Dollhouse

4. nap

Reggel az ágyamban ébredtem.
Annyi emlèkem maradt még a tegnapi napról, hogy ahogy megválaszoltam az utolsó kérdést, büdös,zöld színű gáz áramlott be az egyik szellőzőcsövön keresztül.
Nem kaptam normálisan levegőt, szúrt az oldalam, úgy éreztem magam, mintha lefutottam volna a félmaratont.
Biztos attól büdös füsttől van.
Nagyon nehezen keltem fel, és ugyanúgy cammogtam a szekrényhez,mivel még mindig az a borzalmas ruhának nevezett hátrul kivágott akármi volt rajtam.
Gyorsan felöltöztem, majd az ágyamra huppanva megkezdtem a teljesen értelmetlen célú fejemből való kibambulást.
Vajon mi van a többiekkel?
Élnek még egyáltalán?
Mit tehettem velük? Remélem, hogy semmi olyan nem történt, amivel valamilyen úton-módon súlyos sebesülést okoztam nekik. Nem szeretném, ha még jobban kéne szenvedniük miattam.
Nem tudok azzal a gondolattal itt ülni, hogy fájdalmat okoztam nekik. Hisz bármennyire is idegenek számomra egy csapat vagyunk. És maradunk is, amíg vége nem lesz ennek a rémálomnak- már ha egyszer vége lesz ennek.. mármint, ugye nem tarthat itt az örökkévalóságig.. nem is, mert meg vannak számlálva a napjaink, valószínű, itt halunk meg.

Az ember két féle módon reagál a félelemre: harcol, vagy menekül. Az én esetemben a menekvés lenne a kézenfekvőbb, de hova, hogyan és mikor? Még a hülye is tudja, hogy ha mégegyszer megpróbálunk szökni, sose fogjuk látni a napvilágot, sose lájuk többet szeretteinket. Főleg nem a föld alól.

Maradt a harcolás.
Harcolok, teljes erőmből az ellen, hogy meghaljak, hogy ne gyengüljek el, hogy a Mester ne tudjon úgy táncoltatni akár a bábjait.
És bármi van, ha egyedül is, ki fogok jutni ebból a betontömbből.
Ha fél lábbal, fél lábbal, ha vakon akkor vakon: de legalább kijutok.
Majd elmondhatom magamról, hogy én igenis megjártam a poklok poklát, mégis itt vagyok, és élek.
És az összes ember, akinek kevés, vagy gyenge oka van az öngyilkosságra, rájön, hogy nem csak nekik fáj, hogy nemcsak nekik vannak próblémáik, hogy nem az ő bajuk a legnagyobb.
Meg fogok harcolni az életemért!

Gondolataimat félretéve inkább hátradöltem az ágyon, mikor észrevettem, hogy a fenti szellőzőből fehér színű füst áramlott, nekem pedig leragadt a szemem...