Dollhouse

5. nap

Hangos pittyegésre ébredtem, a saját szobámban, majd a hangom hallatszott a hangszóróból, amin azt "mondtam" hogy menjek a kivilágított úton. Szokásos.
Izgultam, mivel azóta az idióta játék óta nem láttam őket, de lehet, hogy nem is fogom..
Miközben sétálgattam eszembe jutott az álmom.
Vajon Cameron tényleg sosem szeretett volna? És a temetésemen ilyen fiatal lennék?
De lehetséges, sőt inkább valószínű, hogy ha meg is halók akkor a Mester elás valahol az erdő közepén és senkinek sem fogok hiányozni többé.
Közben már az ajtó előtt álltam. Elég sok bátorságot kellett kerítenem ahhoz, hogy benyissak. Miután ez megtörtént elég érdekes kép fogadott: Amy és Matt sírt Jhon pedig szomorúan bámult maga felé. Nem értettem az egészet, de mikor megláttak a könnyes arcú fiú odajött, felkapott, majd megpörgetett. Az egész elég hülyén jöhetett ki ugyanis én semmit sem értettem az egészből. Mindenki hirtelen jobb kedvre derült, de Amy dühös arccal bámult felém.
Matt letett, én pedig kicsit megkönnyebbültem hogy már két lábbal állok a talajon.
- Őhm.. - a hangom nagyon bizonytalan volt. - sziasztok srácok..
- hát élsz! - örvendezett a vöröske.
- Mi folyik itt? - nevettem kínosan. - mind jól vagytok ugye? - Persze.. és mielőtt megkérdeznéd, nem senkinek sem esett baja.. de azt hittük hogy neked talán igen, mivel te értél ide a legkésőbb azt hittük, hogy talán nem tudsz járni, esetleg..
- Szóval a Mester csak játszott velünk?! - ordítva vágtam a szavába.
-Lucy kérlek nyugodj meg..
- Ha befognátok hallanánk a hangszórót.. - nézettt ránk mérgesen Amy.
Drága lányok!
Amy és az én hangom hallatszott.
Mivel mindkettőtök fülig szerelmes a mi kis vörös hajú szívtiprónkba, ezért meg kell küzdeni érte. A fiúk csak a show miatt fognak ott állni, velük ne foglalkozzatok.
A játék addig megy, míg az egyik ki nem nyiffan.
A csata csak kézzel történhet.
Csak a harmadik, hosszú sípszó után kezdődhet
Győzzön a jobbik!

Ijedten néztem a másik lányra, ő pedig ezt csöppet sem viszonozva haraggal indult még felém.
Két hangos, sípszó után meghallottuk a következőt, mire már ő előttem is termett, én pedig legközelebb már azt vettem észre hogy a földön fekszem, és a hasam környékére súly nehezedik. Hirtelen, csak a semmiből csaptam egyet előre mire a fiúk csak "huuu"-zni kezdtek. Senki sem gondolja rólam, hogy ilyen erős lennék, de a kemény kézilabda edzések miatt van rajtam azért egy pici izom.
Az ő feje koppant, mire amilyen gyorsan csak tudtam felültem és odaszaladtam hozzá. Az orrából ömlött a vér, ami ilyen rövid idő alatt egy egész pocsolyává alakult. Hirtelen megragadta a bal lábam mire én a jobbal olyan nagyot rúgtam a tüdejére, hogy lehetséges be is szakadt. Nem gondolkodtam, máris mellette térdeltem és a pulzusát vizsgáltam... Meghalt....
Nem-nem-nem ez NEM lehet! Nem ölhettem meg azt a lányt, egy fiúért, miközben nekem is barátom van.
Az arcomon legördült az első forró könnycsepp, amit követett a többi is. Legközelebb már azt vettem észre hogy valaki az ölébe vesz és el kezd cipelni. Az illatáról feliertem, Matt volt az..
A szobámban letett az ágyra, betakart, azután lefeküdt mellém, majd elaludtunk..