vagy az én egyik játékbabám,ahol vagy, az éppen a babaház. Én a mestered vagyok.
2. Azt teszed amit ÉN akarom, akkor ahogyan ÉN akarom és úgy, ahogy ÉN mondom.
3. Ha valami rosszat csinálsz, nem engedelmeskedsz, szökni próbálsz vagy valami más szabálytalan dolgot csinálsz, büntetésben részesülsz.

Kezdődjön a játék!
Mester.