Part 15

929 33 2
                                    



•S h o p p i n g•

______________________

A redőnyön keresztül beférkőző halvány, délelőtti nap sugarai borították be a fekete szaténhuzatot, mikor felkeltem. Justin még mindig mellettem feküdt, éreztem testéből áramló melegséget.

Lassan megfordultam, és hónalja alatt átdugva jobb kezem mellkasához bújtam.

Annyira finom illata van.

Forró tenyerét óvatosan hátamra csúsztatta, majd éreztem, hogy arcát hajamba temeti.

Folyamatosan kezdtek berémleni, ahogyan tegnap este Justinnal fürödtünk. Annyira fáradt voltam, hogy az egész tusolást átszunyókáltam.

A fiú tenyere derekamról homlokomra vándorolt, majd pár másodperc után visszatette derekamra.

-Lázas vagyok? –motyogtam bőrébe.

-Csak hőemelkedés. Ha elengedsz hozok neked gyógyszert.

Ellöktem magam tőle, majd visszafordultam másik felemre, és pihentem tovább. Alig telhetett el pár perc, mire a szőkeség az én felemre jött, és a fekete éjjeliszekrényre tette, gondolom az orvosságot.

-Itt van a tabletta, meg víz is. –kezdett el beszélni rekedtes hangján. –Elmegyek megetetem Toddot, te addig idd meg, és utána gyere le reggelizni. –kelt fel mellőlem.

Nagy nehezem kinyitottam pilláim, majd gyors lenyelve a keserű pirulát, átsétáltam szobámba, hogy kicsit rendbe kapjam magam.

Magamra ráncigáltam egy fekete cicanacit, meg egy szürke bő felsőt, majd kimostam fogam, és felkötöttem hajam.

Komótosan levándoroltam a tágas konyhába, majd megpillantottam a szorgos fiatalembert. Nagyon tevékenykedett a konyhapultnál.

-Tessék a kávéd. –csúsztatott egy fehér bögrét elém. –Ülj le, mindjárt viszem a kaját. –intett az asztal felé fejével, közben hosszú platina tincsei követték a mozdulatot.

A fiú bolyhos kutyusa is gyors befejezte a kajálást, utána pedig lábam mellé sétált, és kifeküdt a sötétbarna parkettán, tökéletes kontrasztot alkotva krémszínű szőrével.

-Jobban vagy? –ült le elém a fiú, majd lassan falatozgatni kezdtünk.

-Sokkal. –kortyoltam az ízletes koffeinbe. –Csak még kicsit fáj a fejem, de emígy tökéletesen.

-Szeretnék tőled valamit kérdezni. –vakarta meg tarkóját. Ideges?!

Én csak bólintottam, hogy folytassa.

-Holnap este lesz egy gálaest, amelyet Scooter szervez így a turné előtt, és ott lesznek a táncosok, meg a kisegítők, meg a szponzorok, szóval ilyen kisebb ünnepség lesz. És szeretném megkérdezni, hogy lennél-e a párom?

Úristen.

Nyugi Lexie, ne kezdj el sikítozni.

-Persze. –húztam mosolyra ajkaim. –De nincs is ruhám ilyen eseményre. –tettem le csészémet.

-Már beszerveztem Elyt. Ma mentek megvenni.

-Mikor jön?

-Negyed óra múlva. –pillantott a metál színű faliórára.

-Akkor én megyek gyors készülődni. –pattantam fel a székről, majd felszaladtam szobámba, hogy felhúzzak egy farmert, meg valami pulcsit.

Gyors magamra kaptam fekete kabátom, meg egy táskám, és lementem a földszintre, ahol Ely várt, és nagyba beszélgetett Justinnal.

The fault in my danceUnde poveștirile trăiesc. Descoperă acum