The fault in my dance

Part 18

•S k a t e b o a r d i n g•

_________________________________

-Justin, gyere enni. Kész az ebéd. –kiabáltam ki a konyhából, miközben a sült húsokat az asztalra tettem.

Három napja értünk haza Seattleből, ahol valami fergeteges volt a koncert. Hihetetlenül jól éreztem magam, és valami elmondhatatlan érzés volt Justinnal táncolni, több ezer ember előtt. Szerintem tökéletesen indítottuk a világturnét evvel a koncerttel.

-Jó illata van. –vágódott be a szobába a szőkeség, majd helyet foglalt velem szemben –Amúgy azon gondolkodtam –kapott be egy szelet húst –hogy mit szólnál ahhoz, ha ma elmennénk deszkázni?

-Hát az az igazság, hogy még soha nem gördeszkáztam. –tűrtem egy tincset fülem mögé.

-Akkor megtanítalak. –vont vállat.

-Végül is, miért ne? –adtam be derekam.

-Szuper, öt körül megyünk, jó?

Én csak bólintottam, és piszkos tányérom a mosogatógépbe tettem.

-Amúgy ezt most vegyem randimeghívásnak? –néztem vissza a konyhaajtóból.

-Annak veszed, aminek akarod. –kacsintott, majd kivette a narancslét a hűtőből.

Oké, szerintem most inkább felmegyek a szobámba.

Befeküdtem párnáim közé, és a plafont kémlelve lazítottam. Mellettem telefonom heves rezgésbe kezdett, ezért gyors kitapogattam, és elhúzva a zöld ikont felvettem a telefont.

-Haló. –szóltam bele a telefonba, nem néztem meg ki hívott.

-Szia Lexie. –hallottam meg Lisa hangját, és rögtön könnybe lábadt a szemem.

-Jézusom, szia Lisa. –mosolyogtam, amit nem láthatott.

-Mi újság? Rég beszéltünk már.

-Hát igen, elég régen. –húztam el szám. –Semmi érdekes, nem rég értünk haza az első koncerthelyről, ami valami fergeteges volt. Annyira boldog vagyok.

-Örülök, hogy jól érzed magad. De nagyon hiányzol, nélküled nagyon unalmas minden. –visszanyeltem a torkomban keletkezett gombócot. –Képzeld még a biológia tanárnak is hiányzol, pedig tudod mennyire utál.

-Hát nekem nem hiányzik. –nevettem el magam.

-Tényleg nagyon unalmas minden. Suliba megyek, hazajövök, kicsit tanulok és megyek aludni. És minden nap átfut az agyamon, hogy vajon mikor fogunk újra találkozni. –alig tudtam visszatartani könnyeim.

-Tudom, annyira rossz, hogy ilyen messze vagyunk egymástól. Fogalmam sincs, mikor tudok hazamenni, de ígérem hamarosan találkozunk. –vettem egy mély levegőt.

-Hiszek neked. De most inkább beszéljünk másról. Mit fogsz ma csinálni?

-Justinnal megyek gördeszkázni. –húzódtak mosolyra ajkaim. Úgy várom már.