The fault in my dance

Part 7

•J u s t i n•

______________________

Tovább fürkésztem szemeimmel az emelet felől érkező fiút. Fekete szaggatott nadrágjához, egy hosszú aljú szürke pólót húzott, amelynek az alja, amely combközépig ért fehér volt. Szőke tincsei tökéletesen be voltak állítva.

Úgy nézett ki, mint egy angyal, aki épp a menyből lépcsőzne le elém.

Most essek össze, vagy kicsit később?!

Eddig soha nem voltam annyira oda Justinért, attól függetlenül, hogy baratnőm nagyon szerette zenéit. De basszus... rohadt jól néz ki.

Gyorsan szedte fehér zokniba bújtatott lábaival a fokokat, majd mikor már majdnem előttem volt, megvillantotta ezer wattos mosolyát.

Istenem segíts meg.

Mikor lelépett az utolsó fehér márványfokról, odajött hozzám.

-Szia. –mosolygott még mindig. –Justin vagyok. –nyújtotta felém kezét.

-Szia. –helyeztem tenyerébe kezem. Annyira bársonyos a bőre. –Alexa Blake. –ráztunk kezet.

-Gyere, üljünk le a nappaliba. –indult meg a szoba felé, én pedig követtem. –Már nagyon vártam, hogy gyere. –pillantott hátra válla felett.

Helyet foglaltam a kandallóval szemben levő fehér bőrkanapén, a szőkeség pedig velem szemben az egyik fotelban.

-Mit hozzak inni? Kávé, üdítő, víz, esetleg alkohol? –indult el gondolom a konyha felé.

-Egy pohár víz jól esne. –bólintottam, ő pedig már itt sem volt.

Szerintem fél perc sem telt el, de Justin már két pohár vízzel a kezében tért vissza, majd az egyiket elébem helyezte az üvegasztalra.

-Hogy tetszik eddig itt Torontóban? –kortyolt egyet a kristálytiszta folyadékból.

-Nagyon jó. A hotel is nagyon szép, ahol vagyok. Gyönyörű a szobám, az erkélyről a kilátás pedig lélegzetelállító. A város is gyönyörű, már amennyit láttam belőle.

-Örülök, hogy jól érzed magad. –túrt bele hajába. Istenem csak ezt ne. –Esetleg mesélnél magadról? –húzta mosolyra ajkait.

-Mit meséljek? –tettem keresztbe lábaim. –Mit szeretnél tudni?

-Hát például... milyen suliba jártál?

-Sport egyetemre jártam, tánc szakra. –kortyoltam egyet a vízből, amely nagyon jól esett. –A szüleimnek eleinte nem tetszett, hogy ezt választottam. Valami rendesebb munkát szántak nekem, azok után, hogy a bátyám sem tudták lebeszélni a sport egyetemről. –vontam vállat. –Végül elfogadták, hogy belőlem sem lesz sose híres orvos, vagy ügyvéd.

-És mióta táncolsz, vagy egyáltalán hogy jött ez a táncszeretet? –húzta fel pólója ujját könyökéig.

-Kiskoromban mikor sétáltunk London központjában, mindig imádtam nézni az utcai táncosokat, akik hip-hopot, vagy street stylet táncoltak, és mondogattam szüleimnek, hogy ha nagy leszek én is így akarok tudni táncolni. Ezért beírattak az egyik táncstúdióba ott Londonban. Akkor még csak négy éves voltam, és ha nem jöttem volna ide Kanadába, akkor még mindig oda járnék edzésekre.

Nagyon gyorsan elszaladt az idő, míg beszélgettünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire összhangban leszünk. Nem tudnék olyan témát mondani, amiről ne váltottunk volna pár szót.