Dollhouse

6. nap

Valahogy, amikor felébredtem úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere. Matt, akit tényleg nagyon szeretek itt fekszik mellettem, de azért nagyon aggaszt az, hogy a Mester ehhez mit fog szólni. Addig mocorogtam, míg a mellettem lévő vöröskére nem néztem. Mióta itt vagyok ő a legszimpatikusabb nekem. Már akkor tetszett a mosolya, mikor először megmutatta, bármilyen szabálytalanul állnak is a fogai. Nekem az úgy tökéletes.
A gyönyörű smaragzöld szemétől még egy fagyi is elolvadna, annyira gyönyörű.
Az arcán a kis hibák, a szeplők, a kisebb sebhelyek.
Igaz, még egy hete nem vagyok itt, de mindig is úgy hittem, hogy ha már az ember egy-két napot együtt tölt a másikkal, akkor már eléggé ismeri ahhoz, hogy esetleg beleszeressen.
Sokáig csak néztem az arcát, és azon gondolkodtam, hogy mennyire béna helyzet ez, ugyanis mi itt fogságban vagyunk, de ha mondjuk egyszeer esetleeg összeházasodnánk, és mondanánk a fogadalmunkat az egész úgy kezdődne, hogy
"Minden abban a borzalmas, babaházban kezdődött, de ahogy egymásra találtunk, úgy egyre könnyebb lett ez az egész. Nélküled nem ment volna"
Ahogy ezek a gondolatok jártak az elmémben, eszembe jutott, hogy én Mattért képes voltam egy emberi életet kioltani. Igaz, Amy nagyon ellenszenves volt már a legelején, és ez nyilván nem jött be, szóval abban a verekedésben minden dühöm benne volt. Meg amúgy is, nekem az életben maradáshoz meg kellett vele küzdenem, szóval nem igazán mardoshat bűntudat. Legalábbis Amy miatt. Cameron otthon vár, én pedig itt összejövök egy fiúval. Na szép.
Inkább visszaaludtam ami Matt miatt igen könnyen ment.

Ahogy felébredtem egyedül voltam. Nagy nehezen felkeltem, és elindultam az ajtó felé, de út közben észrevettem, hogy valami nedves van a csupasz talpam alatt.Lenéztem a földre és láttam, hogy ez nem más mint vér. De hisz.. hogy került ez ide? Épp egy hatalmas ragadós piros tócsában álltam, mikor megláttam, hogy innen egy csíkban húzódik egészen.... a nyitott ajtóig? Tárva-nyitva volt, és a folyosón pedig égtek a kis, sárga fényű lámpácskák amik még mindig frászt hozzák rám, főleg, hogy most nincsen mellettem Matt... de vajon hol van? És ez kinek a vére? Na jó, kezdek pánikolni... Mi az Isten történt? Ki kell derítenem...
A vörössel jelölt utat követve elindultam, bár nem tudtam merre tartok, hiába ismertem nagyjából a helyet ahol fogva vagyunk tartva de volt mindig pár ajtó ami zárva volt, és lényegében csak a Mester tudja mi van mögötte.
Lehetséges, hogy ott rejtőzik a kijárat a szabadságba? Áhh, kétlem, hogy ilyen egyszerű lenne kijutni.
Minden esetre a kíváncsiságom és az aggodalmam a fiú iránt hajtott, hogy bevessem magam az úgymond mélyvízbe.
Bizonytalnul pakoltam az egyik lábam a másik után, míg a folyosókon lévő lámpa lekapcsolódott. Ott álltam a hirtelen beálló csend közepén ahol mást nem lehetett hallani csak a saját lélegzetvételemet. Egy idő után elkezdtem számolni hány perce állhatok ott, és mikor nagyjából a harmadik percnél jártam becsapódott egy ajtó, ami szerintem a saját szobámé lehetett.
Ismét soroltam a számokat magamban.
Egy. Kettő.. Három.. Négy. Valami elkezdett zúgni.. Hét.. Nyolc..
A lehető legnagyobb erővel ütődött neki a falnak a bejárón csüngő kilincs, amitől kisebb szívrohamot kaptam.
De amit a szobában attól földbe gyökerezett a lábam...

Matt egy hatalmas körre volt ,,Kifeszítve" ami egy középkori kínzóeszközre hasonlított. Amilyen gyorsan csak lehetett odarohantam hozzá. Legalábbis próbáltam. Valahogy érzékelhette, hogy ott vagyok és közelítek felé mert hirtelen felpattant a szemhéja és a fáradtság és ijedtség erős keverékével rám nézett majd fájdalmasan elkezdett ,,nyögni" valami olyasmit, hogy ,,ne ne ne" és amilyen gyorsan csak tudtam lefékeztem a lábaimmal, és lenéztem a földre. Egy sárga csík húzódott pár centire a lábujjamtól. A velem szemben lévő fiú hümmögött és oldalra rázta a fejét, már amennyire tudta. Egy sárga tábla felé próbált mutogatni amin az állt "Vigyázat! Magas feszültség! Élet veszélyes! " Ekkor a mögöttem lévő ajtó, hatalmas puffanással becsapódott mögöttem, én meg ijedtemben majdnem arra a vonalra ugrottam, amin ha átlépek, vagy rálépek valószínűleg megráz az áram, szóval ezt inkább nem is kockáztatom. A hangszóróból a mi hangunk hallatszódott, felváltva "mondtunk" egy-egy szót.

"A szerelem az élet egyik legjobb dolga. Viszont olykor, a legrosszabb. Nálatok ez most, 50-50 százalék esélyű. Ugyanis Lucy-nak az lesz a feladata, hogy a mellette lévő éles pengéket Matt-nek vagy a lábai, vagy a keze és lábai közé kell dobnia. Viszont ha nem sikerül, akkor jobb esetben súlyos sérülései lesznek. Csak a sárga vonalig mehetsz, de ha rálépsz, vagy esetleg átlépsz rajta, akkor kettőtök közül te jársz rosszabbul. Erre az egészre öt perced van és tíz pengét kell elhajítanod.Ha a számláló a nullhoz ér, a mögötted lévő ajtó örökre bezáródik. Sok sikert, és csak okosan. Mester"

Oldalra kaptam a fejem és ott voltak.. de a polc mellett volt egy képernyő, amin egyszer csak felvillant egy időzítő, amin egy ötös volt, mögötte két nulla, és egyre csak változtak a számok.

Felvettem az egyik éles tárgyat. Lesütöttem szemem, és hosszan beszívtam a levegőt. Lassan, óvatosan ránéztem Matt-re. Alaposan végigvizsgáltam az arca és teste minden egyes vonalát. Gondolatban búcsút vettem a látványtól, és attól is lényegében, hogy még él.

-Tudod, hogy mennyire szeretlek, és nem akarlak bántani?- néztem rá, már könnyes szemmel.

Nehézkesen elkezdett bólogatni. Lehunytam szemeim, még egy nagy levegő. Az valamennyire segített a helyzetemen, hogy kézilabdázom, de olyan szinten remegett a kezem, hogy még akár a combomat meg is vághattam volna ha nem tartom oldalra a karom. Egy perc már eltelt.

Hátrahúztam a jobb karom, a bal lábamat előrébb vittem, majd rátettem a testsúlyom.Kiválasztottam a testrészeitől legtávolabb eső pontot. És már a vállamtól kezdve, előre elkezdtem tolni a karom és már majdnem elengedtem a hatalmas kés szerű pengét...